websas.hu

BARÁTOK VERSLISTA

Tisztelt pályázók!

A Barátok Verslista 2006 februárjában kiírt Költészet Napi nyílt pályázatának témája: "Itt születtem én ezen a tájon" - Versek a szülőföldről, lakóhelyről... volt. A pályázaton minden amatőr író indulhatott - határainkon belül és határainkon túl is - magyar nyelven írt versekkel. Végül 50 fő 111 verse érkezett be. A pályázatban kiírtakat 1 fő nem teljesítette, ezért sajnos az ő írását a szavazás alól ki kellett vennünk. A szavazás 2 részből állt.

1. A Barátok Verslista tagjai, ill. a felkért irodalmi társaságok tagjai szavazhattak a nekik legjobban tetsző három írás sorszámára. - Ez a Közönségszavazat.

2. Felkértünk egy szakmai zsűrit is, hogy a szép számmal beérkezett írásokat értékelje szakmai szempontok alapján. Szakmai zsűrinek a nagyobb irodalmi portálok, listák, folyóiratok képviselőit kértük fel. A felkért személyek a következők voltak: Mándy Gábor - yahoos irodalomlista, Zsoldos Árpád - Irodalmi Rádió, Eszteró István - Irodalmi Jelen; Szőnyi Bartalos Mária - ÍRÓ KILENCEK, sTrawi - Artagora, Karaffa Gyula - Barátok Verslista, Hörömpő
Gergely - Spangár kör, Györfi Tamás - Netrera, Lénárd Gábor - Merengő, Szebeni Attila - Fullextra, Kaskötő István - Kaláka, Jeep C. King - AMF, Bányai Tamás - Hetedhéthatár, Egry Artúr MIAMI-M lista, Lajtai Gábor/Dégi Ágnes - NapSziget, T. Fiser Ildikó - Másképplátók, Onagy Zoltán - Terasz.hu, Pákozdi Dávid Napvilág Íróklub. A szakmai zsűri minden írást 1-5-ig pontozott/értékelt.

A Közönségszavazatnál az alábbi eredmények születtek:

I. helyezett lett 12-es számú Kamarás Klára: Magyar vagyok c. verse
Nyereménye: Szent István király intelmei - merített papíron

II. helyezettek: 2-es sorszámmal Csata Ernő: A csodaszarvas
          valamint 21-es sorszámmal Péter Erika: Anyám földje

Mindkettejük nyereménye: Cserepes Andrea: Katicapettyegtető Felicián c. mesekötet valamint 2005-ös Spangár kötet 1-1 példánya.

A szakmai zsűri értékelése alapján a következő eredmények születtek:

I. helyezettek 59-es sorszámmal Simek Vali: Ez a föld
                     és 91-es sorszámmal Kamarás Klára: Letenyei fák

Nyereményük: Sziget-nemzedék – Island Generation (magyar-angol nyelvű fotóalbum), Beke Tamás: Szeretet, szerelem, imádság (versek) egy-egy példánya, valamint Kamarás Klárának merített papíron: Ludas Matyi, Simek Valinak pedig egy 2004-es Spangár kötet.

II. helyezettek: 6-os sorszámmal Finna Márta: Honvágy
                          67-es sorszámmal Bodó Csiba Gizella: Honnan jöttem
                          81-es sorszámmal Zömbik József: A budai hegyekben

Nyereményük: Hanyecz István: Napfogyatkozás Etelkával a Duna partján, valamint a Barátok Verslista tagjainak írásait tartalmazó VersüzeNET c. verseskönyv ill. Magánkozmosz II. novellás folyóiratok.

III. helyezettek: 56-os sorszámmal: Losonczi Léna: Bodzák tenyerén

Nyereménye: Kamarás Klára: Arcok a múltból novellás kötet, Fullextra Antológia, valamint Barátok Verslista írásait tartalmazó Álmodók Földje c. kötet

Szintén III. helyezést ért el 61-es sorszámmal: Fuchs Éva: Hol a léptem c. verse

Nyereménye: Megyeri Nikolett Ágnes: Lélekdonor c. könyve és Szárnypróbálgatók 2005-ös Antológia

Gratulálunk minden indulónak, és külön gratulálunk a díjazottaknak!

Reméljük, hogy közülük többen csatlakoznak majd a Barátok Verslista tagjai közé (feliratkozás: subscribe@verslista.hu), illetve indulnak majd a következő nyílt pályázatunkon is!

Szeretettel:
Baranyai Attila & Fuchs Éva
Barátok Verslista vezetői

Emlékeztető: kiírás itt


Íme a 111 írás 1 része 1-38-ig most már névvel a cím előtt:

*** 01 ***
Bartalovics Zoltán: Itt élek

Itt élek veletek ebben a hazában.
Rám is úgy süt le a Nap: Forrón és lázban,
és ha bánatomat könnyek közé rejtem,
hulló cseppjeit erre a földre ejtem.
Amikor ajándékot adott az élet,
hogy piciny gyermekként felállhassak végleg,
Itt fogta édesanyám féltőn a kezem.
S apám, a drága, ki verset mondott nekem
ügyelvén a szóra, csak hogy jobban hasson
s ajkának szegletébe mosolyt fakasszon.
Itt rejtett magába a bokor, ha féltem.
S ragaszkodott egy-egy száraz bogáncs értem,
hogy megmutassa a természet milyen szép
kinyitotta előttem lapjai ezrét.
Itt vittem virágot a legszebb kislánynak
azért, hogy mondja, a szerelem még várhat.
Építettem otthont, gondjaimnak tetőt.
Később megtaláltam az igaz szeretőt.
Próbálok helyt állni minden hatalomnak,
mely életért cserébe, csalásra oktat.
S ha megszólal kisfalum lélekharangja,
történelmünk terhétől hasad alatta.
Megvénült asszonyok imádkoznak halkan,
leszűkült nemzetünk fogjon össze bajban.
Szántások, erdők, építészeti csodák,
eladják alólunk a csibész ostobák.
Földben rejlő magokat ha növeszt az ég
úgy jön elő rejtekéből, remegőn a nép,
s mint meghasonult lelket ha odahívnak,
választunk magunknak új, és szebb hatalmat.
Engedd mosolygásom mezőnek, búzának,
földműves parasztnak, üzemi munkásnak.
Vagy Te kedves, ki versem olvasója vagy,
add a kezed, és ne gondolj rólam rosszat.
Itt élek veletek ebben a hazában,
rám is úgy süt le a Nap, forrón, és lázban.
És ha bánatomat könnyek közé rejtem,
hulló cseppjeit erre a földre ejtem.
S ha alkotói testem végleg elalél,
itt fújja el megmaradt hamvaim a szél.

*** 02 ***
Csata Ernő: a csodaszarvas


hány földje
s hány hazája
volt Hunortól máig
az üngürüsznek
idők sűrűjén
gazok rejtekén
hány helyén
próbálta gyökerét
ezen istenverte földnek
álmából
hányszor riasztott
tündöklő vadat
hívén
hogy égi jel
s isteni akarat
ami
annyiszor csak remény
s felszálló tünemény
maradt
hányszor ment neki
a nagy hegynek
s lett imádója
más
új istennek
gyökértelen vagy
hazádban
mondod
de nem vagy egyedül
a Kárpátok lankáin
a csodaszarvas
álmaidban egyszer
talán
lábaid elé terül

*** 03 ***
Csősz József: Ahol a dombok.

Ahol a dombok hegyeknek tűnnek,
hol a nádasok hajlékot szülnek,
hová a fecskék visszarepülnek,
j ó t csicseregnek,
ott élek én.

Ahol a síkon ért kalász hajlong,
ahol az új bor vén dallamot bont,
s mint szív a mellkasban, úgy leltem hont,
ifjakat nevelve
ott élek én.

Ahová tartok : való és rejtély.
Szómágiával varázsol el az éj.
Verstermő tollam el nem cserélném,
ahol születtem,
ott élek én.

*** 04 ***
Dobos Johanna és Hajnalka: Ahol én születtem

Az alvó város, mire ablakom néz,
Nem tudja milyen az igazi sötét.
Álmos utcáján száz lámpa ásitoz,
Hol én születtem, nem jár a villamos.

A beton utca s a tömbház rengeteg,
Nem ismeri már az igazi csöndet,
A fáradt zajok mindig álmatlanok,
Hol én születtem, csak a tűzhely pattog.

Ha bágyadt arcú embert látok az utcán
S tekintete üresen siklik tovább,
Vágyaimmal mindig hazaköltözöm,
Hol én születtem, minden arc köszön.

S ha látok magányos, sápadt cserjéket,
Fulladozni a magas tömbfalak mellett,
Emlékeket keresek a törött ágakban,
Hol én születtem, a fáknak is neve van.

*** 05 ***
Dorogi Ferenc Miklós: Árpádföld

Ahol lakom, szép név honos,
Árpád neve utódokon.
(Úgy, mint egyéb, szép tájakon.)
Névadása érzelmi volt.
(Ám, a régész bizonyított!)

Nem volt zsúfolt, nem volt zajos,
azt hiszem, hogy most se nagyon.

Szomszédai mind-mind bírták,
"jó gazdaként" tovább adták.
De megmaradt mindűk között,
mígnem egyszer: Vajh, ki döntött?

Szomszédait összevonták.
No, de nézd csak, őt is hozzá!
Nem mint részük, hanem maga,
maga magát megtartotta.
(Tovább is nőt egyre-másra)

Épül-szépül környezete,
Ő meg "hagyománnyal" tele.
Szomszédai fejlődésben
hivatkoznak is rá szépen.
(Nem itt vannak, szomszédéknál,
hirdetésben mégis Ő áll.)
Úgy látszik, hogy valamiben
mégis vonzóbb, mint sem hiszed.

*** 06 ***
Finna Márta: Honvágy


Kisváros ájult csendjében
születtem én
eperfák lomha
barna
árnyékában
még ma is haza hívogat
az Őrhegyen reszkető szőke pára
a puha-szürke alkonyat
a bástyák törött csipkéi
a porhadó köveket ölelő borostyán
a gesztenyefa csillagot ringató
sűrű lombja
alóla
félénk kisleány én
hajlós nyilamból könnyű náddal
lövöldöztem a holdra
várnak
az álmos- nagy diófák
alacsony-hűs szobák
hová kandi szemmel
bepillantottam egyszer
kis púpos-vaksi házak
árnyakat gyűjtő
homálya
tiltott sikátorok rejtelmes messzesége
bozótos összevissza kertek sövénye alatt
csak sejtett
búvóhelyek biztonsága
ma is kísért
és vonz
oly meghitt
és titokzatos
várnak
a távolokba-zárt üveghegyek
a Pilis volt a nincs-tovább nekem
a biztos határ a végtelenbe
őket másolja ma is az Andok
és a Himalája bennem
s a messzi tölgyesek
ahonnan bódult rajokban
kitódultak
s zümmögtek
dünnyögő danát
tavasszal úgy vacsora tájt
a szarvasbogarak
fanyar birsek
fonnyadt almák szagát
felém leheli a sok
régi-régi ház
az utca az égnek szalad
csalogat
s én repülök haza
hol tudom vár
pettyes bögrébe tejet szűr
újra fiatal Anyám
megérkeztem
nem tudjátok
benn az otthon
én künn állok

*** 07 ***
Gősi Vali: A fonott kosár

Erdő szélén, folyó partján
domb ölében, kicsi völgyben,
édesanyám lágy ölében
éltem boldog életet.

Enyém volt az egész világ,
kis patak, rét, erdő, virág,
tavaszt hozó barkaág,
rügyfakadás, hóvirág.

Ott várt rám a gondtalan nyár,
téli estén mesevarázs,
álmot hozó simogatás,
kosárkában fonott kalács.

Város zaja elcsábított,
boldogságom is elhagyott.
Álmomban, ha jön az este,
megyek Anyámhoz sietve.

Álmot szövök, boldog álmot.
szaladok a régi házhoz,
ahol kalácsillat vár, s asztalon
a régi, kopott kis kosár.

*** 08 ***
Maróti Dezső: Puszta lánya

Álmodozva járom a puszták világát
könnyes szemmel nézek egy-egy fehér nyárfát.
Minden fa egy emlék névvel teleírva,
bele rótta egykor azon pásztor bicska.

Csak nézem elmerengve s könny ül a szemembe
Puszta Lánya sorsa jutott az eszembe.
Én még gyermek voltam, igen csak kicsinyke
én voltam őnéki egyetlen kedvence.

Terelgetve nyáját ő magával cipelt
így kezdődött reggel, s míg a nap lement.
Eltűnődöm most már embernyi fővel
mennyi sors van írva a kezdő betűkkel.

Csak most értem a fálon a képzelt vágyat
itt hagyni e tájat "örök emlék" alatt.
Mire e vágyak be is teljesültek
hónapok soka, évek is elteltek.

Elteltek az évek, senkit nem kíméltek,
sok mindent köszönök Puszta Lánya néked.
Tanítottál írni, olvasni, számolni,
édes jó anyánkat igazán szeretni!

*** 09 ***
Molnár József: Anyák napján szüleim sírjánál

Jó lenne még egyszer odahaza lenni
árnyas fák alatt hazafelé menni
osztozni a szülőkkel örömben és gondban
szeretetben élni békés otthonunkban
a kapunál Bodri, a hű kutyánk várna
jöttömre örömmel körül is ugrálna
az addig csendes udvar el kezd lármázni
az éhes baromfinép tovább nem tud várni
mindegyik várja a kiérdemelt jussát
szecskázott csalánért egymást már tapossák
A felcsendült zajon ébred az élet
serken a kedvem, pezsdül a vér
illatát érzem a készülő ebédnek
szinte látom, hogy sül a kenyér
A múlt ködéből Anyám is kilépett
hallom léptei régi neszét
nevető szemét, ahogyan rám nézett
karjait, amint felém tárja szét;
Emlékeket kavar a temető szele
gyertyák lángja élénkebb lesz vele
lassan visszatérek a való világba
a való világnak dübörgő zajába
kapzsi emberek útvesztőjét járom
sok az álnok és csaló széles e világon
szerelmet, hűséget pénzért is adnák
pénzért, hatalomért egymást is taposnák;
szomorú a hely, a Nap mégis ragyog
otthon voltam, és én boldog vagyok

*** 10 ***
Nézsi Zsuzsa: A magyar a költészet maga

Egyszer egy költői lélek
születni készült a földre le
kereste a legszebb nyelvet
amelyen szólhatna ihlete.
Hiába kérte a jó sors
csak magyart ne válasszon soha
de hozzá a múzsa már szólt:
-a magyar a költészet maga-.

Születhetett volna másnak,
lehetett volna olasz gyerek
kit boldog életre szántak
akiből vidám ember lehet.
Hiába csábítja lágyan
az olasz a dalok dallama
benne már másféle vágy van,
-a magyar a költészet maga-.

Franciaország is várta
kínálva palotát, földeket,
ahová hívhatna bálba
szépséges, pajkos kis hölgyeket.
Hiába suttogott vágyról
a francia szerelem szava
lelkében egészen más szól,
-a magyar, a költészet maga-.

Rejtelmes brit sziget mélyén
álmodott róla egy kismama,
vagyonkát gyűjtött már vélvén,
fontos a magas iskola.
Igazán szép nyelv az angol,
- kimérten hűs elegancia -
mégis szebb ezerszer, százszor
-a magyar a költészet maga-.

Fenséges hegyek és völgyek,
- gyönyörű a németek hona, -
dicsőség lesz itt a részed,
becsül és kitüntet e haza.
Ritmusra lobog a zászló,
ritmusra perdül a nép szava
de sokkal lágyabban hangzó
-a magyar a költészet maga-.

Végül e költői lélek
mégiscsak magyarnak született,
nem várta ragyogó élet,
magányban, nyomorgott, éhezett.
Számtalan igazgyöngy versét
fájdalmak fényében írta meg,
amíg élt alig ismerték,
-holtában nagy magyar költő lett-.

*** 11 ***
Sándor Gyula: Este a pusztán
(Régi Magyar tájak sorozat)

Lomhán kondul a kolomp, az öreg kos nyakába
Hazafelé tart a nyáj, a végtelen pusztába
Lehull a fényes napkorong, a rónaság szélére
A juhászné is készül már, s terít estebédre

Messze túl az égen, mint vibráló lidércek
Izzó pírba váltanak, a hervadó fények
S érkezvén az alkony, megfakult ruhába
Ráleheli fátylát, a szendergő tájra

Akolban a birgék, kérődzve hevernek
A petró fényénél, lassan elpihennek
Sarokban a bojtár, a pörköltet majszolja
Majd illatos szénán, térvén nyugovóra

Csak egy kuvik kiált, a gémnek csúcsáról,
Borzongva hallgatják, az alvószobából
A távolból neszez, a nádas suhogása
Hol toportyán oson, a sűrű éjszakába

Mélyeket bólint a csend, kialszik a lámpa
Ráhagyván a tanyát, az éber kutyákra
S míg felcsendül a tücskök, síró hegedűje
Álom ködök libbennek, lassan, szétterülve

*** 12 ***
Kamarás Klára: Magyar vagyok


Magyar vagyok.
Ezt vállalom.
Ezer év gőgje nem lóg vállamon,
mert jól tudom,
hogy sem különb,
sem rosszabb nem vagyok,
mint bárki,
hát nem hagyom magam kizárni
onnan,
hol mindig önként voltam
jóban, rosszban.

*** 13 ***
Székács László: Szülőföldem


szeretném érezni a holnapot,
újra csókolni a földet, az otthont,
behunyt szemhéjamon át
magamba szívni illatát,
ízlelni az anyaföld mámorát,
dallal köszönteni lelkét,
csodálni tudata virágát,
a nekünk mindig nyílót,
múltunk-jövőnk hon-vágyát,
s újra vágyni a holnapra,
s újra csókolni a földet,
megint, holnap is,
mint ma, holnap is,
mint máskor, a teste porát,
érezni ízét, leheletét,
a szellők hordta földszagát,
erdők, rétek, zsombékok,
vizek, állatok, emberek,
s az otthonok, az otthonok
génjeinkbe vésett illatát,
meséit, képeit, históriáját,
és hallani, hallani hangjait,
zenéit, életünk varázsát, .

szülőföldem, szeretlek,
térdre ereszkedek,
tested lelkemmel díszítem,
szülőföldem, hazám,
mint minden fiad,
s holnapot csókolok porodba,
hogy holnap is enyém lehessen
egy porszem belőled,
hogy benned is bennem lehessen,
mint most is, örökre

*** 14 ***
Tóth Zoltán: A haza
1.
Itt születünk mi, Kárpát medencébe,
Átgázolt rajtunk vad királyok népe.
Haltak emberek, égtek falvak, házak,
Épültek ellenük kőből épült várak.
2.
Kezdetben tatár gyilkolta le népünk,
Pusztította földünk, fenyegette létünk.
Aztán török félhold borult az országra,
Századokra döntött minket kegyetlen igába.
3.
De a rablánc porba hullt német segítséggel,
Szembenéztünk újra, ezeregy veszéllyel.
Ezután labanc urak aratták a gabonát,
Ültettek a nyakunkba sok harácsoló katonát.
4.
Voltak akik tudták ellenük kell menni,
Szabadságot tőlük vissza kéne venni.
Hősök ők ezért, Rákóczi, Bercsényi,
Zrínyi, Kossuth, Bethlen, s végül Széchenyi.
5.
Harcok után megmaradt országnak a harmada,
Királyaink álmainak leáldozott csillaga.
Elveszett Erdély, nincs már tengerpartunk,
Kevesebb a magyar, de sokkal többen voltunk.
6.
Romjain épült hazánk orosz segítséggel,
Rajtunk ült a jó testvér, élén a nagyvezérrel.
Szovjetek már elvonultak új ellenség született,
Ellenfelet testvér magyar soraiból keresett.
7.
Magyarország múltja dicső, jelene már dicstelen,
Kettészakadt már az ország, megegyezni képtelen.
Talán egyszer elfelejtjük azt a szót hogy irigység,
Előtör a magyar virtus, előjön a büszkeség!

*** 15 ***
Török Brigitta: Szülőhazám

Távoli visszhangok zengve zengik
Szabadszállást- s mindent mi benne rejlik.
Itt léptem át életem kapuján
Itt mondtam ki először:
Édesanyám, édesapám.
Itt nyílt meg előttem
A kékség óceánja
Itt néztem először bele
A világ kozmoszába.
Itt kezdtem el szövögetni életem fonalát
Itt: hol a legzöldebb síkságok
Végtelenjüket aratják
Ahol mindig csend van és némaság.
S még a méhek is hangtalan zümmögnek
Virágokról virágokra át.

De ki tudja mi van most épp odaát
Már nem lelem létem e békés nyugalomban
Milyen lehet az a boldog némaság
Ami mindig is ott ült a vidéken, kedvesen
Milyen lehet a kis csermely
Mi útját szelíden előretörve énekel
Mi lágyan ringat, s a bánatot űzi el?

Miért hagytam mindezt el?
Miért kellett, mi volt, tova tűnjön el?
Ezt kérdem, de az ég sem felel
A szív dobog csupán
S én tudom: Hol rontottam el
Szülőföld szeretete, ó ne hagyj el!

*** 16 ***
Utasi Hajnalka: Jász ereklye
(Lehel monda)

Országunk és Jászföld becséről
Hősi-ősi monda járja,
Megigézte Anonymust
Bevétetett a Bécsi Képes Krónikába,
Petőfi Sándor tollától újra dalra fakadt.
955 évet írt a kalendár,
A magyar németföldet dúlta,
A szép reményt Augsburg hidegen csitította.
Vérzett szörnyen Lech mezeje,
Hadaink nyakát német keze, gyilka szorította.
Hullott a vér,
A könny,
A magyar.
A két magyar vezér Lehel és Bulcsú is
Császári igába esett, kiket a császár elővezettetett, s így szóla:
"Válasszatok magatoknak halált, amilyent akartok."
Lehel vezér felelt:
"Hozzátok ide a kürtömet, előbb megfúvom, aztán válaszolok."
A válasz keményen szakította be a császár
Koronás homlokát,
S indította őt hosszú túlvilági útra.
Lehel ezután a régi magyarok hitével szólt:
"Előttem jársz, és szolgám leszel a másvilágon !"
Nincs vége még a kürt történetének.
Feltűnik, mint hatalmi jelvény,
Ivókürt a jászkapitányok övén.
Kossuth Lajos jászberényi látogatásakor
Csodálattal nézett rá,
A Lehel kürt füleinek hallatta újra dallamát.
A 18. század és napjaink "Jász-kürt"-nek nevezi.
Gondolatom ez ellen harcol,
Szívemnek ereklyénk, Lehel kürtje marad
A magyar vezéré,
Kinek a német császár
A túlvilágon szolgálója maradt !

*** 17 ***
Varga Imre: Városszerelem. (Szerelemdal a városról)
(A Városvédő és Szépítő Egyesülethez)

Szemem fakó fényével simogat.
Mint alvó gyermekét a gyönyörködő anya,
Mindenséget sugárzó mosolya.
Fáradt szívem halk dobbanásával,
Az örök szerelem suttogásával,
Bölcsőm himnuszát zengem.

Hiába csúfít tüzép barokk divatnak,
Rafinált üres, színes kacatja,
Mint öreg hölgyet, a miniszoknya.
Bíbor, vagy lila színű rúzs,
Nekem te vagy, a; Moulin-Rouge
És, a Place-Piguelle;
Hol, a Barátok Temploma áll.

Én csak úgy tudlak szeretni,
Ahogy eszmélésemkor megláttalak;
Mint első szerelmét szereti, a kamasz.
Másképp látni nem tudlak.
Nem akarlak téged.
Vizslán kutatom örökös szépséged.

Ha, falaid - mint Babilon tornyai - ledőlnének,
Romjai maguk alá temessenek !
Magammal viszem örökifjú képed,
Ahogyan csak én ismertelek téged.

Szegény vagyok, de gazdag szívem.
Neked adom hő szerelmem.
Fogadd, ezt el szülőanyám,
Jászberény, te örök hazám.

*** 18 ***
Vörös Bernadett: Itt születtem én ezen a tájon

Itt születtem én ezen a tájon
panelház nyújtott biztonságot.
Hűvös lakásban láttam napvilágot.
Ordítottam, ahogy torkomból kifér,
Had tudja meg, mindenki, aki itt él.
Roskadjanak össze a régi házak,
helyet adva a dzsungellakásnak.
Eltelt húsz hosszú év, a fejlődés utolért.
Városatyáink szépítik a várost,
mindenki panelfelújításra vár most.
Fehérvár egyre szebb,
Múltját nem mutatja lassan semmi sem.

*** 19 ***
Fuchs Éva: Haza

Mit jelent nekem a haza?
Kérdezi okos és tétova
Unokám, egy délután.
Gondolkodám, hogy is
Szedhetem csokorba,
Mire is mondhatom:
Ez a haza!

Minden, amit a szem belát,
Itt ez a föld, mely kenyeret ád,
A folyók, telis-teli halakkal,
Szőlőhegyek, tele kis falvakkal
Fák, bokrok, hazatérő madarak,
Tavasszal azt csivitelik:
Itt a haza!

Itt valaha őseink laktak,
Hol csatáztak, hol meg mulattak,
Bizony, a határt is ők szabták,
S örökségül azt is ránk hagyták
Ahol csontjaik porladnak,
S mindig is a földbe maradnak:
Az a haza!

Ez a föld, mely drága nekünk,
Melyet legjobban szeretünk,
Az almafa, a körtefa, lobogónk
Piros-fehér-zöld szava
Himnuszunk hívó hangja, föld, ahová
Mindig vissza-visszavágyunk:
Ez a haza!"

*** 20 ***
Körösné Erdősi Anna: Baja

Híres város Baja
Itt folyik a Duna.
Keresztezi a Sugovica,
Átszeli a Petőfi hídja.

Mesébe illő szigetén
Varázslat a pihenés.
Minden embernek felüdülés.
A Duna hűs vízében a fürdés.

Pecások ülnek a Sugovica partján
Hogy kifogják mai vacsorát, a halat,
Szlogenünknek meg is maradt,
Egyen Halat, Finom Falat!

Tésztánknak is nagy a híre,
A Bácska Termék Díjat nyerte.
Stranszki Júlia Halászlé tésztája,
Halászlénk elmaradhatatlan kísérője.

Minden év Július hó annak az ideje
Amikor van a Halászléfőzés versenye.
Ilyenkor az egész országból érkezve,
Embertömeg mindenfele.

Programokban gazdag ez a mai nap Baján,
Főzz hát Te is halat receptünk alapján.
Gyere el nyáron a Halászlé Ünnepére
Hívj magaddal vendégeket az ünnepi eledelre.

*** 21 ***
Péter Erika: Anyám földje


Nem értettem,
miért rajong e tájért,
konok télért,
fülledt-meleg nyárért?

Imádta a hosszú, gödrös járdát,
Kondorost, a híres betyárcsárdát,
Szarvason a Tessedik-akácot,
a Pepi-kertet, a tanyavilágot,
a végtelennek tűnő,
rezgő búzamezőt,
állat-harapdálta
lerágott legelőt.
Ahogy a lovas-szán
csilingelt a hóban,
pálinkát kínált
didergő disznótorban.
Szerette a kemencében
sütött, dagasztott cipót,
Körös- parti kecskebékát,
esti kuruttyolót.
Elköltözött többször,
- ahogy hozta sorsa-,
de mindig visszatért,
az ősi otthonba.
Vonzotta a szíve,
s az alföldi tájék,
gyakran emlegette :
"Petőfinek nyomdokában járnék!"

Visszahúzta hite,
ide, sík semmibe.
Földjével egyesült,
eggyé vált a szíve.
Bebizonyította,
e szerelem-, örök.
Betakarják őt
az alföldi rögök.

*** 22 ***
Szűcs Kitti: Magyarország, hazám!

A magyarságom,
A hitvallásom.

S ez nem baj addig,
Míg szívembe lakik
Egy érzés hazám iránt,
Mit tőlem ő megkívánt.

Háza is van ám több ezer,
De van egy, melyet kérdezel,
S ott állsz kezedben az életed,
Kiáltod: Hazám mi lesz veled!

Hisz lelkes, termő és nagy voltál,
Míg Trianont meg nem kóstoltál,
De fele vagy régi mivoltodnak,
Népek csak te érted rivalkodtak.

S te szép Magyarország, én hazám,
Szívem örökké tiéd, az ám.

*** 23 ***
Várhelyi Klára: Itt születtem én, ezen a tájon

Hallod, sistereg a tévé, az apám kiabál, vad
dühvel ugat néhány kutya, bokrok alatt lelapulva
macska figyel, s a sötétből éberen izzik a zöld szem,
izzik, akár lámpátlan utak végében a lámpa,
és a sikátor mélyén ebben az éjben aléltan
s részegen alszik a csend, s otthontalanság ül a néma
arcokon, oh igen, éber szótlanság ül a város
házaiban, hol nincsen munka, nincsen ebéd, hol
nincsen elég szeretet. Lásd, itt születém, eme tájon.
Itt élek, hol reggel a nap vörösen kel a házak
öble fölött, s panelek közt felvert por feleselget
vissza egy-egy pimasz, ostoba mondatot, és letelepszik
egy siető, egy névtelen arcra, egy új autóra,
egy darab aszfaltcsíkra, betonra, lesz így egy az úttal,
és egy a szélvédővel, az arccsonttal s a rohammal,
átrohan és átgázol a városon, életen, álmon,
utcánkon, majd végül anyámként lép be az ajtón.
Itt születek s halok. Otthonom--

*** 24 ***
Balogh Eszter: Áldás vagy átok?

Van-e még, ki érted önként, némán halna,
Ember, ki nemcsak szóban, szívben is vallja:
"Idetartozom, népem meg nem vetem én,
Büszkén vállalom múltam, s jövőm, mi enyém!" ?
Van még, ki mer, akar hazájáért tenni?
Vajon áldás, vagy átok magyarnak lenni?

Érted, százszor átkozott, áldott Magyar Föld
Él-e még, ki vérét adná? "Mindegy, Alföld
vagy erdőségtől rejtett, hallgatag hegyek,
Lenyűgöz minden lépés, mit itthon tehetek."
Van még, ki Rajtad így tud keresztül menni?
Vajon áldás, vagy átok magyarnak lenni?

Tud-e még a magyar összefogni majdan
Ha a hont, nagy veszély fojtja, úgy, mint hajdan?
Nemzeti lobogónk erősen tartja-e
Minden honfitárs? Vagy tán dőlni hagyja-e,
Ha erősebb a szél, mi olykor belekap?
Magyarság: Áldás vagy átok? Döntsd el magad!

*** 25 ***
Bartalovics Zoltán: Pécsbányai csönd

Roppan az ág a hó alatt,
roskad a megmaradt levél.
Halkul megannyi gondolat,
s velük csöndesülök el én.
Mecsek hófödte csúcsain
mint kazlakban áll az erdő
s az Isten lenéz ugyan itt,
midőn karácsony, ha eljő.
A bányászok már rég meghaltak,
Karolina fejtésű gödör.
Tátong a hegy. Mély sebet harap,
s a szél a porból mocskot pödör.
Nincsenek ünnepek Pécsbányán.
Gyermekeink síroknál állnak.
A kórus egy halk imát kántál,
az évek felettük csak szállnak.

*** 26 ***
Csata Ernő: A szülőföld parancsa

Élj meg, ha tudsz ...
Két karodon kívül,
más nem ölel,
mindegy merre nézel,
keletre vagy nyugatra,
oltárod mindörökké
a magas Hargita.

Igyál, ha szomjazol,
egy kortyot, hűs forrás
fortyogó vízéből,
tüdődet szívd tele,
suhogó fenyvesek
friss levegőjéből.

Kérges tenyeredet,
ha megköpted,
szegezd tekinteted
a magasságos égnek,
s csapj oda fejszéddel
a sűrű erdőnek,

majd kiderül,
mi marad lábon,
hány élet fészkel
a reccsenő ágon.

Élj meg, ha tudsz ...
kisebbségi sorsod
bezúzott ablakára
jégvirágok rajzolják
párás jövődet,
de ne csüggedj,

a teremető isten,
lábaid alá e földet
neked szabta,
hogy ide hullasd
könnyeidet, ha már
nem bírod fogcsikorgatva.

Légy Varga Katalin,
tatár szemében csípős paprika,
janicsárnak végvár,
Zrínyi kivont kardja,
Habsburgnak Mátyás
Bécsbe vonulása.

Légy Hunyadi, nyeregben,
déli harangszónál érezzed,
hogy bátor szívedben
Nándorfehérvár, nem esett még el.

Élj meg, ha tudsz ...
egyedül, kényszerítve,
bizonyosságod a remény,
s tarisznyád mélyén
a szalonna és vöröshagyma,
kupicádban a szilvapálinka.

Boldogulj egy életen
Árpád birtokán,
s földed, ha csak kórót terem,
maradj te a gáncs,
szúrós bogáncs,
elhódított telkeken.

Szívedet s tested gerincét,
egyenesen csak te tarthatod,
amíg imádat mondhatod,
s szabadon lakhatod,
ne add fel soha,
végleg a honod.

Irtani, ha akarnak,
gyújts lármafát magadból,
hogy az isten is rád figyeljen
a végtelen magasból.

Élj meg, ha tudsz ...
Idegen földön is.
Ármány gyűlölet, ha elűzött
vagy elcsaltak hiú remények,
magadba hordozd az emlékét,
dalok közt ringatott bölcsődnek.

Ne feledd, Bolyai Farkast és Jánost,
teremts te is a semmiből
egy új, értelmesebb világot.
Légy Kölcsey, Arany, Ady,
ne sajnálj egy darabot,
szívedből a világnak adni.

Ne ragadj végleg a múltba.
Ennyi áldozat után,
megfáradva,
ha úgy érzed eltipornak,
maradj meg akkor is,
legalább gyomnak,

kiirthatatlannak,
allergiát hordozó parlagfűnek,
de rögödhöz maradj meg,
akkor is hűnek.

Élj meg, ha tudsz ...
Ökölbe szorult kezedet
mára zsebre vághatod,
ültess inkább ablakodba
muskátli virágot,
s engedd szívedbe a világot.

Élj meg, ha tudsz ...
elhagyva, magadra,
testvéreidtől nyíltan megtagadva,
Hadak útjáról Csaba fáradt serege,
ha szívedben egyszer megjelen,
egyenes gerinccel kiálthasd : jelen !

*** 27 ***
Csatlós András: Szülőföld


A földgolyón Európa,
Benne a Kárpát medence.
Ide jött Árpádnak a népe,
S lett Géza fejedelme.

Koronát küldött a pápa
Szent István fejére.
Elismerte a Magyart
Európa népe.

Dúlták a nomádok,
Török és a német.
Trianon óta új határok
Szabdalták-e népet.

Ment a magyar ember
Világba, új hazába
Idegen földre, hogy
Megéljen családja.

A nép színe java
Hazájában maradt.
Verejtékkel, élt
De állta a sarat.

Itt télen hideg van.
Nyáron nagy a meleg.
De él a Magyar nép
Magja a Kárpátok megett.

Ez a föld táplálta
Őt és sok ükapját.
A történelem sokszor
Vitte el kalapját.

Hajadon főt harcolt
Bombával és árral.
De ha kellett dacolt
Az egész világgal.

Romokból épített
Új otthont magának
Ősi jussát védte,
Nemzetnek, családnak.

Tiszteli a szülőföldjét,
Mely bora és kenyere.
Éltét tőle kapta
S teste egy lesz vele.

Több mint ezer éve
Hű szolgája e népnek
Szülőföld - áruld el -,
Hogy tetszünk mi Néked?

*** 28 ***
Csősz József: Dal, pihenőben

Udvarom, udvarom,
szép kerek udvarom -
Házamnak szögletén
de sokszor dúdolom.

Borostyán kerítés
szélén a zöld határ,
kanyargó füves út
előtte - haza vár.

Kinn utcát vigyázó
őrszemek : rózsafák,
idebenn liliom
hús-szirma néz le rád.

Vele kél versenyre
akác, a lila tűz.
Melyik a magasabb ?
Megmondja a becsüs.

Colosseum-sövény
ritkuló ablakán
repdeső méhecskék
raja nektárt kíván.

Szép fenyő, ó, miért
hullatod könnyeid
csorduló gyantaként ?
S üde - zöld ágaid

mért marja rőt és rút
rozsda: a nagy Idő ?
Fent még élsz, alattad
tűlevél - temető.

Kínodban antenna
vasrúdját karmolod.
Lesz-e még fénygömbtől
díszes karácsonyod ?

Talán a fiatal
nyírfa majd válaszol,
hófehér karjával
ég felé araszol;

ezüstös levelén
forró nap sugara,
hűs szélben körtáncra
lendül a sudara.

Mellette óriás
leánydísz-koszorú,
száz rubin rózsa-bojt
virul, majd le-lehull

szirma kis füvekre,
bokrokra lepereg.
(Napokig ringatják
tarkálló levelek.)

Két ezüst tuja közt
új fenyő ága hív,
csúcsa már magasabb,
mint a r ó m a i ív,

mely mályva-cserjékkel
egyszer csak véget ér,
kapuja aranyág
s szökőkút - nádlevél.

Udvarom, udvarom.
szélén az érintő :
tíz tüskés örökzöld,
közepén a szelő:

szürkülő betonút
nagy V-je rejt csodát:
selyemakácok közt
száma - sincs kis virág.

Parányi víztükrön
lila tavi levél,
alatta eltévedt
kis béka éldegél.

Udvarom, udvarom.
Míg e dalt dúdolom,
rímekbe öltözik
kis arborétumom.

Libegő hintaágy
ringat el nesztelen,
álomba csukódik
körutazó szemem.

Aztán egy érintés.
Te jöttél közelébb,
s a fülembe súgod:
Gyere, vár az ebéd !

*** 29 ***
Dobos Johanna és Hajnalka: ANYA, TEMPLOM, HAZA

Nézzétek meg arcát egy édesanyának,
Mennyire kedves, milyen örökszép
Akárhogy ráncolja ujja a gondnak
Szelíd homlokát, szerető szemét.

Hallgassátok hangját, a tompa harangnak
Ha gyászolva kondul, vagy hívogat.
Feledni nem lehet a templomnak képét,
Hol először láttuk összekulcsolódni
Nagyanyáink megfáradt kezét
S megtanultunk tőlük imádkozni.

Azon a nyelven bátran szóljatok,
Min először hangzott e szó: anya,
S egy akadozó gyermeki ima,
Melyet az Úr magához fogadott.

Bárhol adhat otthont a világ,
Attól örökre otthonabb marad,
A könnyes honvágy ringatta hazánk,
A szülőház, a magányos falak.

Mindenki tud egy halk sírt legalább,
Mely ezer hűtlen könnyet visszavár.
Ha a bölcsődalt el is feledtétek,
Hittel, imádkozva szeressétek:
Az anyát, a templomot, s hazát.

*** 30 ***
Dorogi Ferenc Miklós: Hol vagyok?

Utazom át hazánk szép tájain,
gyönyörködöm, mi teremtetett.
Az őseinktől utódainkig
mindannyiunk drága kincse ez.

No, de itt, meg ott, amiket láthatsz,
számunkra azok, sajnos ridegek.
Épülnek tőlünk idegen házak,
hagyományunkat rontják mindezek.

Majmolni másokat? Miért kell ez?
Engedjük mindazt, mi más arculat?
Hagyjuk elveszni értékeinket?
Ne engedjük, hogy kiszorítsanak!

Budapest ebben magasan vezet,
benne én már nem tudom, hol vagyok.
Vajon itt még magyarul beszélnek?
Vagy új nyelvet kell már megtanulnom?

*** 31 ***
Finna Márta: KÉPEK

Bőrömben
testemben
szemek nyílnak
képek
s lám
elébem lépnek
sejtjeimmel nézlek
szerte-indázó életem
gyökeret vert a kövekben
repkény
folyondár
inda
kacs
nyúl utánam
és mind makacs
azon a sarkon vártalak
itt szaladtam a fák alatt
(hogy utolérj/
reám ismer a sétatér
abban a házban éltem én
ifjú éveim idején
abban jó barátnőm lakott
ezen a padon éreztem hogy meghalok
mert a mosolyod elhagyott
mert nem vagy ott
mert nem vagy ott
amott kacagtunk jó nagyot
itt jól esett egy vacsora
oda eljártam naponta
abban a magas nagy házban
élt Nagyanyám
(én mindig csak ülve láttam
nála öregebb ruhában)
nagymamának szólította
húsz unoka
vendég
rokon
nénik
bácsik
s az angol miss
(ki nyelvének titkaiba
avatta be a család összes tagjait)
s most úgy rémlik
szólt vele néha Reményik
Áprily is járt a házhoz
s mind beszélt Nagymamához
(mintha régi kertje volna
virított zöldellt a szoba)
ő maga a délután volt
napfény-meleg
napfény-kerek régi napok
hosszú nyarak
kék szeméből rám ragyogtak
enyedi jó otthonszagot
árasztottak
a ruhái
a virágok
s a bútorok
ízes öreg szókat tudott
átadta nekünk a múlót
(harminckilenc óta halott)
éltünk
laktunk
Enyeden és Kolozsvárott
hány lakásban
mennyi házban
a sajátunk egyik se volt
vajon Anyám hol volt boldog?
érettünk élt tisztes özvegyi fogságban
szegénységünk költöztette házról házra
ki felel azért hogy nem volt soha
egy tisztességes kabátja?
olcsóbb lakás
vedlett falak
mert velünk volt otthont adtak
ami szakadt azon Ő volt
a takaró s a folt
Ő volt a tapadás
megállította a falban az omlást
minden forduló
ház
sarok
belőlem fog egy darabot
szólnak hozzám az ablakok
léptem nyoma felrajzolja
(mintha régi térkép volna)
a múltat a változóra
szaladok fel-fel a dombra
ez az utca
(mintha húzna)
futva vezet végső útra
Házsongárdi hegyen túlra
a temetőbe érkezek
köszöntenek a sírkövek
rokon
jó barát
ismerős
fiatal s kortárs egyre több
a temetőbe költözött
Anyánkra is ráhullt a föld
csak most volt hogy még láttalak
fésülted ökörnyál hajadat
madártested már elhagyott
de itt maradt fűillatod
s szemem megőrzi arcodat
már hálót sző az alkonyat
pörget sárga napfoltokat
az árnyék köztük fennakad
olvadt arany
halvány
rezge
mint mosolyod úgy terít be
tovább megyek
mindegy merre:
az életem itt éltem le!

*** 32 ***
Gősi Vali: Haiku - pillanat

Nézek az égre,
végtelen éjben a Nap
már álomba tért.

Gyertyaláng lobban,
elsimul hosszan a fény,
lelkünk összeér.

Fény-nyoszolyáján
csillagok álmát őrzi
a magányos Hold.

*** 33 ***
Maróti Dezső: Ébred a rét


Nádpihe lebben a szélben,
Új csodákra éred a rét.
Tündéri lepkék szárnyán,
Oly lágyan játszik a fény.

A tó vize újra népes,
Vadruca múltról regél.
Az égen vadludak húznak,
Hangjukat hozza a szél.

Selyemrét népéhez,
Pacsirta himnusza szól,
Bíbic búvik a fűben,
Puha kis felhő fölé hajol.

Oh, tarka virágok, színek,
Melytől úgy izzik a rét,
Istenem, de szépek,
Ettől boldog a lét.

*** 34 ***
Molnár József: Édesanyám megjelent álmomban

Felnőtt fejjel gyakran azon gondolkozom
Hogy milyen jó volt gyermekként a sorom
Szívesen gondolok a szülői házra
Meg a gyermekéveim karácsonyára
Amikor a karácsonyfában örömömet leltem
Meg az ólomkatonáknak is örültem önfeledten

Megbecsültük akkor az apró örömöket
Hogy ruhára, ételre mindennap tellett
Nem vágytunk kocsira, hosszú utazásra
Esetleg télen a faluban a csilingelő szánra
Nem volt rohanás, de volt időnk alvásra
És jó volt tudni, hogy ügyelünk egymásra

Elszálltak az évek, és én felnőtt lettem
Sorsom balra fordult, és a jót rég feledtem
Néhány éve még anyámat is elvesztettem
Már-már úgy éreztem, hogy elhagyott az Isten
És ekkor egy álmomban megjelent előttem
Anyám fehér fényben megszólított engem

Mondta mosolyogva, sose bánkódj értem
Szólított az Isten, úgy hát kellett mennem
Ha úgy kívánja ezt az isteni érdek
Talán egy jobb korban egyszer visszatérek
Eleget küzdöttem földi életemben
Itt nyugalom van, és békesség köröttem

Minden élősejt, részecske széles e világban
Benn van a nagy születés-pusztulás-körforgásban
Mert minden megújulás, születés a halálból fakad
Így érvényesül a teremtő Egyetemes Akarat
És amíg mulandó testünk a földben rohad,
Szellemünk tovább él és örökre fennmarad

Megszólalt a csörgő, és elillant az álmom
Feküdtem még remélve , hogy viszontlátom
Majd hosszú ideig néztem a mennyezetet
Mert e találkozás felkavarta lelkemet
Aztán mintha mi sem történt volna
Lassan visszazökkentem a hétköznapokba

*** 35 ***
Nézsi Zsuzsa: Gyönyörű Győr!


Ahol az ablakok fényüvegből vannak,
a fűzöld folyók fölé fűzek hajolnak
és őszönként a szél arany avart söpör,
az gyermekkorunk városa gyönyörű Győr.

Ahol a szűk utcák titkokat regélnek,
a rövid kis hidak oltalmat ígérnek,
s éjjel a vizekből csillagfény tündököl,
az gyermekkorunk városa gyönyörű Győr.

Ahol a legszebb templomok harangja szól,
- karmelitákéra a bencés válaszol -
a székesegyház hangja fentről csendül föl,
az gyermekkorunk városa gyönyörű Győr.

Ahol a nyárelőt hársfák fűszerezik,
a félénk szerelmet parkok rejtegetik
és a záporokból élet illata dől,
az gyermekkorunk városa gyönyörű Győr.

Ahol sétálni is biciklivel mentünk,
amitől szabaddá, szilajjá vált kedvünk,
és lombot hoztunk a kiskúti ligetből,
az gyermekkorunk városa gyönyörű Győr.

Ahol randevúzni a Radóra jártunk,
a kedves kedvesre szívdobogva vártunk,
aki vígan intett a kettős-híd felől,
az gyermekkorunk városa gyönyörű Győr.

Ahol a legtisztább álmaink születtek,
amikből tettek és új remények lettek
és sorsunk kapuiban ma is ők az őr,
az gyermekkorunk városa gyönyörű Győr.

*** 36 ***
Sándor Zsuzsa: Az aratás
(Régi Magyar tájak sorozat)


Szellő kóborol céltalan, néha meg-megállva
Itt is, ott is, beletúr, a szikkadt út porába
Parasztok feszülnek, a lendülő kaszának
S az aranyló búzába, sorba, rendet vágnak

A fehérnép sarlóval, a markot felszedvén
Majd keresztekbe rakják, szépen, sorja mentén
Hogy érhessék a szem, még, vagy néhány napra
Majd a szérűn sok táncos láb, később kinyomtatja

Vibrál a rónaság, már a szél sem rezdül
A nap is fentről néz, majdnem igenyesrül
S messze túl a tarlón, a templom tornyán
Megkondul a harang, a delet kiáltván

Hűs árnyékot borít, a rezgő nyárfa lombja
Elő kerül lassan, a kenyér, meg szalonna
A cserépkorsókat, reggel, fölbe ásták
Hogy az innivalót, jó hűvösön tartsák

Míg enyhül a nap heve, eldőlnek a nyirkos avaron
Csupán, az aludttej marad még kicsit, sűrű bajszukon
S ha majd az alkony, halvány fátylat sző az égen
Elindulnak hazafelé, a zörgő szekéren

*** 37 ***
Kamarás Klára: Nosztalgia, Pécs


Mért keresném a régi arcokat
az utcán hömpölygő diákseregben...?
Az élet friss és mindig újuló,
a lelkünk az, hol a múlt árnya rebben.
Én visszamenni többé nem tudok,
ott már a levegő is rég megváltozott...
Csak ódon házak, lombos fák sora
és templomok hűs tömjénillata
idézne titkolt, égő vágyakat,
vagy sörhabjával tán a Tettye várna...
Romok között hősök kísértő árnya
még ott lebeg... de mindhiába várnám
a sárga, pécsi villamost, csak árván
állnék a tündöklő, tavaszi fényben,
csak állnék... várnék... mint valaha régen...
Nem hűtlenül, mert szeretem, szerettem
a várost, ahol életre születtem.
Ezer kakukknak édes otthona,
én hívő és hitetlen, mostoha
gyermeke, akit, lám, kitaszított,
most üzenem: Még nem vagyok halott!
A büszkeségem talán ostoba:
hová nem várnak, nem megyek soha!
Szépséges anyám, kedves városom,
maradj álmom, ha nem vagy otthonom.!

*** 38 ***
Székács László: Pesti álmom


pár éve élek itt, a távolban,
e kisváros kis életében,
erről is álmodok majd sok emlékkel,
de Pestről mindig szenvedéllyel

lenni újra otthon Budapesten,
Budán, hiszen ott születtem,
most csak álmomban tehetem,
síkságán, dombjain, a hegyeken,

szeretem dübörgését, lélegzését,
füstös, olykor kormos levegőjét,
vonzását, izgalmát, kavargását,
s a napok végén csillogó éjszakáját

újra sétálni a Duna parton,
újra kószálni a Körúton,
újra csavarogni a Ligetben,
ezek töltik meg a képzeletem

andalogva járnám utcáit, útjait,
rónám a járdák kilométereit,
buzgón lesném, hogyan szépül,
fejlődik, dagad, szinte belekékül

belekékül abba a rohamba,
építkezésbe, újra szabásba,
mely üvegpaloták sokaságát
emeli fel, hirdetve nagyságát

szeretnék már haza sietni,
nem zavarna messze többé semmi,
álmaimból a valóságba,
a Duna partra, Pestre, s Budára

*******************
Folytatás  - 2. rész
*******************