Czégény Nagy Erzsébet: „…fa mögött…”
2022/01-es szám
CZÉGÉNY NAGY ERZSÉBET BEMUTATÁSA
Mint a szél az őszi faleveleket, úgy sodorja elém a költőnő – ötödik – válogatott írásait. Tudom, írnom kellene, de hagyom, hassanak, átöleljenek. Nehéz megközelíteni a költőt, hisz annyi minden benne van. Tüllszárnyon álmodó versei, írásai a repüléstől a zuhanásig. Álmodik, alkot, ha kell, szeret, ha kell, kizuhannak a fájdalmak, s ezek időtlenek. Ahogy benne a kerengő hangok, ahogy ír, ahogy szavakat formál a csendből. Talán elfogult vagyok, de TE, kedves olvasó, hagyd, hogy ez átöleljen! Ő sohasem vall, csak ír, s írjon is. Képei, álmodásai hiányoznának. Jött valaki, aki mondani is akar. Nem szeretni, nem csak álmodni. Talán a „kisnaplója” titokverseket őriz. Nem tudjuk. Talán egyszer megismerjük Őt. Tehát csak olvasd, éld át vele a repülést, ha kell, a zuhanások kényszerét!
Írni nehéz, mindenki ír valamit. De verseket így nem mindenki tud. E folyóirat válogatott írásai önmagukért beszélnek, nekem szavam sem lehet, én az olvasó vagyok csak. Ajánlom minden úton lévőnek, hogy puha álmokkal szórja szét bennünk egy költőnő vallomásait. Mert naponta tenni kell érte, hogy jobb legyen e világ, és ő ezt teszi. „A vers nem vélemény, amit kimondunk, hanem dal, mely egy vérző szívből, vagy egy mosolygó szájból fakad.” (Kahlil Gibran) Tehát a dal adott. A költőnő, mint egy álmodó angyal, leírja, megfog, megölel bennünket, s mi csak e szavakhoz húzódhatunk egy félős éjszakán. Hogy soha ne felejtsük el. Mint ahogy az őszt sem, szerelmes évszakunkat, ahol e versek, írások lobognak és átölelnek. Ő vallja a „hálózat” ősi Credóját: „Nincs vég, csak örök újrakezdés, nincs fájdalom, csak feloldozás – és nincs elmúlás, csak emlékezés.”
Nagy János
*****
A folyóiratszám a lenti linken PDF formátumban is letölthető: