Irodalom Feketén-Fehéren című folyóirat

SOK SZERETETTEL ÜDVÖZLÜNK A
FOLYÓIRAT HONLAPJÁN!

Ezen a helyen – amit a Kortárs Magyar Irodalom – Barátok Verslista csoport üzemeltet – helyet biztosítunk az Irodalom Feketén-Fehéren c. irodalmi folyóirat elektronikus változatának.

A Vizuális Pedagógiai Műhely BT. 2009. január 1-től irodalmi folyóiratot indított.
A folyóirat címe: Irodalom Feketén-Fehéren.

A folyóirat A5-ös méretű, 40 oldalas. A belső oldalak és a borító is fekete-fehér.

A folyóirat kiadását a Kortárs Magyar Irodalom Bt. / Kiadó vette át 2022 közepén.

A folyóiratba várjuk írók és költők jelentkezését. A 40 oldalból 1-2 (A5-ös) oldalnak a jelentkező szerző (irodalmi kör) bemutatkozásának kell lennie, a fennmaradó oldalakon pedig az illető (irodalmi kör) saját írásai jelennek meg.
A hátsó borítóra majd egy portréfotót várunk a szerzőről (illetve egy csoportképet az irodalmi kör tagjairól). Ez nem fekvő, hanem álló kép kell, hogy legyen – l. mintát.

MINDEN folyóiratszám EGY szerzőt (vagy EGY irodalmi kört) mutat majd be! 

A folyóirat 200 pld.-ban jelenik meg, ebből a szerző (irodalmi kör) 120 pld.-t, a Kortárs Magyar Irodalom (mint kiadó) 80 pld.-t kap meg ingyen.  (A KMI a saját példányiból  1-1 pld.-t ingyen ad azoknak, akik az adott szám megjelenésekor tagjai a KMI-Verslista irodalmi társaságnak.)

A folyóirat megjelenése 95 ezer Forintba kerül. Ez tartalmazza a nyomtatott folyóirat szerkesztését és lektorálását; valamint a netes változat elkészítését, feltevését a Poéta Portálra! ….

A folyóirat lapindítási engedéllyel (KÖH 163/0064/1/2009) és ISSN számmal (ISSN 2060-5854 – nyomtatott; ISSN 2060-7814 – online változat) is rendelkezik.
A nyomtatott folyóirat elektronikus változata felkerül az internetre is, ide, a Poéta Irodalmi Portálra. Minden folyóiratszámot nyelvi lektor fog átnézni, a folyóiratban az őáltala javasolt változat fog bekerülni, az fog nyomtatásban is és elektronikusan is megjelenni.
A kiadvány pdf formátumban is letölthető lesz. A honlapról a folyóiratszám kizárólag a folyóirat szerkesztőjének engedélyével módosítható/törölhető. A pdf változat a Kortárs Magyar Irodalom BT. engedélyével jelenhet meg más helyeken. 

A folyóiratba szeretettel várunk mindenkit, akik foglalkoznak pl. versek, novellák, mesék stb. írásával – és szeretnék saját írásaikat nyomtatott folyóiratban illetve interneten is viszontlátni. Várjuk saját kiadvánnyal nem rendelkező irodalmi körök/társaságok jelentkezését is!

Ajánljuk ezt a megjelenési módot magán ill. egyéb eseményekre is, mint pl. születésnap, irodalmi esten való szereplés… alkalmából…

Ha érdekel a fenti lehetőség, akkor kérlek, írj egy levelet a folyoirat@poeta.hu e-mail címre! (Kérlek, csatolj egy kb. 40 db A5-ös oldalnyi anyagot a fentieknek megfelelően bemutatkozással együtt, Times New Roman betűvel, 12-es betűmérettel, normál margókkal, szimpla sorközzel, egy hasábos tördelésben) 

A folyóirat átfutási ideje kb. 2 hónap.

Az internetes közlés és a pdf terjesztésének joga minden esetben a KMI-é, mint kiadóé. Várjuk a jelentkezéseteket!

Baranyai Attila, a folyóirat alapítója