"Az én Egyiptomom" -  pályázat - 2009

Kiíró: Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság, VPM, Verslista

Meghívó



A Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság tisztelettel meghívja az "Én Egyiptomom"
irodalmi és fotópályázat díjátadására.



Az irodalmi pályázat nyertes versei:



I. helyezés: Gergely Edit: A Nílushoz

II. helyezés: Balázs László: Nílusi hajnal

III. helyezés: Nyíri Erzsébet: Csak egy percre hagyjatok magamra



Különdíj:

Keszthelyi-Mangó Gabriella:

Az Én Egyiptomom - Gyermekszemmel



A verses kötet címlapjára kiírt fotópályázat

szakmai díját

Nieto Mercedes: Szőnyeg Alexandria felé.



A Társaság különdíját pedig megosztva

Csöreginé Baranyai Anita: Szfinx

Makó Józsefné: A titokzatos Ehnaton

című képe nyerte.



A díjátadás március 27-én, du 5 órakor lesz a törökbálinti Munkácsy Mihály
Művelődési Házban

(2045 Törökbálint Munkácsy M. u. 83.)



Program:

Köszöntő

Díjak átadása

Versekből válogatás

A Napszemlány története (video-klipp)

Zárszó







------------

A nap programja, amire szintén várjuk az érdeklődőket:




Időpont:  2010 Már 27 - 15:00 - 19:00
Helyszín:  Törökbálint, Munkácsy Mihály Művelődési Ház
15.00 "Ki mit tud Egyiptomról?" címmel vetélkedőt rendezünk.
A felkészülésben Antall Péter fotókiállításának képei és egy útmutató segít.
Előzetes jelentkezés szükséges a Művelődési Házban (www.mmmh.hu).
útmutató: http://mebt.hu/sites/default/files/utmutato.doc

17.00 A MEBT "Az én Egyiptomom" című pályázatának eredményhirdetése, majd a
nyertes versek bemutatása

Szeretettel üdvözöl:

Dr. Győry Hedvig a Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság főtitkára

Baranyai Attila a Barátok Verslista vezetője

******

AZ ÉN EGYIPTOMOM 2009 - FOTÓ pályázat fotói itt megnézhetők!

******

VERSEK:

*** 1. ***  Szabó Kila Margit: Egyiptomban jártam

A képzeletem álomszárnyán messze szárnyalok.
Álmomban egy szép, titokzatos országot látok.
Elnézek a messzeségbe, csodát álmodok.
Soha nem látott érdekes országra gondolok.

Van egy ország valahol, amelyben sok szép rejlik.
Vannak, akik Egyiptom varázsát, nem is sejtik.
Aki ide látogat, lát titkokat és csodát.
Olyant, ahol másutt a világon sehol nem lát.

Föld másik táján tündököl látványa, szépsége,
Felragyog előttem múltja varázsa, ékessége.
Úgy-e látod a vakító szépségű hegyeket?
Angol hegyen homokdűnék közt, naplementéket?

Bíbor színben játszik a Nap tükrén az alkonyat,
Nílus titokzatos hulláma képén, ragyoghat.
Ősi múltjáról a csodás emlékek regélnek,
A Királyok Völgyében is sok titkot mesélnek.

Látjuk: Menkouveri ékszerrel rakott sírját,
A sivatagos, homokos, agyagszínű táját.
Tevével megyünk, az Ibin Tulán cseteket,
A Siwába óázist nézzük meg és törpéket,

Kőgombákat, Ubu Shurut és gyógy-forrást látjuk.
Gizai piramisokat, Szfixet megcsodáljuk.
Elénk tárul a Budha szobra, és Abu Szinbel
Amon –Ré karnaki templom is, ami titkot regél.
Oszlopok szelleme, minden egyes köve mesél.

Fáraók országa gyönyörű ország, virágok,
Metropolisz, pálmafák és patakok ölelik.
Annyi szépség rejlik benne, sokan nem is sejtik.
Letűnt évezredek tükörképében láthatók.

Egyiptom csodálatos édenkert, messze tőlünk.
De csillogó birodalma, ott lebeg előttünk.


*** 2. ***  Ács Adrienn: Egyiptomi álmom

A Nílus partján ülve
Nézem, hogy a folyó tükre,
A ficánkoló halak
Boldogság táncától forrott.

Közben elábrándozom,
Körülvesz egy bársonyos
Mámorító álomkép,
Mintha csak a múltba révednék.

Álmomból most ébredek
Álmos szemekkel nézvén
Egy játszó gyermeket,
A nagy folyó mellett.

Elképzelem, régen hogyan lehetett
Gyaloghintón főpapok és papnők érkeztek.
Fáraót dicsőíteni jöttek, palotájába lépve
Lábaik Egyiptom aranyló porába süllyedtek.

Hirtelen megzavart a sikátor zaja
Mert ma van a fáraó dicsőséges napja.
Az emberek hajlongtak a földet simítva
Megtiszetelve az uralkodót, mert ez Szed hajnala.

Amenhotep ül a trónján, fiatal kora óta
Dicsőítve Isteneket uralkodik régóta.
Az ő ünnepe a Szed
Alattvalói éltetik, amíg csak lehet.

Lassan véget ér az álom
A folyó felébreszt
Hullámok nyaldossák a lábam,
Magamhoz térek.

Nem láttam mást,
Mint a tükröződő vizet.
A gyerek még mindig játszott,
De a nap már lassan lemegy.

Múltban éltem, a jelenben ébredek
Nincs nyoma már a ragyogó képeknek.
Visszavágynék, de nem tehetem
A jelenben van dolgom, itt kell élnem.


*** 3. *** Ara Rauch: Meritaton gyásza

Édes testvérem, kedves húgom, miért kellett elmenned?
Többé nem csókolhatom puha arcodat,
nem bújsz hozzám reszketve, ha megijesztenek a dühös méhek,
nem gyönyörködhetek üde mosolyodban, ha frissen nyílt virágot találsz a kertben.

Meritaton hercegnő szól hozzád, Aton kedveltje,
Ehnaton fáraó és Nofertiti nagy királyi hitves elsőszülött leánya,
a fáraó harmadik felesége, hetedik leányának anyja,
a te nővéred, aki úgy szeret téged,
miként Aton, teremtő istenünk szereti a folyókat, melyek hozzá igyekeznek.

Miért kellett elmenned, Maketaton, Aton védence?
Édes húgom, emlékszel, amikor atyánk bejelentette:
nemsokára, ha asszonnyá serdülsz, feleségül vesz téged,
hogy fiút szülj neki, aki a trónra ülhet,
te oly boldog voltál, nevettél-sírtál örömödben,
atyánk nyakába ugrottál, összecsókoltad, s megígérted,
hogy megszülöd neki a fiút, akire annyira vágyik.
Hiszen kell a fiúörökös, a fáraónak szüksége van rá,
hogy biztosítsa trónját, országát és hatalmát.
S már a második holdtöltén diadalmasan hoztad a jelet,
ami bizonyította: termékeny asszony lettél,
kinek méhe immár gyümölcsöt hozhat.
A szertartás után, melyben lélekmadaraitok eggyé váltak Aton színe előtt,
a fáraó meglátogatott téged az ágyasházban, és testedben is eggyé váltatok.
S Aton isten megszentelte nászotokat,
magzatod fogant, családunk új tagja,
s megünnepeltük jelenlétét az új ígéretnek.
Reménykedtél, hogy fiú lesz, s teljesítheted adott szavad,
boldog voltál, szinte repültél táncodban,
amit atyánk és anyánk trónja előtt lejtettél.

Maketaton kedves, miért kellett elmenned?
Hiányoznak édes szavaid,
melyekkel éppúgy tudtál simogatni, mint finom kezeddel,
tiszta, csengő hangod, mi a hangszerek kíséretében messze áradt,
kecses táncod, mellyel felvidítottál, ha szomorkodtam az alkonyatban.

Karcsú tested büszkén hordta terhét,
óvón figyelted, miként növekszik magzatod.
Azon az illatos éjjelen, amikor először jelezte megmozdulván a létét,
ujjongva jártad körbe az asszonyok házait örömöd hírével.
Akkor anyánk megölelt, és emlékszel, azt mondta:
ha fiút szülsz a fáraónak, a nagy királyi hitves rangjára léphetsz elő.
Elérkezett az éj, amikor a gyermek világra kívánkozott,
egy holdtöltével korábban a vártnál,
te rám emelted szépséges szemed, s sírva suttogtad:
neked is ennyire fájt, Meritaton?
Reggel Aton feléd nyújtotta első sugarait, s még bíztunk,
hittük, hogy megszülöd a gyermeket.
Egész nap verejtékben úszó tested törölgettem,
s este már sikoltani sem tudtál a kimerültségtől.
Aton isten búcsúzó pillantásával utolsót mozdult méhedben a gyermek,
s mire hajnalban a Napkorong ismét rád tekintett,
te már nem tudtál visszanézni rá.

Édes húgom, velem marad az emléked.
Most én sírok, szememet a lenyugvó Napkorongra függesztve,
mert átléptél a kapun, ahonnan nem térsz vissza többé.
Imám kísér téged utadon,
hogy tested a túlvilágon újjászületve
Atonnal, egyetlen istenünkkel egyesülhessen.
Te égbe szálltál, Atonnak táncolsz, neki énekelsz,
ő gyönyörködik hajlékony testedben és dalodban,
de én nem felejtem el soha szépségedet.


*** 4. ***  Krasznay Piros: Varázslatos Egyiptom

Ellentétek földje,
Nyugat- és Kelet
Sivatag és tenger
Uralja e helyet.

Varázslatos világ,
Mi tárul szemed elé,
Ha Egyiptomban sétálsz
A piramisok felé.

Az ősi kultúra
Nyomdokait bújva
Időutazáson veszel részt
ha elmész Luxorba.

Szfinkszeket is láthatsz,
Meg beduin falvakat,
Ha tevegelni akarsz,
Még teve is akad.

Egy vízipipa bárt még
Ki kell próbálnod
Annak a filingjét
Itthon nem találod.

A karnai szkarabeusz
Hozza meg szerencséd,
Ha a szobornak tövéből
Hozol egy kövecskét.

Ha háromszor körbejárod
Teljesül egy kívánságod.
És ha mindezt hétszer teszed,
Még gyermekáldásod is lehet.

Ősi táncuk lenyűgöző,
Minek neve Baladi
Ezt az nézze meg,
Ki a folklórt kedveli.

A kedvencem a Vörös tenger
Melyben egyszer merülnöd kell!
Titokzatos korallvilág,
Nyitja itt ki a kapuját.

Száz szónak is egy a vége,
Utazz Egyiptomba végre!


*** 5. ***  Balázs László: Nílusi hajnal

Fekete bársony
varraton
dél felé robog
az éjszakai vonat.
Zakatoló szendergésből
néha visszarántanak
a hőségtől gyötört sínek
álmomba írva
halvány,
rejtőző fényeket
máskor a holdat
fent majd vízbe merülve,
ahogy örvénylik körötte
sötéten a nagy folyam.
Vonatunk ritmusa
elsimul hullámára hullva
záruló csendlombok alatt
az éj hosszát méri
időtlen….
Végül vér sűrű bíborba
ütközik az álom
ködként derengve a parton
a pálmák feje még sötétben
mintha a folyó felett
visszatartott lélegzet
szítaná e különös tüzet
az ősi parázsból, mely
valahol a mélyben
pihent.


*** 6. ***  Kecskés István: Az Én Egyiptomom

Ha megengeded pár angyal segédet hívnék meg magamhoz,
Mielőtt Egyiptomba vinnélek, közelebre a Naphoz.
Mit szólnál ha beszélnénk pár öregedő arabhoz,
Kik elvinnének minket pár piramis alaphoz.

Megmutatnám a csodás látványt, mit a tájképei kínálnak,
Pár okos találmányt, piramisát Gízának.
Ha készen állsz elindulhatunk Kínának,
Segítőim élményekben gazdag, jó utat kívánnak,

Hórusz szeme mindent lát, és mindent érez,
Egyiptom istene soha megnem hal már,soha elnem vérez.

Bárcsak láthatnék hórusz szemével, láthatnám milyen volt Kairó ezelőtt több ezer évvel.
S szállhatnék ha úgy tetszik egy lótusz levélllel, Egyiptom tüzelő és lágyforró szelében!

A megértés útja az, mit e kultúra nekünk két kézzel nyújt ma,
Gyere velem, s közben mesélnék hogy szerintem milyen volt népének múltja.

Fejlett nép volt, hidd el,sok igazság van benne,
Tudásukat veszni hagyni, hittel, pimaszság lenne.
Tudatuk teljesen más szintekre is eljutothatott,
Bár sok éven át erről senki nemtudhatott.

A Szeretet rezgésével éltek,semmitől se féltek,
Megkaptak isteneiktől,bármit amit csak kértek.

Kezdetben két királyság Alsó és Felső Egyiptom alkotta,
Ménész, azonban e két rész egyesítését fontosnak tartotta.

Nagy fáraó uralkodott, ki nemvolt felfuvalkodott,
Bölcs emberként alkotott, nemvolt döntése elhamarkodott.
Halhatatlan Hatalommal a markában,
Munkát és nem vérontást látott a baltában.

Az akkori világ, egyik legjelentősebb nagyhatalmának tartják,
Pedig harcosai közül, egyik sem szívesen rántotta ki kardját.

A spirituális fejlödés mesterei voltak, tudták hogy nemhalnak meg örökre a holtak,
felismerték hatását a Holdnak, hitték,hogy szamárság tervezni milyen lesz a holnap.

A jelenben éltek, csillogott a szemük, nemgondoltak arra,holnap mi lesz velük.
Úgy vélték hogy a szerelem az elsö ajtó, mely megtisztít a belső zajtól.
S hogy a múlt és a jövő fölött, a szeretet jelennek öltözött,
A megértés szívükbe költözött, nem tett különbséget jó és rossz között.

Tudták, ha szeretni vágysz, akkor teret kívánsz .
S ha haladni, nem kényszríthet senki sem maradni.
Hogy nyáron kell a földeken aratni, s télen a gyereknek lesz mibe harapni.

Felimerték, hogy a gondolat nemtartalmazza lényedet, elaltassa fényedet,
S ezért felejted el átlátni a lényeget, táplálni minden reményedet,
Biztatni a szerényeket, megajándékozni a szegényeket,

.
*** 7. *** Serfőző Attila: Távolból

Felrezzentem, távolból hallak még,
landolni kezd puhán az égbe fáradt gép.
Ott szerettek. Itt nyílik egy más világ,
bizsergetnek vágyégető, bús melódiák.
Szúrós por marja ki bőröm redőit,
keletnapja felé száll milliónyi hit.
Halál táncot lejtő idomított végzet,
takart bájak mögött rívó elítéltek.
Messze múltba néző kopott óriás,
örökké tart neked e földi utazás.


*** 8. *** Varga Anna Mária: Afrika ege - Alexandria

Afrika ege, szikrázó égbolt
fénycsóvát dobál a Nap,
szkarabeusz had vonul az úton
szélfútta homok alatt.

Kutyavonítás, hullámok zaja
kiséri utam haza,
míg a Kornioson csillagözönnel
rám borul az éjszaka.


*** 9. *** Varga Anna Mária: Vihar a Deltában

Csattan a villámostor éjszínű hátán
                                            jajgat az ég,
umma dobok dübörögnek a mélyben
                                            jajgat az ég,
földrehajol szikomorfák dús koronája
                                            jajgat az ég,
robban a fény odafent, s a nyomában
enyhület árad a földre: langyos eső.


*** 10. *** Varga Anna Mária: Ramadan

Napközben parttalan bolyongnak az árnyak,
Görnyedő hátakon sós vízpatak árad.
Fekete szemekben bánatos lemondás:
La illaha il Allah - pusztuljon a rontás:
                                            Ramadan

Karcsú minaretek, hófehér virágok,
Dús hálóba szövik a poros világot
Müezzinek szava szárnyal fel az égig,
Csattogó szárnyakon keselyűk kísérik:
                                            Ramadan


*** 11. *** Bodó Csiba Gizella: Egyiptom titkai

A piramis, csúcsára szúrta a Napot
fénykoszorújától glóriát kapott
a Szfinx már az éjszakát várta,
s mellére ölelte az alkonyatot.

A sivatagban nem vágtáztak harci szekerek
A homályban néhány teve tánca lebegett,
járásuk könnyed, lomhán kecses,
a csillag-lámpás fénye itt ezerszeres.

Titkok korsóba, s pólyába csavarva,
lehet tengernyi, vagy tenyérni homok rajta
száz férfi száz kosárban, s sivatagi szél hordja,
Ókor, bölcsesség,  vagy múmia alatta.

Repülsz éjjel, alattad éjszaka-Kairó
millió gyémánttal díszített takaró,
ezeregy-éjszaka meséi lábnyoma,
napfényben rettenet a Halottak Városa.

Forró homokról fordul el utad
kezeddel simíthatod fenn a Tejutat,
Reggel megnézed annak földi mását
Nílus-part pálmáit, üde-zöld sásját.

Nílus, felukkák, korall-szigetek,
Luxori konflisok, királyi hegyek,
gyomrukban festett kő, megfejtett jelek,
világot mutatnak, s mindent elrejtenek.


*** 12. *** Bodó Csiba Gizella: Ó - Egyiptom

Mózes-kosarát folyóján ringató,
"Nílus-hercege' innen származó
Sína-hegye e földről  magasodó,
Vörös-tengered csodaként megnyiló.

Te gyermek-Jézusnak menedék adó,
Egy Istent hirdetett Ehnaton fáraó.
Egy világ kutatja mi porodból ered,
A világot figyeli Hórusz-szemed.

Egyiptom,  Nő vagy Te, parfűm illatú,
Egyiptom, Pap vagy Te, legbölcsebb szavú,
papíruszodra festett képeken
felukkák siklanak csillagos kék-egen.

Mi mindent őrzöl, arany-maszk alatt,
titkod virágzik mint esőtől  sivatag.
Néped optimista, mosolygó-cserfes,
méltóságod mégis Szfinsz-őrzött csendes.

Te adtad Hermészt, a "Háromszor-nagyot"
Előtted Róma is térdre rogyott.
Ki földedre lép megérinted, örökre megfogod,
Ősi bölcső,  - Piramisok - örökkévalóságába
- beavatod!


*** 13. *** Bodó Csiba Gizella: Imeni fiai közül való én,
Dicsőítelek  Fény


Örök, Végtelen Élet
Dicsőség Néked!

Az Ég madarai fakadnak dalra,
Szólnak üzenetet, amint érkezésed várják.
Víz színén kígyók bújnak sietve,
Sötét árnyékok felé, ahogy melengetni  kezded
A sás-fészkekben búvó tojásokat,
Ők fényedre megkopogtatják, s feltörik
Páncél héjukat, lágy pici testük
Sugaraiddal keresik az utat, vizek,
Szárazföldek, vagy végtelen ég felé.
Melengeted a Nílus vízét, párája feléd száll,
S Te visszaküldöd áldásoddal eső-vesszőként,
Táplálva jótékony áradást, segítve bőséges aratást,
Hogy éhet ne ismerjenek teremtményeid.
Adod hátukra gyapjas  meleged,
adod keleti-kelme selymét ragyogó fényedet,
Indítod munkára a scarabeust,
a földet művelőt, a halász-falut ébreszted jókor reggel,
Óriás korongod Ápisz-Bika szarvai között hozod,
Emelkedve a világ fölé Hóruszként,
Sólyom-képében  ragyogsz,
Sugárzik minden templomod,
Neked áldoznak a papok,  korai órán
Ahogy a horizontot felragyogtatod,
Földművesek hátát olajosan barnítod,
S feltárul ezer titok, ahogy éltető fényeddel
Előhozod a kikelő magot, táplálva általa
Népedet, Szegényt és gazdagot.
Vízi-utadon Te nyitod  lótusz virágát,
Te irányítod a bárkát halban bő vizek felé,
Tereled az állatot, folyó menti dús legelőkre,
Te tudod előre, hogy majd elhagyod este őket,
Akkor az alvilág teremtményei előjönnek,
uralkodni az éjszakában.
S amikor újra megjelensz, ők mind elmenekülnek
A hajnali homályban, rettegve tűz-korongod erejét,
A földet betöltő energiád nem bírják kiállni,
S eltűnnek mint sivatag homokjának
Páncél-nélküli, áttetsző  állat-százai.



Ehnaton himnusza Hozzád zengett,
Dicsőséged énekelte, mint Nofretitivel a szerelmet.
A szerelmet is Te nemzetted,
Hirdették papok, fáraó-királyok,
Papiruszhoz írnokok puha ecsetjét hozó tevehajcsárok,
Kik mind a Te fényedben éltek,
Neked köszönték a létet,
Világ Ura;  Ré –Amon-vagy Aton
Te Keleten feltámadott,
Átsétáló Déli- oszlopcsarnokon,
lenyugvó távoli Nyugaton
Te Kezdetektől való, legmagasabb Fény-Hatalom.

Alabástrom – obeliszkre rovom,
Dicsőséged, nemzedékek láthassák mindenkoron.

§


Zengte a dicsőítést  Imeni fia
Ahet-Atonban  azaz Aton-Fényhegyén
(félúton Memhisz és Théba között)

a 3362. esztendőben


*** 14. *** Bérces Ádám: Alkesz fáraó (Öregszem)

Rekviem mind e dolgokért,
mik fejemben keringenek,
minden lányért, ki engem kért,
s barátokért, kiket nem felejtek.

Bár tanítani ritkán hagytam magam,
némi igazságra azért rátaláltam.
Hogy dalaink nem biblia,
inkább vitapartner,
hogy jobb annak múlnia,
mit egyikünk sem mer.
És bocs halál,
de ravaszabbat is
kicseleztem már,
te meg, élet, te kis hamis,
elvettél olyat is,
mire rá te dumáltál.

Anyukák ölembe ültek,
apukák pokolra küldtek,
nagy családot terveztem pedig,
sok kicsi fáraót, kertembe magas fákat,
elaludni lassan, míg
asszonyom olvas hieroglifákat -
de ez sivatag, lássuk be.
S mellettem maradni egy sem elég hülye.

Hogy tőletek kis nyugtot nyerjek,
piramisomra kapaszkodtam fel,
nem hoztam magammal jókedvet,
csak homokból egy nagy üveggel,
majd azt elkortyolgatom,
míg a visszatérést fontolgatom.

Mikor majd horrort nézni átslattyogok
márkátlan szivacspapucsban
öcsémhez, s fülhallgató orvosságok
fülembe töltve nagy adagban.
De addig még elüldögélek itt.
Hónapok telnek sűrű sorokban,
a száraz évszak szalmakalapban,
az esős évszak mossa hajamba szálait,
elburjánzott körmöm alá eső elől hangyák bújnak.

Nincs már helye semmi újnak.
A változások velem öregszenek.
Úgy nézek ki, mint tavaly,
divat, rohanás.. múlt ifjúságom szavai.
Legyőzni engem mégis délibáb,
mert visszatérek,
mint Slash az óceánból,
és ez is csak egy jobb láb,
mit a bal követ,
s lesz járás a lábakból,
elmozdulás a pontokból,
mert kis életem, nagy világom,
én találtalak fel,
de egyszer majd, úgy látom,
én pusztítalak el.

Hát, még egyet elittam,
ez is csak egy nap volt.
Középen ragadtam.
Nem vagyok már se élő, se holt.


*** 15. *** kaktusz: Egyiptomi álom

Elmondom Neked, hogy már oly rég óta vágytam,
a messzi, az ezeregy éjszaka csodálatos világába,
meglátni, megérezni, az elmondhatatlanhoz közel kerülni.
Végül az álom hozta el a nagy, a különleges utazást,
váratlanul, némán álltam a Vörös tenger partján,
vagy tán nem is olyan készületlen ért az utazás,
a lelkemben régóta felkészültem,
de azért zavartan, nem is értve,
kívánságom hogy is teljesülhetett ily hirtelen,
nem ad magyarázatot az álom,
ahogy szandálomból kibújtam,
a vízbe szinte félve léptem,
az ott lakókat az út porával beszennyezem,
az érzés megborzongatott,
mennyi mindent tudna a tenger mesélni,
körülöttem milliónyi különleges néma lény,
elég csak alámerülni, és egy másik,
a szemem elé egy ismeretlen világ tárul,
a csodák mesés birodalmába kerültem,
közben a film tovább forog, a következő kép,
a következő álomkép már a piramisok lábainál talál,
kicsiségemben, látva az elme hatalmasságát,
szinte magam is kővé meredtem,
képzeletemben megjelent a rengeteg ember,
ki a csodát kőről kőre hordta össze,
majd a port szandálomról levertem,
hogy repüljek tovább az álom léggömbjén,
vagy inkább repülőszőnyegén
megérkezzek Kairó színes forgatagába,
a mesés gazdagságon ámultam,
de az oázis után a szegénység sivatagát is láttam,
tiszta, ragyogó szemű gyermekeket, nőket,
nem értettem nyelvüket,
helyettük beszéltek a tekintetek,
értettem mosolyukat, könnyeiket,
a kedves, a barátságos invitálásukat,
megcsapott az illatok ezernyi kavalkádja,
kifogyhatatlannak tűnő zene varázsolt magával,
azt gondoltam, az örök bizakodást
talán a sok szépség,
a mindenhol megszólaló gyönyörű muzsika,
a mesés múlt adja
a mélységes hitet Allahban,
hogy minden nyomor, minden baj ellenére
lenni érdemes,
szinte habzsoltam a felém áradó szépséget,
tudtam, a csodák még nem értek véget,
távolból a müezzin imára hívó hangja szólt,
és én felébredve, kicsit szomorúan
visszatértem hétköznapi, nappali világomba,
de a vágy nem múlt el, hisz oly rövid az éjszaka,
számban még élt a mézes diós tészta emléke,
hiszem, hogy visszatérek,
lehet, hogy egy következő álomban,
ezt a töretlen bizakodást talán már Tőlük tanultam,
abban a távoli, hozzám mégis oly közeli,
ismerős, de egyre ismeretlenebb világba.


*** 16. *** Keszthelyi-Mangó Gabriella: Az én Egyiptomom --- egy film képei

az írnok ül. előtte képírás.
… képtelenség…
majd …”közelialázatos” kép
…mutatás.
az írnok ül.
méltóságos nyakán szfinx feje.
izzadság cseppjeit szüli a nap.
tollhegye a jéghegye.
az írnok ül. …snitt…
Istenek még vannak.
sajtot vettem a közértben hiteles
piramisdarabnak.
az írnok ül.
lélegzetvisszafojtva.
a szarkofágot magunkon hordjuk.
cserélhető a maszk rajta…
az írnok ül. ...még…
bazársor eltűnő… a banánhéj marad.
vízipipára nem pöffentünk rá.
más füstölögnivaló akad .
az írnok ül. …most jön a kinyilatkoztatás.
az írást Mózes kapta.
„a szomszéd mást mond”,
bokromon lángnyomok.

az írnok ül… A Nílus kettéosztja.
- a határvonal elmosódó -
élő és halott.
az írnok ül. előtte…
csekkhalom, csikkhalom… az új magyar piramis…
(a történetből kimarad A Múzeum)

az írnok ül.
…miért is?...


*** 17. *** Keszthelyi-Mangó Gabriella: Az én Egyiptomom

Gízába értem. Az utamnak vége.
A múlt a hátamon ül, de elöl is ott hever.
Lassan, várakozón tekintek körbe,
… Almásy gróf előtt is így terült el.
„Kőtömbbe lehelte Isten a lelkét?”,
ezerévek óta fennáll e talány,
óriások voltak, kik egymásra tették,
…virtuóz e kép a ma hologramján…
Aranykarizma és csillogó nemesz,
kendőzetlen bensőmben a misztikum pora,
járnak még félistenek lenn a Földön…
…s sokan nem tudják, lesz-e vacsora…
Időtlenné váltam a homokban,
széldolgozta, durva karc-szemek,
így porlaszt el minket is a kor,
de akkor is itt marad e kőrengeteg.
…„Hol voltunk mi akkor? Mongóliában?
Nyeregtelen lovon, ugar közepén?
Itt éltek, gyógyítottak, építettek akkor,
piramisokat a sivatag közepén.
Indulnom kell most. Kairó már vár.
A múlt „visszahúz”, a jövő már itt „pörög”,
a taxiban ülve bejárom a várost,
… a kocsisor az Andrássy úton is „döcög”.
…A Salah Salem sugárúton megyek,
köröttem irodaházak, üzletek,
a neon is aranyszínben fürdik,
s közben számtalan koldus kéreget.
Múzeumok sora keresztezi utam,
pergamen bőrömön hieroglifa-ráncok,
a gyomrom kordul, a földre visszatértem!,
… Magyarföldről „jöttek” a magyarábok.
…”Ellazsnakoltam” a napot!!!..
Csábít az étkek pazar illata!
Mit is kérjek? Betűzöm sorban:
Fuul,  tahina, kushari, baklava,…
…görhe, ganca, lapcsánka, dödölle
otthon biztosan ez a „menü”,
egy jó bor lecsúszna utána!,
Villányi Rose, Grand Marquis - mindkettő jó nevű nedű …
…Sokféle ember él ezen a tájon,
nem „egyiptikum”a sok istenség,
a Mindennek Ura nem lehet ember!,
egyszer mindenkinek „megmérik a szívét”!
Amon-Ré kérlek, segítsd az utunk,
Allahhoz az ima keletre száll,
Istenhez szólunk, Buddhától kérünk,
…ezernyi hit és ezernyi táj.
…Csörgés…Az óra…Fényben az álom gyorsan fakul…,
Hórusz vezesse ma a lépteink!
Ébren kívánom –így magyarul:
…Mi Atyánk, ki vagy….Ámen


*** 18. *** Keszthelyi-Mangó Gabriella: Az Én Egyiptomom - Gyermekszemmel

Nagy vagyok. Látod?  Felérek az égig,
s ha mellé állok, a piramis feléig.
Magamhoz ölelem a sok-sok csillagot,
régen festették az égre a nagyok.

Állat a teve, mégis mint egy hajó,
két púpja között aludni volna jó.
Ringatózna velem, ringna ide-oda,
álmomban én lennék a sivatag vándora.

A múmiáktól, pszt!, egy kicsit félek.
Nagy szemük van és sötétben élnek.
Olykor, amikor megütöm magam,
anyukám „megmúmiázza”  az ujjam.

Most oviba járok, mint a többi gyerek.
Kint szaladgálok, ameddig csak lehet.
Ha jön az ebédidő, éhes vagyok nagyon,
amit csak kapok, mindet be is falom!

Ha megnövök, s a lábam leér már a földre,
utazok majd a világban, mindenfelé körbe.
Egyiptomot, tudom, ki nem fogom hagyni,
a tengerben tanulok meg búvárkodni.

„Leúszom” a vízben a sok színes halat,
számomra ez most még túl nagy feladat,
vizes hajjal, hassal, kifekszem a napra,
bár lehetnék most nagy!
Csak egy pillanatra!


*** 19. *** Csula Emil: ÍZISZ ÉS OZIRISZ
(Περί Ίσιδος και Οσίριδος)

Nézel a Holdba,
Várod, hogy hol van.
Számtalan népnek a képére lépsz.
Nem tudod mennyi.
Miért adj ennyit?
Mi van, ha mégsem saját húsodba tépsz.

Ázzál most vérben,
Csendben egészen;
Páratlan hírek zavarnak meg.
Tiszták a képek,
Mutatnak Téged,
Széthánynak még ma a rossz emberek.

Fáradt vagy értem,
De itt vagyok mélyen,
Ülök a vízben nem zavarok.
Hálózz be engem!
Holnaptól kezdem;
Az öröklétet kikutatom.

Mi van, ha mégsem
Nem értesz engem?
Mi van, ha mégis szeretni vágysz?
A szemüvegedben,
A szem-üvegedben,
Láttam az élet furcsa porát.

Piros az arcod,
Táncol a porcod,
Ujjam begyét megégetted.
Számold a zajban
Hány kicsi hang van!
Meddig kell még élnem neked?


Mosolyod undor –
Arcomon szétfoly’,
Hamis igazság ellenére.
Nem is a bánat
Húzza szét számat –
Foglak és félve törlek félbe.


*** 20. *** Erdősi Klaudia: Az én Egyiptomom

Egész éven át kis hazánk e picinyke Magyarország,
De ha eljő a nagy szabadság,
Magyar ember hirtelen utazni vágy.
Sok ember álma, hogy magát a történelem mély bugyraiba vájja.
Inkák, aztékok, római császárok vagy pigmeusok?
Mindez semmi, talpra hát, irány a piramisok.
Az országot a Nílus szeli ketté,
A Vörös tenger nagysága teszi végtelenné.
Harangszó helyett ének lengi be a reggelt,
Jelzi, ismét egy új nap kezdődött el.
Mindenütt végeláthatatlan bazársorok és színek sokasága,
Tengernyi látnivaló, arab ember jó barátsága.
Az egyiptomi állam élén állt a mindenható,
Piramisok aranyló mélyén fekvő nagy fáraó.
Királyi sírhelyben nyugszanak arab emberek istenei,
Irántuk érzett megfoghatatlan tisztelet, mi övezi.
Amikor a forró nappalt váltaná az éjszaka,
Ekkor teljesedik ki Allahhoz való imádság időszaka.
Arccal Mekka felé selyem perzsa szőnyegre borulva,
Adnak mindennap hálát létükért imákat mormolva.
Napnyugta után rákerül az asztalra a disznó,
Mert Allah figyelme sötétben már kissé tikkadó.
Bazárok esti melegében alkuszik az igazi utazó,
S mire feleszmélsz, már mögéd is van kötve a kétpupú sivatagi hajó.
A jó egyiptomi Phaund szépen lassacskán apadó,
Viszont kis hazánkban ennyi pénzért egy fél ország ki nem alkudható.
Vörös tengerben lebegve lehet igazán csak az ember lomha,
Ennyi só után nem is hiányzik annyira a jó magyar konyha.
Nílus két partjára pillantva jól látható,
Hogy az itteni lét európai ember számára nem annyira csábító.
Ezen nemzet nem fő erénye a munka,
De ha nekifog akkor is elég hamar megunja.
Egyiptomi ember fejéből pattant ki a maatrica,
Ám a jelentését az idő mára kissé megcsorbította.
Jó magyar ember mindig csak panaszkodik,
De fogalma sincs milyen jó, hogy hazája e kis ország itt.
Hazatérve a szomszédok irigykedve várják a mesélnivalóm,
Íme hát láss csodát, ez az én Egyiptomom.


*** 21. *** Szemán Erzsébet: Csak álmaimban

Ha Egyiptominak születek le a földre,
a régi időkben, Nílus folyónak völgyében,
földműves ként élnék, de, harcos is
lennék, hogy Egyiptomot egyesítsem,
írnokként,  papirusz tekercsekre
feljegyezném, elpirul-e a nap, vagy,
elsápad, mikor az élet anyának
szemébe belenéz, belebújnék a
sivatagi hajós bőrébe, milyen az, ha

a vihar homokjával betakar? neki
lódul e hátán a teherrel, ha vizet érez
oázisnak közelébe? lennék tudós főpap,
rejtélyes papnő, a templomokban, kik,
megfejtették az évszakok, a nap és a
csillagok titkát, itt halmozták fel a tudást,
művészetet, a tudományt, Ramses a
hatalmas bika, a fáraók legnagyobbika
Gízai piramisok őrzik halhattalanságát,

hieroglifákban rejtőző  titkok, az
utókornak feladták a leckét,  taposták
e földet hódítók lábai, Alexandriai Nagy
Sándor, halála után, Egyiptom népe
arany koporsóba fektette, Julius Caezarnak
is kedve támadt a mesés Egyiptomra,
de, nem számolt az okos és a szépséges
Kleopátrával, s legendás szerelem
szövődött a rómaival, Napóleon is járt
itt, seregével, átmentet sok értéket,

Francia honba, ezerszínű  Egyiptom
mutasd, mai arcod, tengerek partján,
modern szállodák, miden kényelmet,
utazó megtalálsz, e népnek vendég
szeretete, kedvessége, páratlan,  ilyen
a természetük,  én Magyarnak születtem,
ez jó nekem, költöző madár nem vagyok,
szárnyaim nincsenek, ezért Egyiptomot,
gyakorta, csak álmaimban szeretem.


*** 22. *** Jungné Font Judit: Egyiptom

A rejtett kincsek életre kelnek
Amon szavát hallom
évezredek visszhangzanak
ünneplőbe öltözik a lélek.

Felvonul előtted
a sivatag homokján haladó
fénybe vesző, szikrázó
nehézlevegőjű
számolatlan keleti csoda:
királyi palota
lemezarany, fajansz,
lapis lazuri ornamentika,
karnaki templom
-gránit, porfír, bazaltkő-
oszlopcsarnoka

A végtelen idők előtti kultúra,
egy irányba lépő lábak ritmusa,
vörös, kék, fehér, fekete kontúrvonala
itt hagyja lenyomatát,
hogy mindig jelen legyen, s
ne leljünk rá soha.
Mikor benépesül a piramis
mozgó szolga hada,
egyszerre mozdul
a mozdíthatatlan kőtömb
s a sivatag homokhalmainak
fodrozó lágy körvonala

Te, aki elvarázsolod a kényes utazót,
forró leheleteddel megbabonázod,
éji hűvösségeddel tisztára mosod,
s kéred, fedje fel tudásod mélységes tárait,
- szemérmesen őrzöd titkaid.
Méltó halandót engedsz csak közelbe,
megbünteted az orvul beléd hatolót
tanulni sarkallod az elmét
beléoltván, hogy kiválaszttatott

E végtelen úton
önmagunkba befelé utazunk
Amint a sivatag homokján tapodunk
a kint s bent nem válik el, nem szakad darabokra:
előre megyünk, s jutunk vissza a múltba
aranyragyogásod elvakít s megvilágosít,
nem turista körút.
lélekutazás múltba - jelenbe
itt van előttünk, de foszlik szerte
csak megharcolt tudásunk hozhat téged létre

a világ egyfajta rendje, erénye
korokon átívelő leképeződése
Egyiptom - te vagy


*** 23. *** Gergely Edit: A Nílushoz

Te, a síri tájon is túlcsorduló élet,
kit nem fáraszt, hogy régtől
örök szomjazókat itatsz, s fekete
földeden túl a vörös ítélet
tűnt évezredek áldozatait szedi,
taníts ma engem is adni
magam. Te, akit nem táplál hű
társ, és a pusztaságon át
most is egyedül visz az utad -
torz szakadékok szűnni
nem tudó emlékeivel - s nappal
a gyilkos forróság lep el,
éjszaka pedig remegve, szűkülő
vermekben járt ösvény
után kutatsz, erősíts meg engem,
hogy nem kell kincseket
szereznem, hisz amit szétosztok,
s a küldetés is én vagyok
magam. És mert bár nem lehetsz
Te sem más, csak az égi
áldást felfogó meder, és partodon
emlékművet is állított
a halál - ős gúlák sorát, amelyek,
mint különös, avantgard
kompozíció, az élőt a holtra ma is
emlékeztetik - önts most
belém hitet, hogy létem, ez a zárt,
csillag-lámpás folyosó
ne csak a sötétség és a fény játéka
legyen. Ne maradjak
én sem piramisok szótlan szegélye,
vad szörnyeteg óvta
kihűlt alkotások néma tanúja, kinek
talán dicsőbb a múlt
s az árnyékvilág, és ékesebb a fal,
mint maga a jövő felé
táruló, ragyogó jelen, hanem váljak
jellé, s csengjek én is,
akár egy ígéret, amely a hatalmas,
bölcs világmindenség
apró rezdüléseire is áradón válaszol.
Oly termékeny és friss,
sokszínű nyüzsgést vonzzon majd
lényem, mint a körötted,
a homokban születő, benned bízó
városok, és amikor néha
mégis sírva haladok e zord vidéken
új terheimmel, mint Te,
ha könnyeid fátylán túl szikrázó,
makacs délibáb kísért,
akkor a végtelen tenger utáni vágy
hordozzon, s alázatom
érintsen meg minden mellettem
utazó, gyötrődő vándort.
Nílus, Te csodálatos, kit a panasz
sem keseríthetett meg,
s a valótlan sem uralt soha, mindig
szabad voltál - még óriás
gátjaid ellenére is - szelíd hullámod
messziről is hallom,
és köszönöm, hogy belőled máris
másnak merít szavam.


*** 24. *** Merényi Róbert: Az én Egyiptomom

Ezerarcú szerelem,
ezerarcú szenvedés,
benned él minden kor
mindörökké.
Isteni fáraók rabszolgáid vagyon,
s isteni építők testük-lelkük
Neked adatott.
Reggel Réd sivatagi tájad melegíté,
Nílusod vizét festve sokszínűvé,
mély álmában Sfinx egészét,
ki a gizai piramisokat őrizé.
Este fények tengerében
csodás városaid,
romos templomaid,
nekropoliszaid,
homokdűnéid,
oázisaid,
az én Egyiptomom csodái!
Te adsz fényt nekem,
fénylesz bennem,
s bennünk a világ,
a végtelen,
álom,
lét,
minden.
Te vagy mindig mindenkor:
Az én Egyiptomom!


*** 25. *** Góczán Bettina: Kétnemű Piramisország-Mozaik


Isis
Szép
Kleopátra
Alabástrom bőre
Scham-en-Nessim-en
Hieroglifák tanulsággal
A Nílus-delta termékenysége
Rózsavizes rizspuding illata leng
Alexandria fényével és királyaival verseng
Templomok, szüzek, Karnak szépségei hívnak
Szfinxek, líbiaiak, núbiaiak és perzsák színelegye
Mecsetbeli visszafogottság, báj, kellem, Maat örökösei
Sakkára, Memphis, Théba történetét suttogják a homokviharba
5000 év meséje, szenvedése, öröme, bánata, titka, tisztelete csábítja az utazót.



Horus
Assuánban
Halotti maszk
Szaharai kalandok
Antonius kalandozása
Abu Simbel Kolosszusainál
Végighajózva a Szuezi-csatornán
Menes király lábnyomaiban lépkedve
Kies, végtelen tájak férfias erőt követelnek
Kopt ősök dicsfényében elmerülve és virágozva
Mamelukok, Ptolemäus és dinasztiák papiruszaikkal
Aton, Echnaton, Thutmosis, Tut-ench-Amun misztikus élete
5000 év meséje, szenvedése, öröme, bánata, titka, tisztelete köszönti az utazót.


*** 26. *** Naema2: Egyiptomi epigramma

Ringat a Nílus ’Naema’ nevű dahabeya gyékénybölcsőmben rád gondolok nagyon távol,  mégis velem vagy  érzem.
Ringat a Nílus ’Naema’ nevű dahabeya gyékénybölcsőmben sorsomra gondolok. Hórusz szemével  múltamba nézek: Anubis többször bebalzsamozott,  Bennu  új életekre keltett.
Ringat a Nílus  ’Naema’ nevű dahabeya gyékénybölcsőmben a teljesség érzése tölt el.  Életeinkben testünk bár néha külön, lelkünk együtt van a kezdetek óta.


*** 27. *** Naema2: Egyiptomban járt a barátom

Egyiptomban járt a barátom.
Küldök neked napfényt
Írja, mert itt ragyog bőven
Te meg fázol távol a januári télben.

Egyiptomban járt a barátom.
Egy kis dahabeya hajón utazok
a Níluson, nagyon édes.
Küldök neked napfényt tudom,
Fázol tőlem távol  a januári télben.

Egyiptomban járt a barátom.
A piramisokat  nézem, előttük szfinx
Lábuknál magamat apró európainak érzem.
A napfény egyiptomivá tesz, ez varázslat.
Küldöm,  mert  te most is fázol
S nemcsak a januári télben.

Egyiptomban járt a barátom.
Kairóban vagyok  múzeumban
Képzeld eltévedtem, mert egyiptomiként
Az idegenvezető nyelvét, bár anyanyelvem
Egy ideig nem értettem.

Tutanhamon elvarázsolt
Utazunk  hív Budapest, súgta
Tudom találkozunk,  rád ott vár   valaki
Akinek  ragyogást  küldtél  a Nílusról
hogy átmelegedjen  a napfény nélküli  télben.

Fázik majd, mert a hideg
Decemberi napon átfagy.
Viszek neki napfényt s közelemben
Kis időre veled ő is egyiptomivá válhat.


*** 28. *** Keszy-Harmath Dániel: Egyiptomba utazunk

Energia, lendület, jókedv, lelkesedés,
Gyermeki öröm az ismeretlen felé,
Izgalom, mely álmokat valósít meg,
Próféták nyomába térek.
Találgatok, izgulsz-e te is most velem,
Ott is egyek leszünk, hajt a szerelem.
Mámort, Ámont, Echnatont láttam,
Boldogság, melyre gyermekként úgy vártam.
A vállamra hajtod fejed a repülőn,

Utazunk a messzi tájba, a vágyak birodalmába,
Tétován, szerelmesen, egy célért küzdve
Arab világ meséjébe menekülve,
Zenének halljuk a repülő hangját
– Uram, mit hozhatok? – s én nézlek csak bambán.
– Nagyon kedves, semmit, köszönöm.
Kedvesemmel utazom, ez az örömöm.


*** 29. *** Magyar Ari: Egyiptom

Van ami örök, van ami végtelen,
a szellem, a kultúra, a lelki érzelem,
mint a Nílus vize, lomhán elterülve
felszínén lótuszvirág ring tükröződve,
és folyik a végtelenből a végtelenbe,
ezredévek sorjáznak rajtra
csendbe szenderedve.

Papok hatalma, fáraók pompája,
Nofretéte és a csodás Cleopátra,
a világ ezernyi csodája,
a geometria, matematika,
az írás, kőtáblákba vésve,
a csillagászat, az ég titkait kísértve,
a piramisok, titkokkal telten,
kezdet és vég nélkül
ringanak a Nílus vizén,
csendben, rendületlen.

József a számadó, Mózes és a népe,
Nílus vizén indult az oly áhított révbe,
hazát alapítani Judea szívében.
Emlékük ott ring, mint a lótusz tükörképe,
a lomhán folyó Nílus sárgás, szép vizében,
ezred év multán sem megy feledésbe.

Egyipt-om – nevében birtoklási raggal,
miénk, s mindenkié, állítom tudattal!
Ha számolunk, arabssal tesszük,
a tudomány alapjait is tőlük vesszük.
Kezünkben az ecset, vásznon a vonalak,
futnak, mert példát adnak nekik az ősi frízek,
az egyiptomi míves, írásos falak.

Egyiptom az örök törvények bölcsője,
a tudás, a kultúra életre keltője.
Mint fa a gyökeréből, építünk
és támaszkodunk máig is rája,
fénye iránytűként hat a nagyvilágra.
Mint a Nílus vize sivatagot szelve,
lomhán, végtelenül folyik, életet teremtve.
Így tündöklik máig Egyiptom világa,
áthatja létünket szelleme ragyogása.


*** 30. *** H. Tóth Maja: Egyiptom

Hatalmas
ellentétek országa.
Kelet és Nyugat egyszerre,
kő és homoksivatag fent,
és dúsan termékeny lent.
Nagy
itt a gazdagok luxusa
és a szegények nyomora.
Sok nép uralta már e-földet,
s hagyott nyomot itt örökre.
Égiek,
ember és állat istenek,
uralkodtak itt élet-halál felett.
Ízisz, Ozirisz, Hórusz, Ré,
Anubisz, Amon, Aton, Széth
és
Thot,
a bölcsesség istene
még az írást is feltalálta,
s így sok tudás és gondolat
került fényes napvilágra.
A
papok,
királynők, fáraók,
Ramszesz, Kleopátra, Séti,
Keopsz, Hatsepszut, Nefertiti,
már réges-rég eltávoztatok,
de
a vallások
és templomok,
égbeszökő piramisok
máig híven megőrizték
a régen letűnt korszakot.
Ma
is üzennek nekünk,
de titkukat meg kell fejteni,
mert a minden titkok tudója
mélyen hallgat, nem nyilatkozik.
A
Szfinx,
Sepsesz-Ankh,
csak sejteti, hogy ma is
minden megvan, úgy, mint rég,
csupán más formában létezik.


*** 31. *** H. Tóth Maja: Beavatás

Három papirusznád sajka
siklik a Níluson halkan.
Az egyikben magam vagyok,
a kísérőim főpapok.
A vízparton a Hold fénye
megvilágítja a templomot,
ahol ma Ízisszel találkozom.
Az egyik pap azt kérdezi:
Készen állsz? Igen – felelem.
Vezess előre, követlek!
Hallgatagon lépünk be
a sötét Ízisz szentélybe.
A pap eloltja a lámpáját,
majd hangosan rám kiált:
Nézz magad elé, és láss!
*
Hallom a szisztrum csörgését,
s látom, fejem felett lebegve
az istennő szent jelképét.
Fehér fénye beteríti
a szentély sötét hátterét,
és a falon megjeleníti
az ős-múlt néhány színterét.
Látom a Nílust, amikor még
csak vadmadarak szálltak le
hömpölygő víztükrére,
és szörnyűséges állatok
fetrengtek a vizében.
Egy képen majomemberek
viaskodnak, ölik egymást,
kőbaltával loccsantják szét
egy kis leánygyermek agyát.
Majd szép városok tűnnek fel
és viruló termőföldek,
a földön ekkor béke volt,
istenek voltak hatalmon...
*
Vezetőm szólított ismét:
Láttál, s mindent megértettél?
Azzal, ami most kezdődhet,
egyedül kell szembenézned.
S az ajtó bezárult, ő elment.
Mélységes fekete csend lett,
s rettentőt kiáltott bennem.
A tökéletes csend hangja
a szívembe osont lassan,
s teljesen úrrá lett rajtam.
A szentély sötétjében álltam,
mégis világosan láttam,
lábam előtt hevert a testem,
s én szellemlénnyé lettem.
Hirtelen felragadott egy láng,
s repített az üres téren át.
Tűzből és sötétségből eredt
folyton változó vágyak, tettek,
létek, lények, titkok, tárgyak,
rohantak felém s át rajtam.
Majd azt kiáltotta egy hang:
Te földi gyermek, előre!
A kapu nyitva áll előtted!
*
S én lebegve besodródtam
egy fekete márványtemplomba.
A falak mentén fénylények
káprázatos alakja lobogott,
majd hogy nem megvakított.
Zene és ének szólt halkan,
s felcsendült egy fénylény hangja:
Te, aki volt, vagy és leszel;
akinek, bár sok a neve,
mégis megnevezhetetlen!
Szállj alá lángban és hangban,
testben és lélekben!
S a templom fala megremegett,
s egy sötét felhő jelent meg.
Ne félj! – szólt csengő hangon.
Ízisz, a Mindenség vagyok.
De azt még nem tudhatod,
ezen kívül még mi vagyok!
Ezért ne láss a szemeddel,
s ne hallj semmit a füleddel,
mindent fogj fel az eszeddel!
Ha nem így teszel, megvakulsz,
s emellett semmit sem tanulsz.
Szeretlek, mert a szíved tiszta,
s ha a sorsod beteljesíted,
énhozzám juthatsz vissza.
*
S ekkor a sötét felhő lassan
káprázatos fénnyé változott!
S én mégis megpillantottam azt,
amit még látnom nem szabad!
S hallottam a világok hangját,
amint az idő árjában lefelé
vágtatva észtvesztően haladt!
S ezután mi történt, nem tudom,
a lelkierőm cserbenhagyott!
Felébredtem, s napfény simogatta az arcomat.


*** 32. *** Balogh Márta: SZÁDON BALZSAM PECSÉT

A hajnal ébreszt fel, keleten fény ragyog
Apophisz vérében fürdik meg a hold
Fal mellett árnyék, leplet dob szemedre
Fuldoklón ölelném, megfakult testedet
Tükreim tündöklőn hullnak szilánkra
Emlékként csengenek, üres szobámban
Szádban datolya, édes mézzel csordul
Öröm nappalod, sötét éjszakába fordult
Ozirisz konokul intett, mögötte a halál
Most itt fekszel, kinyújtva Anubisz asztalán
Szádon balzsam pecsét, szóra nem nyíl ajkad
Suttogó szavaid, még egyszer, had halljam!
Arcod fehérmárvány, ezüstös maszkviasz
Nem hallod? Szólj hát! Nem nyújtasz vigaszt?
Anyád fehér ruhát ölt, Apád sír feletted
Aranyos amulett, jáspis tör kezedben
Távoli hangot, visz sodor a szél
Jajongva, zúgja, zsongja énekét.
Bárkámon átvisznek tizenkét kapun át
Kisérve ütemben ezerszív dobbanás
Jövök már hozzád, ott leszek, hol te vagy
S egybe kelünk Izisz szárnyai alatt


*** 33. *** Moldován Anna: Kelet titkai

Minden nap, ha a hold csillogó és kerek,
Nyári csillagfényben fürdik meleg kelet,
Megnyílnak az összes titkos sírcsodák,
Feltámadnak Egyiptomban a múmiák.

Kinyújtózzák a rég elzsibbadt tagjaik,
Öreg szemük a fényes holdra emelik,
S megcsodálják újra-újra a világot,
Mely több száz éve csillogóan virágzott.

Nílus vize csillog, fel nem foghatja ész,
Van mi változatlan, hiába ezer vész.
Thutan Khamon és Keopsz mind hatalmas és más,
Barátok, de nincs ki a másiknak kortárs.


Királyok völgyében ma sok száz a lábnyom,
Múmiák emléke suhan szellőszárnyon.
Mosolyogva látják, hogy megnőtt a cukornád,
Tudják, mi nem lépjük a szkarabeuszt át.

Büszkék, hogy nevüket nagy táblák hirdetik,
És, hogy tetteiket dicsérik, ismerik.
Hiába, már oda, –nincs ki ezt megértse–
Hajdani ragyogás, piramis sok kincse.

Bár sokan uralkodtak, kiket elfeledtek,
Halhatatlanságra, vágyni nem röstelltek.
Céljuk volt minél többet hagyni e földre,
Ma nevük dicső, s ez így marad örökre.


*** 34. *** Molnár József Bálint: Gondolatok Abu-Simbel sziklatemplomában.

Roppant masszív, hatalmas falak
Úgy érzem itt Istenek lakhattak
Az irdatlan térben törpék vagyunk
Égi honra gondol halandó agyunk

Alsó-felső Egyiptom kettős koronája
Ramszesz fején országát vigyázza
Gránit szobor, évezredes  kövek
Szúró pillantása mindenhova követ

Csendben rám néz, nem mozdul az ajka
Tetteit a falakon mutatni akarja
Nem hagyta évezredek ködébe veszni
A beszédes falak hőstetteit zengi

Szentélyében Istenekkel együtt látom
Ra-Horakty, Pfah és végül Amon
Várják a fényt, a sugárzó Napot
Mely évenként kétszer rájuk ragyog

Mindent látó Ramszesz sziklába vésve
Háromezer éve halandókra néz le
Hazájáról azért kérném véleményét
Talán ha szólhatna, kezdené meséjét

Országom nagy része kietlen sivatag
Középen az áldást hozó Nílus halad
Földjét már ókorban öntözte árral
Sok termést hozó bőséges áldással

Nomád őseid még lovon nyargalásztak
Ázsia pusztáin halásztak, vadásztak
Nálunk már létezett fejlett társadalom
Szervezett közösség, virágzó hatalom

Hatalmas piramisok törtek fel az égre
Szervezett munka várt fáraóra, népre
Összehangolt irányítás az építőket várta
Vívmányaink most is a világ csodálja

Fáraók emlékhelye tele turistákkal
Az utódok emlékeit őrzik nagy hálával
De fáraókincsek vannak még a földben
Sok magyar régész tevékeny e körben

Egymástól távol élő független nép
Más-más utat járva ért ide nemrég
Más a Nap melege, természeti kincse
De közös a cél. hogy egymást segítse

Válságtól terhelt világban élünk
Klímaváltozás hatásától is félünk
Közös erővel ezeken túljuthatunk
Biztosabb a siker, ha összefogunk

Készülök, lassan el kell mennem
A szobromtól búcsút kell vennem
Talán most látjuk egymást utoljára
De tudom, örökre vár a viszontlátásra


*** 35. *** Molnár József Bálint:  Ima Hathor istennőhöz

Megittasult illatoktól terhes az esti lég
Köröttem béke, nyugalom, csendesség

Szikomorfák alatt látom a lemenő Napot
Vágyakozva nézek az égre, beteg vagyok

Beteg vagyok, kedvesem hiába várom
Szenvedek utána, nincs étvágyam

Sugárzó szépsége, mint állócsillagok
Szeme, ha rám néz ékkőként ragyog

Ölelése perzsel, mint lángoló nyár
Meleg tekintete mindig szíven talál

Orvosaim tanácsa semmit sem ér
Áldásod kellene, mint falat kenyér

Add vissza nekem, s áldom a neved
Házamban zenével, tánccal ünnepellek

Te vagy az öröm, a szeretet , a szépség
A mécses, melyben a szerelem lángja ég

Anyai szeretet élteti mécsesed tüzét
E tűz nélkül ridegség lenne, sötétség

Szentélyedben gyakran megfordulok
Ilyenkor étellel, itallal mindig áldozok

Hórusz is neked zengi égi énekét
Kérlek hozd vissza kedvesem kegyét


*** 36. *** Pereszlényi Zoltán: Magas Égbolt

Kétszer négy évem számtalan napja,
ezeregy éjszakám hárommal szorozva,
aktív létem közel egy hatoda...
Ennyit voltam, ennyi évet ítéltek,
adtak nekem  kegyes istenek!
Ó, köszönöm most nektek,
hogy fiatalon juthattam elétek,
hogy eljuthattam oda,
csillagok jelölte földi lakotokba,
a szegényen is gazdag,
csodás Egyiptomba!

Voltam ott? Nem csak voltam,
több volt az a köznapi létnél,
rohanó turisták kurta élményénél.
Ott éltem, dolgoztam, álmodoztam,
kínlódtam,  izzadtam, léteztem,
néha színem váltva hasonultam
a napszítta környezetben.

Netán egyiptomi lettem…
vagy talán csak részben?
Igen, megváltoztam,
de minden bizonnyal
maradtam, ki voltam,
akinek születtem…

De tudom, a napfény sarkantyúja,
a sivatag homokja edzette,
szélfútta sziklaként csiszolta testem,
miközben lassan férfivá értem,
a vetés, az aratás konok korongján
együtt fordulva a múló idővel
ezernyi jó barát, meleg emberség
formázta lelkem tiszta szeretettel…
Ötezer évvel, talán kicsit többel,
bölcsebb és öregebb lettem…..

Annyi év! Már ébren is hagyom,
hogy milliónyi kép,hang, illat,emlék,
fénye, játéka vibráljon agyamon,
felvetítve tudatom falára,
Orion mellé az égi kupolába
újra és újra az én Egyiptomom.


./.


Az égi vásznon puha fények,
változnak a képek,
fellobbannak izzó színek,
varázslatos égő szemek
beragyogják fent az eget,
felmutatják kicsi kezek
a kirdesszai szőnyegeket.
Ssápadt arcú tündérlányok,
gyapjún száradt könnyeikből
varrtak rájuk ékköveket.
Gyermekálmok, szerény vágyak,
feszes rendben sorban állnak
szőnyegbe szőtt színes szálak.

Igen, szigorú rend és álmok ….
ilyen ott is az élet, a friss reggelt,
a forró dél követi, majd a lanyha este,
az enyhülést hozó félhomály,
a sivatagi éj sötét teste
lustán nyújtózva kúszik le
Mokattám szikláinál a völgybe,
majd  a Nílusban megfürödve
fekete köpenyt terít a gízai
piramisok kocka köveire.

Pára és homok szmoggal színezve
a város felett füstként kavarog,
felhőket lehúzva igyekszik eltűnni
a házak, pálmák és ligetek tövébe,
az Éj Királynő elől menekülve,
ki minden este pálcáját lengetve
oldja fel a város szennyét
a lenyugvó nap fényében,
a Nílus örök vizében.

Ilyenkor szoktam – ha volt időm –
kocsiba ülni és menni ki, a város végére,
a sivatag szélére, a Piramis tövébe,
mögéje kerülve, leülni egy kőre,
a lét-nemlét vonalán, a mindenség határán
a csend csapdájába esve bámulni az égre,
halkan suttogva Ozirisz fülébe:

Ó, Magas Égbolt, Te semmibe táguló végtelen!
Emelj magadhoz, tégy csodát velem!

.
*** 37. *** Nyíri Erzsi: Csak egy percre hagyjatok magamra

Csak egy percre hagyjatok magamra!
A kitárulkozó, meztelen Föld közelében,
had üljek a homokba a kövek közé!
Had nézzem egyedül, amint a Nap vörösen esik
a tépett hegyek mögé a láthatáron!
Ne legyen ott senki, csak a szél!

Csak egy percre hagyjatok magamra!
A Múzeumban, a nagy fáraók megfáradt testeivel,
hadd legyek egyedül,  csak magam!
Had kérdezzem őket, fáj-e hatalmas szellemüknek,
hogy poraikat kíváncsi szemek kutatják!
S ha fáj nekik, had vigasztaljam őket!

Csak egy percre hagyjatok magamra!
Had vegyem ölembe azt a kisfiút!
A testvére elvette tőle a palackot, amit adtam neki,
s a vizet a porba öntötte belőle.
Had súgjam titkon a fülébe,
hogy van a táskámban még egy üveg!

Csak egy percre hagyjatok magamra!
Ha az összes búvárhajó hazaindul,
had várjam a sziklán egyedül az alkonyatot.
Ha elmerülök a langyos, éjjsíma vízben,
felenged bennem az idegen közeg okozta szorongás.
Érzem, ahogy a végtelen Tenger magába fogad.

Csak egy percre hagyjatok magamra!
Szeretnék elveszni Kairó poros sikátoraiban!
S ha végre visszatalálok a partra,
a Nílus barna vizében hűsítem megfáradt lábaimat,
és este, a parti sétányon hallgatom hogyan évődnek egymással
a fényes szemű , játékos ifjak.

Csak egy percre hagyjatok magamra!
A Karnaki templom óriás falainak lábainál
had érezzem szégyenkezés nélkül, hogy milyen kicsi vagyok!
Ha a csendben hallani vélem régmúlt idők papjainak imáját,
érzem én is, ahogy a mindenható Isten, nevezzük bárhogyan is,
felemel engem is meleg tenyerére.

Csak egy percre hagyjatok magamra!
Luxor virágos utcáin kóborolva,
szeretném újra magamba szívni a Napot!
Ne kelljen sietnem!
Had hallgassam hosszan, egyedül a
szél fütyülését a Memnón kolosszusok lábainál.


Csak egy percre hagyjatok magamra!
Had térjek le az útról!
Segítenék a kislánynak a csatorna partján
fához vezetni bojtos fülű, csökönyös szamarát.
Szánnom kéne talán?
Hiszen olyan boldognak tűnik ebben a nádzöld Édenben.

Csak egy percre hagyjatok magamra!
Az ifjú fáraó sírkamrájában had álljak egyedül
a kőszarkofág felett!
Szeretném megköszönni az Isteneknek,
hogy védőszárnyaikkal oltalmazták,
ezredéveken keresztül megőrizték számomra ezt a csodát.

S ha mindez már az enyém volt,
ne hagyjatok egyedül többé!
Heverjünk együtt a színes párnákon!
Szálljon a füst, élvezzük az almás dohány lágy aromáját,
és csak meséljetek, meséljetek éjjeleken át!
Arról, hogy milyen is ez a csodálatos, különös világ: Egyiptom


*** 38. *** Ponyokai Judit: Porszemek

Lassanként elülnek a csillámló porszemek a feneketlen mélyben.
Amon éltető vörös korongja jelenik meg büszkén, az égen.
A Nap, mely gyöngéden megérleli a gondosan vetett búzát
Vagy kegyetlenül kiszárítja a földet, felperzseli a pusztát.
A sivatag színpada beláthatatlan, akár az alföldi róna,
Vén főszerepelő, ében Nílus dédelgeti keblén legenda fiait óva.

A nyüzsgő város, Kairó forgatagából kikászálódva már,
Három monumentális rejtély, s marcona őrzőjük áll.
Évezredek óta várnak, tekintélyük örök.
Nem alakította, torzította, pusztította, sem francia, sem török.
A tömör kövek élnek, szólnak hozzád, s látnak téged.
Hórusz sólyma fürkészi e mítoszokat bármerre is tévedj.

Uralkodóink bölcs keresztény szellemben hirdették az egy Istent
Az egyedülit, ki kérésre vagy anélkül ad se elvesz mindent.
Ellenben a Fáraók, kiknek hatalma nem e világról eredt,
Dicső vagy aljas tettek, híres és hírhedt nevek.
Mentuhotep az egyesítő, Széthi a bölcs, Hatsepszut a büszke
III.Thotmesz a hadvezér, Ehnaton az eretnek, VII. Kleopátra görög nemzet szülötte.

Nekünk a halál a vég, törékeny testünk por és hamu lesz,
Esendő lelkünkön a Paradicsom vagy a Pokol próbát tesz.
Az ősi egyiptomi test fennmarad, s mosolyog büszkén,
Újjászületik vagy babuinok védte tüzes tóba vész, Ozirisz földjén.
Habár kevesek neve marad meg az évszázadok teltével,
Ám a Ka hasonmás és a Ba lélekmadár védheti fenséged.

Amon koronája átengedi helyét a kitaszított Széthnek
Álnok árulását fedi fekete leple,búsan dúdolt éneke.
S amint lehunyod szemed, a köréd sereglett porszemek
Serény, s véget sosem érő mesélésbe kezdenek.
Milliónál is többen szólnak egyszerre, s mikor megvirrad,
Újult erővel, történetekkel a porszemek hada elillan…


*** 39. *** Ponyokai Judit: Messze

Távol innen, kínokon túl,
Egy jobb világ és szeretet dúl.
Ez a hely, mit felülmúl a képzelet,
Itt beteljesítheted végzeted.

Homokdűnék buckái alatt,
Sohasem érzed egyedül magad.
Utad hosszú és fáradalmas,
Tedd meg mégis, habár fájdalmas,
Szenvedés oda, nem emészt bánat
Volt hazád ölén sírnak utánad.

Távol innen, messze tova,
Ízisz fog, hogy vigyen oda
Oziriszhez, kedveséhez,
Rokonlelkeid őrzőjéhez.

Megnyitja számodra Opet kapuját,
Maat szól hozzád: aludj hát!
Hallgatsz reá, hisz ő jó mindig.
Behunyod szemed, s menetelsz sírodig.
Megérkeztél, s nagy királyok utóda lettél.
Azoké, kik jóért küzdöttek,
És kínjuk vérében fürdöttek.

Távol innen, boldog lehetsz,
S jó ez így, hisz vissza nem mehetsz.
Őrzik itt a lelkedet,
S mostmár látod, meglehet…

Rémes kín, mit szenvedtél,
Ám Anubisz mérlegén megmérettél,
Szíved könnyebb az Íbisz tollánál,
Lelked így hamar tovaszáll.
Vágtatsz már a rég látott paripán,
Ismerősökre lelsz itt hamarján.

Távol innen, bölcs uralkodó szól:
Üdv netjer a halandó világból!
Meglelted nyugalmad, mint annyian itt,
Széth világától Anubisz messze vitt…



*** 40. *** Schvalm Rózsa : Titkok Birodalma

Titkok birodalmát járom,
Piramis magasát csodálom.
Leng felette múlt szelleme,
Letűnt idők végtelenje

Fáraók örök nyughelye,
Titkokkal, szarkofágba rejtve.
Egy misztikus csodavilág,
Ma is elbűvölő varázs.

Amit a múlt, sziklába zárt,
De szelleme áttörte falát.
Örökig mágnesként vonzza,
A sok kíváncsi turistát.

Mikor leszáll az éjszaka,
Feljön az égbolt sok csillaga,
Vannak közöttük fáraók,
Kik most ragyogó csillagok.


*** 41. *** Merényi Róbert: Az én Egyiptomom

Isteni Nílus gyermeke,
Afrika csodálatos gyöngyszeme,
Álomtájon érzem léted,
Behunyt szemmel látlak Téged!

Mózes-hegyi vörös napfelkeltét,
Ősi romok, luxus szállodák seregét,
Hűs szellőben sivatagi naplementét,
Korall párkányok tenger zenéjét.

Maat, Nefer, Hotep szavaid,
Múlt-jelen Szellemünk igéi,
Szépséged kultusza Ramszesz mosolya,
Kleopátra fürtjei, titokzatos Nofertiti.

Kheopsz, Khefrén, Mükreinosz,
Ezeréves piramisok rejtélyes világa,
Királyok Völgye, misztikus templomok,
Ré, Ozirisz, Hórusz isteni birodalma.

Bőröm borzong, lelkem egyesül ébred,
Furulya szól, szisztrum cseng, dob pereg,
Szívemnek súgják legszebb dallamait:
Biladi, Biladi, Biladi…


*** 42. *** Merényi Róbert: Az én Egyiptomom

Hódolat Néked,
Afrika csodás gyöngyszeme!
Sínai-félsziget, természet arany ékszere.
Nílus szent gyermekeként jöttél világra,
Fáraók és népe kebled tejével táplálva.

Hódolat Néked,
Istenek szent bölcsője!
Ré, Nap megtestesítője,
Su, Levegő istene,
Geb, Föld istene,
Nut, Égbolt istennője,
Tefnut, nedvesség istennője,
Ozirisz, Túlvilág istene,
Ízisz, Ozirisz szerelme és felesége
Hórusz, háború istene,
S mind megannyi istened misztikus temploma.

Hódolat Néked,
titokzatos városaid múlt-jelen birodalma!
Kairó
Gíza óriás piramisai,
védőjük az ember arcú és oroszlántestű Sfinx,
Dahab és Hurghada
csodálatos víz alatti világa.
Alexandria
ókori könyvtára,
Világítótornya pharoszi.
Luxor
temploma ókori csoda,
Sfinxek útján Karnaki-Templom csoportja.
Sharm el Sheikh
korallzátonya mind lenyűgöző,
természet paradicsoma.
S évezredes romjaid mellett
Városaid luxus szálloda csoportja.

Hódolat Néked,
Fáraók rejtélyes piramisainak, szent helyeinek világa!
Kheopsz, Kheprén, Mükreinosz legnagyobb piramisaid,
Memphiszi nekropoliszod, thébai nekropoliszod,
Királyok Völgye, Királynék Völgye, szintén szent helyek,
Valamint Sínai-félszigeten Mózes-hegyed.

Hódolat Néked,
varázslatos Egyiptomom!
Ki mindig, minden időkben tündökölni,
Mindörökkön létezni, élni fogsz!
Szellemünk összefonódott,
Földi utamon fáraód, rabod vagyok, mert
Te vagy az én Egyiptomom!


*** 43. *** Sándor Esztella: Vízió Miszrről

Munkaidőmben a googlen csatangoltam,
s ahogy alattomban fogtam az egeret,
ujjam a klaviatúrán erőre lelt.
Homoksivatagban másztatta a szemem,
majd bennem egy érzés delelt:
éjjel hűség, s nappal hőség,
s a nyomor piszok belsőben a bőség.

Elbűvölt a monitorom,
amint kizökkentették a hétköznapom
a piramisok, múmiák, és aranyat rejtő sírok,
a kemencében sütött napkenyér,
s erjesztett hal terjengett  az otthoni pirítóson.
A szamárkordén, és a papa- mama- gyerek kismotoron,
amint bottal járó arab bácsi landolt a lógós buszon…
Én Budapesten nem mertem, és fent is rekedtem a járaton.

Női bolygóra leltem a metró hölgyi szakaszán,
s egy fejkendős asszony szájából felhangzott a Korán.
Majd próbáltam csacsogni Puskásról,
a magyar fociról,
a papír zsebkendő – tartóval, a plüssállattal,
az imaszőnyeggel, s az amulettel
egy  matuzsálemi taxitúrán.

Beduinok léptek a légkörömbe:
egy tevés nomád,
két kecskepásztor ,
s egy barna arcú marhatartó,
de egy klikk véletlen bezárta e nézetet,
mert mögöttem a szemlélődő főnökre révedt,
ki kalandozásomba tévedt.

Megtaláltam itt a világ legrégebbi tengeralattjáróját,
s a gízai piramist, a földkerekség legnagyobb csodáját.
Amint három és fél órát kalandoztam,
ott a neten, a Stefánia úti munkahelyen,
hol két hitelkérelem között,
misztika és valóság ütközött,
egy világ, mely varázslatból született.

Egy vízipipa bárból illatos füst szivárgott,
pedig csak a kollegám a szomszédban dohányzott.
Versenyt úsztam a mámorban,
s élményt leltem a Vörös- tenger csodában,
majd a félhomályos oszlopcsarnokban a kétkarú mérleget,
egyik tányérján egy tollpihe méreget,
s a másikon egy emberi szívet.

Háromszor körbejártam
a karnai szent szkarabeuszbogarat,
s a szobor alól lopott apró kavics
szerencsét és szerelmet is hozott,
itthon, holott csak egy vízió manifikálódott
bennem, ott az irodai széken,
amint Egyiptomé lett a szívem.


*** 44. *** Sándor Angelika: Heké Benu madártól

A negyedév legtöbb hitelt kifolyósítója,
Ígéretet kapott egy egyiptomi útra.
Húzta a mázos zsinór a rejtett vágyakozást,
A sátorozást az álmodásban tette,
Emelte a monoton téli életet egy egzotikus helybe.

Mindennap számolt, az agyalást átitatta kairói mámor,
A végeredmény a sikerbe révedt, tények:
Jutalma nem lehet téves.
A következő budapesti napok,
Izgatottságukban már Afrikában szívták a Napot,

Az elme elbátorodott, megtántorodott
Az injekcióban a Hepatitis A,
Az adott védettségben élte ki magát..
A százötven milliméterben kellett fürödni évente egyszer,
A kavicsos kőtörmelékben mártózott,

Ha felborult a rendszer,
Félszáz fokos hőingadozás kábította el,
Csodálta a növényekben a forró hajlandóságot,
Mag állapotban vészelték át a szárazságot,
Kitartó tövisek...

Rövidek, de sűrűk a homokviharok,
A buzgó szemcsék nem találtak járatot
A teve sűrű szempilláján,
Vagy a zárható orrlyukon át,
Védelem a rögtönző vákuumzár.

Sivatagi ugró egér koponyán
Nagyméretű fülkagyló preferált hőleadást.
Hápi isten a termékenységben áradott,
Folyógyökérként álmodott a Nílus,
Az élet benne szabályzott,

Az energia pompázott,
Az áradás szülte számtalan utódját...
Rusumo, Kuruma a büszke család tudora..
A monoteista iszlám és a Korán
Vallotta magát:

„Ashadu anna lá iláha illá-lláh...”
Hajnal hasította az imát,
Allah-ért térdelte az esendő a nap öt szakát...
A társaság néha homokkal tisztította
Vétkes önmagát.

Egy disznó- és bormentes lét,
Melyben a különös kegyes vétett ramadam alatt,
Ha saját nyála haladt a nyelőcsőn...
Egyiptom...
Szikrázó meleg, az afrikai jelek,
Szokatlan ételek...

Az állatokról alkotott veszélyes nézetek,
Vagy a divatújító különös öltözet.
Piramis ötvözetben múmia.
Iszlám és benne a nők szerepe,
Mint a kultúra egyke gyermeke...

Vagy csak a képzete, ahogy megfestette,
A színeket keverte és kereste hozzá a levegőt, megfelelőt.
A különc mesében szereplők apró
Porszemcsékből fújták a nevet,
S a monogram cserélt átélt emlékeket,

Így átérezte láthatlanul a távolságban mindegyiket...
Talán csak Európa mentesség és
Az értékek nyugalma visongott a szfinxi kincsben...
A civilizáció és modernizmus tartotta egészben eddig,
Majd a különös kultúrától tanult szabadnak lenni...

Talán a sivatag és amit bele tett,
Egy életmentes mozdulatlan test,
Amiből nyert értékgazdag életet...
Egyiptom, vagy csak ahogy akarta...
Vakarta általa magáról a monoton terhet,
S e másságtól álmodott szebbet...

Nem lett kényelmesebb a tevegélés,
Rideg szoborrész,
A Vörösmarty téri oroszlán szökőkútjának
Állkapcsában a víz fagyosan henyélt.
Talán nem volt út, vagy elfelejtett menni,

Vagy a gondolat varázslatos túrája miatt
Az indulást el kellett cserélni...
De Egyiptomban az életet muszáj volt érezni...


*** 45. *** Szabó Gitta: Medalion

Rettentő sivatag szélén,
A Nílus kék szalaga csordogál,
Magas hegyről alászáll,
S fut, szalad messze,
Egyre messzebb,
Míg eléri a tengert.

Ám mielőtt odáig elérne,
Két partját szerelmesen,
Igazgyöngyként öleli
A csodák országa,
A fáraók híres hazája.

A piramisok földje vár,
Hívnak ezernyi csodák;
A szarkofágok mélye,
A sírkamrák falát díszítő képek,
A hieroglifák, a titkos jelek,

A titokzatos szkarabeusz
- a szent bogár faragott mása
Mely díszes éke
A fáraó nyakékének-
Az örök újjászületés jelképe.


Egyiptom a Nílus medalionja,
Hol az ókor titkait
Papirusz tekercsek őrzik,
S a ma embere áhítja
A titkot megfejteni.


*** 46. *** Szabóné H. Anna: Mesés kelet

Piramisok, fáraók, rejtélyek
homoktengerén lázasan tévelygek.
Dűnék mögött vizet remélek...

Délibábot játszó remény-képzelet
kézen fog, s forró hullámokon vezet.
Csapzott vitorlám fog borzongó szelet.

Amott a dűnén menny tárja kapuját.
Hastáncosok vidítják a lakomát,
s mind felém libbenti áttetsző fátylát...

- Óh, drága angyalok! - Szólna kérges szám,
de vak hang híján ügyet sem vetnek rám.
Térdre rogyok, s elhagy csáb-fantáziám.

Teveszűkölést álmodok, s hűs szellőt,
mely ajkam balzsamozza, mint reszelőt,
s homlokom gyöngyeire borít kendőt.

- Soriart biro´ aitak! - Értődik tisztán
Lelkem tán Isten ítélőoltárán,
s tengeribeteg ég és föld határán?

Hánykolódok, miközben szemem nyílik...
Köröttem egy nagy karaván folyamlik.
Minden tekintet mosolygón rám iránylik.

- Ért angolul? Eltévedt? -  Kérdik gyorsan.
Bólintok. - Itatnak, hogy szomjam oltsam.
-Tudatom valahol a porban hagytam...

- Pihenjen! - Legyintenek mind nevetve,
együtt tevegelünk tovább sietve.
Kutatón vájkálok emlékeimben...

Előttünk házak nőnek, egész város...
- Délibáb? Vagy amit látok az valós?
- Nyugalom, emlékezzen, az a fontos!

Aztán zene hallatszik, vigadalom.
- Básztet ünnepe van a mai napon.
- A macskafejű jótevő - motyorgom...

- Ön jól ismeri az Isteneinket!
- Számomra is meglepő az ismeret,
hiszen nem tudom a saját nevemet!

A hosszú főutcán - hála Hathornak -
Gyönyörű testű tündérek táncolnak,
jókedvvel hódova a pillanatnak.

Ritmusra ringó csípőm életre kel,
szemeikben emlékem szikrára lel...
Reggeli ébredésem könyvet ölel...


*** 47. *** Szakáli Anna: Egyiptom kövei

Még állnak Egyiptom kövei, hol sívó homok temette
letűnt idő emlékeit őrzi egy nép Égi Szelleme.
Hatalom kőhalmazán egy kor alussza mementóálmát.
Hajdan húszezer vállalta, teljesíteni istene álmát,
- semmi idő az öröklétnek - áldva az éltető Napot,
emelni Kheopsz Nap-kövét és lesni fénylő sarkcsillagot.
Hol kettőszáz és egy, a piramis kőlépcsőinek száma,
s húszezer, szabad akarattal hajtotta magát igába.

Erős kezek vésték a jelet, engedelmes lett a gránit,
és az önfeláldozók tette, értékes erénnyé válik.
Csontig égeti a húst, öl az agyagmeder forrósága,
majd dicső feledésbe hull a masztabák sáros világa.
Bezárul a szarkofág, földi létre csend békéje borul,
ez lesz végső ágya; csak a lélek szárnyal csillagokon túl…
Kamrák kincse nem kell odaát, mérlegnyelv nem üt hiába,
a lélek nem visel aranyat! Életet ad Holtak Háza?

Fény tör át igazak kapuján, sötétbe tér igaztalan,
Anubisz dönt szív igazán, s a Nílus csak rohan, csak rohan…
Szent cseppjei csókkal illetik - mit sem sejtve a változást -
gabonaföld apró magvait, s élet ver e földön tanyát.
És állnak még a kövek, hol bölcsességgel telik a pohár,
homályos jövőt kutat száz és száz - vigyázva régiek jóslatát-.
Vigyázva kincset, hazát, hol az új világ bölcsőre lel,
földi isteneknek nincs hely, s a Teremtő keblére ölel…


*** 48. *** Szakáli Anna: Hajnal-himnusz

Sarlóját nyújtja, hajnali égre
feltör a Nap, a Föld peremén,
ránéz áldó aranysugarában,
éltető kedvet hoz a Remény.

Felzeng a fákon ezer madárdal,
csobog a víz, a nagy gát zubog,
Ozirisz-testű gabonatábla,
ringó kalász közt szellő susog.

Nílusi bárka suhan a vízen,
terhe az édes, jó húsú hal,
bárkában ülnek halászlegények,
messze hangzik a reggeli dal!

Föld népe végzi serényen dolgát,
teve és szamár úton halad,
fenn áll a dombon karcsú minaret,
imára hív, s a lélek szabad…

Szőlőkertekben zümmög a méhe,
mézédes bogyók rejtik a fényt,
illatos fürtök zamata csábít,
Édenkert ül ország közepén.

Pálma oázist rejt vörös homok,
datolya érik, édes füge,
gólyakalifa viszi a jó hírt,
kinek kell éppen megszületnie.

Otthon, ha lennék, épp így hallanám;
 hajnalt köszönt a gólyamadár,
és köszönt e himnusz, rólad zengve:
Egyiptom, földedre áldás száll!


*** 49. *** Szakáli Anna: Szépséged rabja (Nefertiti)

Arcod színes szoborrá dermedt,
hiába ontja fényét a Nap,
nílusi agyagba rejtve lelked,
ki rád néz, úgy jár, mint a vak…

Lényed tükre önmagadból fakad.
Elhervadt a virág, alászállt az élet.
Kőszoborhoz örök magány tapad,
forró homok őrzi kincsed, tested.

Messze tekint e szelíd mosoly,
pillantásban egy más világ él,
időtlen kapukon átbotol,
Nefertiti végső nyughelyet kér.

Szobrodban még most is tűz ég.
Ragyog szemed, mint íriszhúr,
ajkak súgják, mint gyöngyfüzér,
mint Esthajnalcsillag, ha kigyúl:

Ezért vagy világok csodája!
Te, a Legszebb palota lakója,
Te, kinek Tökéletes az arca,
Te, a Páva gyönyörű tolla…

Ó, hogy csodálom szabályos arcod!
Sok ezer év távoli derűje
a gondolat, köszöntő szót alkot:
Salam Aleikum, Egyiptom Úrnője!


*** 50. *** Szilas Ildikó: Szfinx

Homok… kő… sivatag…
elhagyott oázis a képen,
Királyok Völgye -
egy szfinx arcát nézem:
milyen fenséges, mily
nyugodt - mit tudhat, amit
én nem tudok?
Évezredek bölcsessége ott
ragyog homlokára vésve,
s a redők között a lélek
bölcsessége, nyugalma -
önmaga feletti hatalma és
ereje – lenyűgöz tekintete…
Pillám se rezdül, csak állok,
megbűvölten nézem: rohanó
felhők az égen, lenyugvó Nap,
szállongó homokszemek, s
könyörtelen kezével az Idő
lassan mindent betemet…


*** 51. *** Szilas Ildikó: Egyiptomi álom…

Talán királynő voltam Egyiptomban,
és te a férjem - szerelmem, Napom,
fivérem: szemembe loptad ezüstös fényét 
csillagoknak, hajnalpírját a Napnak…
Ámon Ré őrködött felettünk: mosolygott,
amikor egymásra nevettünk  - én kezedbe
adtam virágzó hajtását egy lótusz-ágnak,
hófehér gyolccsal vetettem meg ágyad, s
egy zizegő pergamenre verset írtunk mi
ketten a boldogságról - kezed kezemben -
s együtt hajóztunk a Nílus vizén - két éji
vándor - te meg én…
Mikor feljött a Hold, a szél is szerelemről
dúdolt -  láttuk a boldogság fénylő sugarát
egymás szemében, és most itt e kőbe zárt
pillanat - az Idők végezetéig őrzik a falak -
itt, ezen a képen…


*** 52. *** Thököly Vajk: Egyiptom, szerelem

Szememben Kairó kövei töredeznek,
népét tartva,
Könnyezve ölel körbe a Nílus,
simogatva,
A Királyok völgyében sóhajom,
térdre esve,
Hol Anubisz vezet engem, míg Ozirisz
pihen csendbe.

…a város ma néma, előttem Théba…

Már a Nap is csak csillag a piramis felett,
feltárnak az álmok,
Miként fáraók útján, tajtékuk árnyékában,
reszketve megállok,
Ott, hol Ménész megszülte e földet
s elvészett a magány,
Pora arany, szele ének, vize lélek,
és varázslat talán.

….előttem Hafré, arca a Sfinxé…

Ím utolsó csoda, mi túlélte a halált,
Kheopsz öröksége,
Istenek szava, emberi ima, szenthaza
e föld békességbe,
Megnyugszok, miként a sivatag délibábja
ámít, behunyom szemem,
Nem tudhatom, létezik e csoda? Álmodok,
hol Egyiptom szerelem.

…alattam a Gizai fennsík, csodája fenség…


Keresem körülöttem a követeket,
ím, Szenthazám földjén,
Lelkem itt tér békére s nyugszik meg,
nem egy oázis keblén,
De soha nem felejtem, hogy hol
a második nyughelyem,
A kultúra bölcsője, a kezdetek kezdete,
mert Egyiptom él, bennem.

…szívemben dobog a földje, örök életet öltve…


*** 53. *** Kurilla Tünde: Ha Egyiptom

Ha Csáth Gézaféle milliós esztendőket élnék
Ha a látvány a képzeletben élne én
Pedig csak elhessegetném a plakátmagányt
Egyiptom tükörgúlákkal teli rengeteg

Hófödte kifeszített kép, melynek keretében
A tükör sovány gyermekeket rejteget.
Görbe testek. Fohászuk egy szelet kenyér-remény.

A te arcod ott
hófehér fogsor
A felismerés
Sárgás forrósága felolvasztja az esztendőket.


*** 54. *** Vatiné Tóth Szilvia:  Afrika gyöngyszeme

Jártam Egyiptomban, szép volt, mint egy álom,
Behunyom a szemem, s magam előtt látom.
Képzeletem repít, hinni alig merem,
Oda, hol együtt van a múlt és a jelen.

A Nílus völgyének üde, friss virága,
Afrika gyöngyszeme Egyiptom világa.
Szikrázó napsütés, felhőtlen kék égbolt,
Látható a jelen s az is, ami rég volt.

Piramisok csúcsa büszkén tör az égig,
Fáraóik sírját hűségesen védik.
Kheopsz piramisa egy a hét csodából,
De a Szfinx is híres, Gíza városából.

Nílus folyó mentén a főváros fekszik,
Nyüzsgő bazársora turistáknak tetszik.
Ősi hagyományok itt még ma is élnek,
Modern szokásokkal könnyedén megférnek.

De Kairó nem csak bazárjával csábít,
Számos múzeuma mindenkit elámít.
Mecsetek, paloták, az utcai élet,
Csodálatos iszlám építőművészet!

A főváros után a legnagyobb város
Alexandria, mely tengerrel határos.
Az egykori apró halászfalu mára,
Kikötővárosként a hajókat várja.

Hurghada fürdő a Vörös-tenger partján,
Turisták pihennek szállodái strandján.
A víz egész évben kellemesen meleg,
És a tiszta vízben búvárkodni lehet.

Az egyik legősibb egyiptomi város
Luxor, az egykori Théba helyén áll most.
Itt megtalálható a Királyok völgye,
Hol a „fenségesek” nyugszanak örökre.

Az izzó sivatag homoktengerében,
Tevekaravánok megpihennek éppen.
A nap nyugodni tér, ereje elillan,
Távol egy tábortűz fénye fel-felvillan.

Láttam Egyiptomot, valóban ajándék,
A Nílus alkotta varázslatos tájék.

Álmainkban látott élményekre vágyunk,
Mindez teljesül, ha Egyiptomban járunk.


*** 55. *** Bakos Zoltán: Dahabi képeslapok

I.
Dahabi telihold, országútról nézlek,
Kormány mögül kandikálnak fiatalok, vének.
Zörgő autók, beszéd-neszek jutnak csak fülembe,
Ahogy felhőtlen égboltod vizslatom merengve.

Komor hegyeid közt kanyarog az utam,
Mint halkuló s elhaló méla gordon-futam.
Vörös kövek, rideg, kopár, lenyűgöző mégis!
Felhő sehol, csillag ragyog, szabad vagyok én is!

Szeretem csodálni e bibliai tájat,
Szívemben elcsitul már a régi bánat.
S bensőmben fellángol a szunnyadó alázat,
Mózes hegye! Lelki békém, tudom, hol talállak!


II.
Dahabi telihold, tengerparton látlak,
Tudod, ha nem vagy itt, epekedve várlak.
Csobbanó víztükör, fodrozódsz a vízben,
Majd eltűnsz, mint szép leány, ki volt, de ma már nincsen.
Telihold, szép leány, tengerparton várlak,
Ha nem jössz, én megyek, úgyis megtalállak!

III.
Dahabi telihold, sivatagból nézlek,
Arcodról homokdombokra vetődnek a fények.
Pattogó tűz, alma-dohány száll fölé az égen,
Álmodom a takarómon a sivatagi éjben.

IV.
Dahabi telihold, Canyon-ból, ha nézlek,
Pislogó lyukakból szüremlenek fények.
Víz alatti lakókkal, víz alatti város,
Piros-csodás fodraival hív a spanyol táncos.
Narancs korall-sügér sárga korall alatt,
Szépiát kísérnek kékes angyalhalak.

V.
Dahabi napsütés, hajóról, ha látlak,
Kell-e még mondanom, persze, hogy csodállak!
A Vörös-tengernek zöldellő habjába,
Fehér tajték zuhan szivárványt formázva.
Delfin csapat fürdik hajónknak orrvizén,
Fröccsenő vízcseppek, mint megannyi szirén.

VI.
Dahabban a levegő más, máshogy fúj a szél is.
És amikor itthon vagyok, visszavágyom én is.
Szerelem ez? Lehet. Igen!
Maradj Dahab mindig ilyen!


*** 56. *** Demeter Zsolt: Kegyelembõl

drágakövekkel diszitett aranykoronát viselnek,
palástjuk nehéz, finom bársony,
a trónjuk díszes, ékes,
drágakövek, villámvetõ virágok, tûzfuvó bölények,
szolgáik számát se tudják,
minden gondolatuk parancs,
zászló, trombitaszó,
és katonájuk ezer meg ezer meg ezer

úgy nöttek fel, hogy mindig tudták:
õk királyai földnek és embereknek,
körülöttük mindig szikrázón csillogott a pompa,
s földig hajolva beszélt velük minden ember

hatalmas ezüsttálcákon ételek és italok java:
izek, vadak, gyümölcsök, tornyos torták, vérpiros bor, aranyló pezsgõ …

aztán királyi ágyuk párnáin a harag napjaira ébrednek,
kifut alóluk a diszes trón,
kínok kék köntösében összetöpörödve
fejükrõl leesik  az ékes korona,
és üzi õket szolgák hada,
trónfosztottak, örjöngõ álmok, facsart szivek,
hiuság, gõg, büszkeség, sebe nem hegged , soha
szemükben döbbenet, bús- harag –csodák
megfosztva minden nyelvtõl mi nevetésre ingerelné,
királyság volt mindenük …
nevükben hallgatom a csendet, római virágot  simogatok,
fátyol, requiem, hajnalsugárból font szemfedõ,
és senki sem jön hogy mondja : senki

az én fejemen is van korona, a mindennap  fényességébõl
nekem is van országom, mert minden darab föld amelyen járok: az enyém,
drágakövek helyett piros rózsa,
és van belõle egy nagy csokor,
palotánál kedvesebb a szobám,
szolgám egy sincs, de van barátom,
héjjában sült krumpli ételem,  ennél jobb nincs,
sétáltam egy õszi park királyi csendjében,
a fûnel szebb szõnyeg nincs a palotában sem,
zenét hallgattam az este,  azután  aludtam,
reggel vidáman keltem, nem fájt semmim

önöknek: közönséges ember vagyok, kérem,
magamnak; elüzhetetlen király:
a Phönix madár misztériuma,
megölöm magam, hogy éljek
az egy nagy isten kegyelmébõl


*** 57. *** Mentovics Éva: Évezredek hangja

Évezredek hangja csendül a dalban,
papiruszok őrzik az ősi jelet,
aranyfényű hajnalt várnak a múltat
daliásan óvó éber hegyek.

Lábaiknál fekszik, szunnyad a bálvány
(számunkra már mítosz, régi lelet),
kegyhelyén, s a festett nílusi bárkán
hieroglif írás, félistenek.

Fejdíszükön fénylő, szikrázó fétis,
mellkasukon kékes ékkő ragyog,
isteneik által ott van az ég is,
elsápasztja lényük a fénylő Napot.

Trónusukon pompás ókori díszek…
pillantásuk éber, mélyre hatol,
szkarabeusz ékük védi a szívet -
hitük szerint attól éled a holt.

Gazdagságuk, rangjuk látszik a kicsen,
hieroglifájuk most is talány,
lenyugvó Nap fénye csillan a szirten,
s ősidőket látott sziklák falán.

Évezredek múltját őrzi a Nílus
éltet adó, gazdag, vad folyama.
Hajóin majd áruk garmada indul
- citrus cserjék ízes, friss hozama.

Pálmalevél hajló, dús fürtű sátra
roskadozva várja a dolgos kezet…
(termésével siklik majdan a bárka)
lombja alatt délben árnyat lelek.

Nílus vize mossa lassan a partot,
pálmaliget díszlik langy fövenyén
- vitorlája duzzad, siklunk a jachton…
alkonyi varázslat – csak ő, meg én.

Vörös-tenger habján vibráló alkony,
medre mélyén színes álomvilág,
aranyszínű dűnék, süppedő partok
mediterrán csókja vár most itt rád.


Bódítóan fénylik, izzik az égbolt,
kristálytiszta vízzel csábít a mély.
Búcsúzóul intünk, súgjuk, hogy szép volt…
tenger fodrán táncol, játszik a fény.

Ugyanaz a kő vár ezredek óta,
ugyanaz a Nílus, ugyanaz a táj…
Egyiptomot istenek garmada óvja,
mediterrán szíve újra hazavár.


*** 58. *** Mentovics Éva: Egyiptom, te misztikus csoda

Oh Egyiptom,
te megunhatatlan,
misztikus csoda!

Letűnt korok emlékét
őrzi a memphiszi palota,
s ott, a Nílus bal partján,
a Királyok völgye a hegyekben,
ahol a fiatal fáraó,
Tutanhamon sírja az egyetlen,
mely szinte érintetlenül vészelt át
három ezredet,
s nem fosztották ki
az aranyszarkofágban nyugvó,
fáraógyermeket.

Egyiptom,
hol piramisaid hűs teremiben
bebalzsamozva szunnyad a holt,
ki a mellkasán számos talizmánt,
életerőt adó szkarabeuszt hord…
miután száraz nátronban
töltött el hetven napot,
kiszárított testére gyolcsokat,
s míves szarkofágot kapott…
mert kell a test,
hiszen ha egyszer ismét visszatérhet,
abban fog új életet kezdeni
a megtisztult lélek.

De addig is az útra kell a kincs,
néhány hűséges szolga,
s étel, ital temérdek,
hisz a király
a túlvilágon sem henyélhet.

Oh, ezerarcú Egyiptom,
te, „a Nílus ajándéka”!

Lélekemelő látogatás
a Hórusz templomban,
nílusi hajóút, majd sivatagi séta…
a part menti földművesek munkája,
az ódon falvak mindennapjai,
hol szinte megállt az idő…

Egyiptom,
hol minden pillanat
maga a csoda.
Évezredek üzenetét
hordozzák magukban
a katakombák, a Montazah Palota,
a Qaitbai-erőd, Pompeius-oszlopa,
letűnt, dicső korok - Mena fáraó - hagyatéka,
Egyiptom ősi fővárosa, a "százkapus" Théba,
s még megannyi misztikus titok,
mit a múlt bőkezűen ránk hagyott.

Őrizzük, becsüljük, csodáljuk,
hadd lássák utódaink,
s az eljövendő századok!


*** 59. *** Mentovics Éva: A fáraók időtlen sóhaja

Ámulattal néztem,
szemembe könny szökött,
amint a Nap vöröslő palástja
alkonyszínt festett a piramis mögött.
Tekintetem pásztázta a hegyeket,
hol minden évezredet
az ókori istenek
óvó pillantása védelmezett.

Kheopsz tudta,
ott lesz vége az útnak,
hol a homok aranyló dűnéi
a fennsíkra futnak.
Megtisztulásra vágyó lelke
ott lebegett
ég és föld között,
majd Anubisz* vezetésével
a Holtak Birodalmába költözött.

Tanúja volt a Nap, a Hold,
s mind megannyi csillag,
amint értő kezek a lapokra
hieroglifákat írtak,
s köveket illesztettek
buzgón, sort a sorra
- ügyet sem vetve
az évezredek múltán is ámuló utókorra -
s magukkal vitték a sírba a rejtélyt,
hisz a szentélyt védelmező
lépcsős piramisok
keletkezési körülménye ma is titok.

S ott a Nílus, melynek
Holdfényjárta habján
megnyúlik az árnyék…

Rejtelmek tudója,
ó, Horemheb játssz még!
Játssz, óh játssz,
pendüljön a lantod,
perdüljön a dobszó,
érezzem ebben a fülledt éjszakában,
hogy szántja a homok aranyló dűnéit a lábam!
Pezsdüljön a vérem,
táncoljak, mint Nofretiti hajdanán,
s csodálhassam Egyiptomot,
hol Amenhotep, Széthi, Ramszesz,
Tutanhamon, s a többi uralkodó hagyta rám,
s mindenkire ezt a kincset,
mely évezredek óta költőket,
művészeket ihlet,
s melynek csodájára jár a fél világ.
Hol az istenek óvó pillantásától kísérve
fényűző metropoliszok nőttek ki
a sivatag aranyló dűnéin,
s a Vörös-tenger mélyén
varázslatos látvány tárul eléd.

Egyiptom – óhaza –
hol piramis képében tör az ég felé
a fáraók időtlen sóhaja.


*** 60. *** Mentovics Éva: A Nílus üzenete
(Egyiptom - hol épül, megújul a lélek)

Piramisok nyúlnak, törnek az égnek,
évezredek titkát őrzi a mély,
Nílus tükrén ringó alkonyi fények
csillogása ősi titkot regél.

Uralkodók szelték habjukat egykor,
bárkájukon cédrus, gránitlapok…
főpapjaik hitték, jön majd egy szebb kor
- szkarabeusz ékük* szívként ragyog.

Istenszobrok óvta ókori szentély
kápolnái súgják az ősi imát,
Szárnyas Napkorongjuk győzelmi jelként
dicsőíti Hóruszt*, a győztes királyt.

Obeliszkek várják a pirkadó hajnalt,
arany fedte csúcsuk égre figyel,
megcsillanó fényük játszik a Nappal -
bárkájának ékét Ré* fedi fel.

Piramisok mélye rejti a múltat,
szarkofágok titka kincseket ér…
kiválasztott lesz, ki termébe juthat -
hieroglifájuk szinte regél.

Sivatagi „bárka” baktat a parton
- fedélzetén ringó, nagy rakomány…
fivérek osztoznak holnap a hasznon
- homokdűne süpped a lábak nyomán.

Bíborfelhők rojtján ballagó alkony
árnyat fest a nagy Szfinx háta mögött,
álmot hintő szellő lágy dalát hallom
piramisok málló romja fölött.

Lótuszvirág zárja éjjel a kelyhét,
szantál füstje illan dombokon át,
baldachinos ágyad ontja a selymét,
hárfazene pendül – jó éjszakát!

Mediterrán éjek mámoros ajka
- aranyszínű dombot csókol a szél…
misztikumok hívnak, s reggel, a Nappal
sivatagi szellő sóhaja kél.

Korallcsipkés szirtek várnak a mélyben,
s pompázatos kincsét tárva eléd
- napfény kúszik, illan lágyan a stégen -
hívogat a csendes tengerfenék.

Oázisok mentén zöldellő pálmák
hajladozva hívnak: - Jöjj utazó!
Piramisok titka, őskori bárkák,
Nílus habján ringó karcsú hajó,

homokdűnék fodrán surranó léptek,
metropolisz, fűszer, halvacsora…
- Egyiptom… hol épül, megújul a lélek -
egzotikus tájak,  falvak sora…


*** 61. *** Mikhel Judit: Egyiptom, ahogy Én szeretem

Egyiptom….Én jártam ott!
Volt sok teve, s még több homok.

Piramis van, nem csak három,
Csodálkozol kis barátom?
Lépcsőiket, hogyha járod,
Elkopik ám majd a lábad.
Mégse hagyd ki semmi áron,
Közelítsd meg teve háton.

Scarabeusz bogár
Olyat láttál Te már?
Szerencsét hoz azt mondják
Vegyél egyet ha ott jársz!

Múmiákat,hogyha nézed
Nem hiszed el az egészet.
-Hisz ez olyan, mintha élne!
Pedig tudod- ennek vége!

A Sfinx, hát az egy csoda,
Igaz, hiányzik az orra.
Napóleon lövette?
Sok ember ezt elhitte.
Így sokkal jobb a talány,
És hátha kinő – egyszer-talán.

Krokodil a Nílusban?
Esküsznek rá,hogy ott van.
Ha mégsem látsz a folyóban,
Kaphatsz majd a bazárban.
Az legalább nem harap,
Így kezed-lábad megmarad.

Éjszaka egy jó bárba
Térj be hát egy hastáncra.
Sejtelmes a táncos lány,
Derekán sok aranylánc.

Nem feleded,hogyha látod
Itthon te is kipróbálod.
Nem jó ez így,zene sincs
Egyiptom egy ritka kincs.


*** 62. *** Varga Sébastien: Egzotikum

Hűvös homály kószál az utcán,
lassan lobog bent a magány.
Ködös álmok meredten néznek
egymásra, egyedül vagyok, félek.

Messze a merészség tengerén át,
feszülnek vakító vágyak,fénysugár
perzselőn robbantja életre
megfagyott szívek félszeg

zavarát.Elhaló ajkak közé,
szerelem szorul
Lágy meleg édes éjjelen
az idő lassan kéjesen

csúszik, barna testek
izgulnak nagy szemek
tág pupillái tükrében.
Elnyúló nyögés, térdre

rogyó szenvedély, őrült
ringatózás, percnyi halál.
múlni nem múló zavar
a józaság fehéren felkavar!


*** 63. *** Krasznay Piros: Istenek, vagy emberek?

Hatalmas gúla,
- Mi az ég felé mered,
Ember alkotta-e?
- Csak találgatni lehet.

Piramisok állnak
Az idővel dacolva,
Temetkezési hely?
Az volna a dolga?

Az egyiptomi kultúra,
Egy igazi rejtély,
Található benne
Sok –sok védő szentély.

Ha Danikent kérdezed,
Ő azt hirdeti,
Hogy e kultúra eredete
Nem lehet emberi.

Szerinte a „tanítók”
Az égből jöhettek,
S itt a földön fáraók,
S Istenek lehettek.

Hosszú életüket
a piramis adhatta,
A piramis effektust,
Sok ember kutatja.

A hivatalos nézet,
Mindezt cáfolja,
S a felhalmozott tudást
Emberinek tudja.

Kinek higgyek én most?
Állást nem foglalok.
Hogy kiderítsem e tényt
Inkább odautazok!



******
AZ ÉN EGYIPTOMOM 2009 - FOTÓ pályázat fotói itt megnézhetők!