websas.hu

Tisztelt pályázók!

A Barátok Verslista 2005 decemberében kiírt nyílt pályázatának témája: "Karácsony, a szeretet ünnepe" volt. A pályázaton minden amatőr író indulhatott – határainkon belül és határainkon túl is – magyar nyelven írt versekkel és prózákkal. Végül 26 fő 57 írása érkezett be. A pályázatban kiírtakat 2 fő nem teljesítette, ezért sajnos az ő írásaikat a szavazás alól ki kellett vennünk. A szavazás 2 részből állt.

1. A Barátok Verslista ill. a felkért irodalmi társaságok tagjai szavazhattak a nekik legjobban tetsző három írás sorszámára. – Ez a Közönségszavazat.

2. Felkértünk egy szakmai zsűrit is, hogy a szép számmal beérkezett írásokat értékelje szakmai szempontok alapján. Szakmai zsűrinek a nagyobb irodalmi portálok, listák, folyóiratok képviselőit kértük fel. A felkért személyek a következők voltak: Mándy Gábor - yahoos irodalomlista, Zsoldos Árpád - Irodalmi Rádió, Eszteró István - Irodalmi Jelen; Szőnyi Bartalos Mária - ÍRÓ KILENCEK, sTrawi – Artagora, Karaffa Gyula - Barátok Verslista, Hörömpő Gergely - Spangár kör, Györfi Tamás - Netrera, Lénárd Gábor – Merengő, Szebeni Attila és Kamarás Klára – Fullextra, Kaskötő István – Kaláka, Jeep C. King – AMF, Bányai Tamás - Hetedhéthatár, Egry Artúr MIAMI-M lista, Lajtai Gábor/Dégi Ágnes – NapSziget. A szakmai zsűri minden írást 1-5-ig pontozott/értékelt. A szakmai zsűri szavazatainál külön kategóriában indultak a versek és külön kategóriában a prózák.

A Közönségszavazatnál az alábbi eredmények születtek:

I. helyezett lett a 17-es számú írás: Sándor Gyula: Névtelen fájdalom
Nyereménye: *2006 évi listatagság a Barátok Verslistán*, egy 2004 évi Spangár antológia, valamint a Barátok Verslista 5. születésnapjára (2005.10.01.) megjelent (tagjaink verseit tartalmazó) VersüzeNET c. kötet.

II. helyezett lett az 53-as számú írás: Czinege Erzsébet: Az aranypapíros szaloncukor
Nyereménye: Fullextra I. antológia, valamint a Barátok Verslista tagjainak írásait tartalmazó Álmodók Földje c. verseskönyv ill. Magánkozmosz I és II. c. novellás folyóiratok.

III. helyezett lett a 14-es számú vers: Péter Erika: Karácsony nélküled
Nyereménye: egy Verslistás puzzle, valamint a Barátok Verslista tagjainak írásait tartalmazó Hálóba szőtt szavak c. verseskönyv ill. a Verslista által kiadott Képzeld el… c. folyóirat 3. száma.

A szakmai zsűri értékelése alapján a következő eredmények születtek:

VERS kategóriában:

I. helyezett lett a 24-es számú írás: Horváth Beatrix: És…
Nyereménye: *2006 évi listatagság a Barátok Verslistán*, egy 2005 évi Spangár antológia, valamint a Barátok Verslista 5. születésnapjára (2005.10.01.) megjelent (tagjaink verseit tartalmazó) VersüzeNET c. kötet.

II. helyezett lett a 40-es számú írás: Nagy Norbert: Mondom néked…
Nyereménye: Fullextra I. antológia, valamint a Barátok Verslista tagjainak írásait tartalmazó Álmodók Földje c. verseskönyv ill. Magánkozmosz I és II. c. novellás folyóiratok.

III. helyezett lett a 27-es számú írás: Fuchs Éva: Karácsony, 2005.
Nyereménye: listatagunk, Szakáli Anna Tisztafényű lélekkel c. verseskötete.

PRÓZA kategóriában:

I. helyezett lett a 36-os számú írás: Selmeczi Attila: Az ajándék
Nyereménye: *2006 évi listatagság a Barátok Verslistán*, egy 2005 évi Spangár antológia, valamint a Barátok Verslista 5. születésnapjára (2005.10.01.) megjelent (tagjaink verseit tartalmazó) VersüzeNET c. kötet.

II. helyezett lett a 42-es számú írás: Kerekes Katalin: A szeretet ünnepén
Nyereménye: Fullextra I. antológia, valamint a Barátok Verslista tagjainak írásait tartalmazó Álmodók Földje c. verseskönyv ill. Magánkozmosz I és II. c. novellás folyóiratok.

III. helyezett lett a 20-as számú írás: Sándor Gyula: Ne sírj kicsim, ne sírj
valamint a 53-as számú írás: Czinege Erzsébet: Az aranypapíros szaloncukor
Nyereményük: egy-egy Verslistás puzzle, valamint a Barátok Verslista tagjainak írásait tartalmazó Hálóba szőtt szavak c. verseskönyv ill. a Verslista által kiadott Képzeld el… c. folyóirat 3. száma.

(* Listatagság feltétele: a Barátok Verslista 2006 évi Szabályzatának elfogadása, aláírása*)

Gratulálunk minden indulónak, és külön gratulálunk a díjazottaknak! Reméljük, hogy közülük
többen csatlakoznak majd a Barátok Verslista tagjai közé, illetve indulnak majd az áprilisra
tervezett következő nyílt pályázatunkon is!

Szeretettel üdvözöl:
Baranyai Attila & Fuchs Éva
Barátok Verslista vezetői

2006. február 1.

Szőnyi Bartalos Mária - Író Kilencek értékelése
Mándy Gábor - yahoo irodalomlista - értékelése

Íme az 57 pályázat, most már névvel, a cím előtt:

*** 01V ***

Sándor Gyula: Egy régi szerelem

Lelkemben újra, régi dallam ébred
 Kopott vonómon, egy fakó gondolat
Új lángra gyullad halványult emléked
A messzi múltból, lágy hangod simogat
Ó jöjj egy percre régi ifjúságom
S érezzem ismét édes illatod
Szárnyaljak veled, mint madár az ágon
S öleljen forrón, bársony két karod
Szép kedvesem, talán a végtelenbe
Újra csókolhatom, égő arcodat
S szerelmesen suttogod fülembe
A múlt mélyére hullt, régi szavakat
Új lánggal ég majd, a hervadt szerelem
Összeforr bennünk, nem múlik sohasem

*** 02P ***

Csatlós András: A Csikkszedő

A forgalmas villamos végállomáson vártam, hogy beálljon a kocsi és haza érjek valahára.
Már csak egy csomagom volt, de az elég nehéznek bizonyult. December 24.-e volt 12 óra lehetett.
Egy idősebb bácsi hajolgatott kissé távolabb tőlem. A nagyobb csikkeket szedte fel. Mindig elborzaszt ha ilyet látok. Vajon ki dobta el? Milyen betegségben szenvedhetett? Az emberek, hogyan jutnak el odáig, hogy már minden mindegy.
Dohányoztam, mint mindig, ha vártam valamire. Tudom magamról, hogy borzalmas dolog, ha elfogy a cigaretta. A bácsi szünet nélkül hajolgatott. Régi szokásom, ha ilyet látok, ki veszek pár szálat a zsebemből és átnyújtom.
A villamos lassan beállt.
Lenéztem a szatyromra, melynek a tetején ott volt az originált karton cigaretta. Már cihelődtem, mert rövid időn belül indult a járat. Visszatettem a zsebembe a paklit és megnyitottam a kartont. Kivettem egy dobozzal.
Nem szóltam a csikkszedőhöz egy szót sem, csak megérintettem ruháját. Össze akadt a tekintetünk. A szeme bánatosan csillogott. Átnyújtottam a bontatlan dobozt.
Nem tudott megszólalni. Nem értette, meglepődött, nem tudom.
Felszálltam, mert már berreget az indulást jelző csengő.
Az út hazafelé gyorsan elszállt, - sokszor megtettem – de a villamos akkor úgy éreztem vidámabban zötyögött velem.

*** 03V ***

Hanyecz István: A vadon és az ember
Karácsonya

Halkan csilingel
egy magányos szán
hegyen völgyön át
siklik gyorsan,
tova száll nyomban
a frissen esett hóban
hegynek kacskaringós útján
körös-körbe csillog-villog
a fehér palást, melyet a jó öreg
Természet magára kapott szaporán

Szép, hegyi, erdei tisztáson,
szelíd vadak lakmároznak
a hideg télnek idején
etetők sora várja őket
gazdagon megpakolva
bőség kosarat itt kaphatod
kutya hideg idő uralkodik
erre a zord vadonban
de az isteni, emberi gondviselés
Karácsonyt varázsolt ide is

Embernek hite, szeretete,
a jó öreg természet iránt
Istennek jóságával párosulva
hatalmas boldogságnak
biztos záloga, őrizd
e kincset jövő századokba
kulcsold kezed imára
adj hálát Istennek
s legyen boldog
Karácsonyod néked

ámen.
úgy legyen, Isten engem úgy segéljen

*** 04V ***

Morzsik Márta: Adventi koszorú

Gyönyörű kosztorú, rajta égő gyertya,
Szeretet lángját szívünkben fellobbantja.
Keressük az istent, és meg is találjuk,
Üdvözítőnket nyitott szívvel várjuk.
Közel már az ünnep, végtelenül kedves,
Száll a fenyőillat, mely annyira édes.
Végtelen nyugalomba ringatja szívünket,
Szebbé teszi közös életünket, hitünket.
Teljesíti szívünk legnagyobb kérését,
Megadja lelkünk igaz békességét.

*** 05V ***

Nagy Norbert: Ajándék apámnak

Apám azt hiszi talán,
tanácsa kell csak nekem,
de arra van ismerős,
mint földön a félelem,
s száz tanáccsal is kevés
mind, hogy az apám legyen.

Apám azt hiszi talán,
tiszteltem, s nem szerettem.
Ha szám nem, hát mondja ki
ez a vers énhelyettem
- mikor már fénykép leszek -,
az apám hogy szerettem:

mint nagyobbat a kisebb,
mint a rész az egészet,
mint a tört faág a fát,
mint fuldoklók a léket,
mint az ember az Istent,
mint a napfényt a rabok,
mint a törvény a jót, mint
ébredést a hajnalok.

Vagy lehet, csak oly egyszerűn,
mint, hogy reggel kel a nap,
hogy eltűnünk – törvény ez -,
s az emlékünk megmarad.

Talán nem úgy,
mint nagyobbat a kisebb,
mint a rész az egészet,
nem, mint tört faág a fát,
mint fuldoklók a léket,
s nem, mint ember az Istent,
mint a napfényt a rabok,
s nem, mint törvény a jót, mint
ébredést a hajnalok.

Csak oly puhán, s egyszerűn,
mint ki semmit nem felejtett.
Mint holtig apját a gyermek,
apját a gyermek.

*** 06V ***

Péter Erika: Álomkép - keret nélkül

Szétpukkadt
léggömbök
odafönt lebegnek,
kiszáradt diófák
újra gyökereznek,
apadt kutak inni adnak,
vasbetontömbökből
fenyőfák fakadnak.
Betegségek írját
gyorsan feltalálják,
fölszámolják a Föld
gyilkos alvilágát,
mozgásképtelenek
vándorútra kelnek,
éhező állatok
táplálékot lelnek.
Elhagyottak, árvák
szülőkre találnak,
csőlakó rongyosok
tiszta ágyban hálnak.
--
Otthontalanokból
hazafit nevelünk,
politikusainkkal
együtt
ünnepelünk.

*** 07V ***

Sándor Gyula: Karácsony a pusztán

Zihálva fújtat künn, a végtelen rónaság
Mert didergő földanyánk, fagyos lehelete
Csonttá fagyott, reszkető húsába vág

S egy vén kunyhó kopott, szúrágta asztalán
Vonagló végső táncba kezd
A fuldokló sápadt gyertyaláng

Egy didergő koldus csendesen, imára kulcsolja kezét
A kályhában meghalt már régen a parázs
S könny áztatta arccal nézi, lázban égő gyermekét

Testéhez szorítja, csókolja szelíden
Ó Uram, kérlek, ne vedd el
Hisz már csak ő maradt nekem

Kopognak az ajtón, bekiált valaki
Hangját a széltől, épp hogy csak hallani
Isten is megáldja, szörnyű hideg van ideki

Szegény pára, ki lehet az, még meg ne faggyék
Az ajtóhoz lép, és kitárja
Agyék Isten, gyűjjék bejébb, tessék

Az idegent egyéb híján, hát vízzel kínálja
De Ő feláll, mindkét kezét kitárja
És ragyogó fény árad szét a kopott szobába

Fellobban a tűz, s míg halkan duruzsolva
Ontja melegét
Az asztalon ropogós, sültek állnak sorba

Féltett kincs az Úr előtt, a te jóságos szíved
Azt mondtad semmid sincs
Hát elküldött, hogy ünnepeljek veled

Karácsony van, üljetek hát ide kedvesem
S eme drága szent napon
Az Úr nevét áldjuk most mind, csendesen

S míg leborult az asszony az áhítat alatt
Az angyal eltűnt
S helyén, csak egy csillogó, arany pénz maradt

*** 08P ***

Czirják Edit: A szeretet ajándéka

A Mikulás nagy gondban volt, hiszen egyre több szomorú gyermeket látott maga körül. Márpedig ő mindenkinek örömet szeretett volna szerezni. Közeledett a havas-zimankós December, be is üzent az ablakon át egy pirinyó jégvirággal:
- Hahó, öreg pajtás, ideje készülődni! Nem látom a szánod meg a szarvasaidat! Remélem, minden rendben és nem felejted el a kisgyerekeket meg a nagy gyerekeket, akik annyira várnak!
Amint átadta az üzenetet, a kis jégvirág vastag kabátot vett magára és elszenderedett. Mikulás-apó épp ellenkezőleg, elaludni sem tudott. Néhány fát vetett a kandallóban pislákoló tűzre, meggyújtotta a régi petróleum lámpáját, amely mellett annyi jó ötletet kitalált az évek során, majd sietősen beült hintaszékébe. Összeráncolt homlokán látni lehetett, hogy nagyon gondolkodik. Ilyenkor senki nem merte zavarni. Gondolkodott, töprenkedett, de csak nem jutott dűlőre. Végül csendesen elszenderedett. Hogy mit álmodhatott, nem tudom, de az már biztos, hogy idén is lesz ajándék! Legalábbis erre engedett következtetni a viselkedése.
Képzeljétek csak, alig pitymallott, amikor hirtelen fölpattant a hintaszékből, de úgy, hogy majd kecskebuckát vetett, homlokára csapta a tenyerét és felkiáltott:
-Ez az, hogy eddig nem jutott az eszembe!
Úgy tűnt, megtalálta a megoldást...
Miközben öltözködött, azon morfondírozott, hogy a szomorúság gyógyírja a vidámság, a vidámság forrása pedig a szeretet, és elhatározta, hogy azon nyomban meglátogatja Jézuskát és tanácsot kér tőle.
Nem kellett messzi utaznia, hiszen a kis Jézus lakása az ő szívében volt, mivel annyi jót tett az emberekkel, tiszta önzetlenül. Tett-vett, tervezgetett vidáman. Jókedvében még a feleségének is besegített a házimunkában, miközben egy ismerős dallamot dudorászott.
A dolgos nap után eljött az este. Élénk csillagocskák sziporkáztak az égen és a Hold is bekukkantott az ablakán, hunyorított egyet, mintha beleegyezését adná a Mikulás tervéhez. A jó Mikulás pedig szíve hangjára figyelmezve elmerült a gondolatok forgatagában és nyugovóra tért. Szüksége is volt egy kiadós pihenésre, mivel másnap hosszú út várt rá. A tél előtt szánja kijavításával, szarvasai abrakolásával, a levelek olvasásával, a csomagok elrendezésével töltötte.
Reggel, amint felébredt, egy kis varázstükröt meg egy varázspálcát talált éjjeliszekrényén. Mellette a használati utasítás:
„Kedves Mikulás!
Angyalaimmal küldöm ezeket az eszközöket. Jól figyelj! A tükör segítségével látni fogod mindenik szomorú kisgyermek lelkét. Azt, aki igazán szeretetre vágyik, szeretne jót tenni másokkal, érintsd meg a pálcáddal, így vidám lesz a szíve..
Ha valaki nem vágyik arra, hogy másoknak örömet szerezzen, a tükör egy különleges álmot bocsát rá. Két utat lát majd: az önzés, a rosszalkodás útját és egy másikat, a szeretetét. Az egyik sima, aszfaltozott, széles út lesz, tele burjánokkal és szúrós gazokkal, meg sötét árnyakkal. Egyik oldalán sötét erdő szegélyezi, a másikon süppedő mocsár. Nem léphet le az útról, mert odaveszne. Az erdő vadjai széttépnék, a láp maga alá húzná. Az út sosem fejeződik be és nem visz sehová.
A szeretet útja egy keskeny kis ösvény, amelyet megtalálni csakis az tudhat, aki rátalált a tűzvirágra és a szívébe zárta. Az ösvény mentén csodaszép erdő terül el, amelynek tisztásain őzikék és nyuszik tanyának, frissvizű forrásokból csörgedezik a víz és hűvös szellő lengeti a fák lombját. Az ösvény bal oldalán zöldellő mező terül el, szebbnél szebb virágok pompáznak rajta és árasztják üde illatukat. Az ösvény mentén kis patak csobog, fürge halacskák fickándoznak benne. Ez az élet vize. Szomját olthatja itt minden vándor, majd ehet az élet fájáról is. Ez az út a szeretet forrásához vezet. A döntés tehát az övé. Ha a Jót választja, megkapja tőlem a vidámság lelkét, amely végigkíséri őt egész életében és segít megtalálni a kiutat a legnehezebbnek tűnő helyzetekből. Nos, kedves Mikulás, jó utat kívánok- a kis Jézus”
A Mikulás felcihelődött. Magára öltötte ünnepi ruháját, fölvette vastag prémes kucsmáját, kesztyűjét, majd nekivágott a hosszú útnak. Mindent pontosan úgy tett, ahogy meghagyták neki.
A varázstükör a gyerekek lelkét mutatta. Igen elcsodálkozott, amikor a pálca érintése után újra belepillantott a tükörbe. Az ilyen gyereket mintha kicserélték volna. Békésen aludt tovább párnái között, de álmát aranyszínű angyalok őrizték és azon voltak, hogy kis szívében növeljék a szeretetet.
Más, szeleburdibb gyerekeknél szomorúságot mutatott a tükör. Őrző angyalaik könnyeket hullattak értük, de nem nagyon tudtak segíteni, mert ezek a gyerekek egyenesen élvezték, ha valakit megbánthattak, gúnyolhattak vagy megverhettek. Szófogadatlanok voltak szüleikkel, nevelőikkel szemben is. A tükör álmukban mutatta meg, hová juthatnak ezen az úton. A másik lehetőséget is látni engedte a tükör, homlokegyenest ellenkező irányból: az élet vizének forrását, a szabadságot, a szeretetet. Sokan döntöttek úgy, hogy ezentúl másképp viselkednek.
Miután hosszú útjáról visszatért otthonába, a Mikulás láthatta tükre segítségével, hogy munkája nem volt hiábavaló. A világ is gazdagabb lett a gyermekek mosolya, barátságos gondolataik, szavaik által.
Aznap a Nap is vidámabban ébredt és pajkos dalba kezdett:
„A szeretet mindenkié, a szeretet mindenkié,
csak meg kell keresni a forrását, a szeretet mindenkié.”

*** 09V ***

Csatlós András: A karácsonyfa

A fenyő lassan nő
Az évek egyre telnek.
Ágain levelek,
Halványan zöldeknek.

Gallyai mélyzöldek.
Bámulják a hegyek,
S vágyakozik régen:
Karácsonyfa legyek.

Szépen díszítsenek
Kényeztető kezek
Bámulva nézzenek
Kerek gyerekszemek.

Kerüljön rám sok disz,
Csokoládé, szalag.
Lombom alatt elfér,
Oda rejtett csomag.

Szeretet van bennük,
Kicsinek és nagynak,
A gyertya gyújtásig,
Mind nálam maradnak.

---

A szeretetnek nincsen
Ideje se tárgya.
De legnagyobb ünnepünk
Mégis, csak őt várja.

Fenyőnek illata
Lengi be a szobát.
Kérlelik az órát:
Szaladjál már tovább.

Beköszönt karácsony
Csilingel a csengő,
A szeretet ünnepe
Decemberben eljő.

A fenyőfa nem érti,
Mér várnak egy évet?
-Kik szeretik egymást-,
S ebben, ő nem téved.

A szeretethez nem kell
Karácsony és ünnep.
Szeressük minden nap
Ki kedves szívünknek!

*** 10V ***

Hanyecz István: Álmaim szépek !
Haiku-lánc

Álmaim szépek
Istennek tetsző képek
Hozzád sietnek

boldog vagyok én
Kedves, bájos mosolya
kacsingat felém

nevet pajkosan
szeret engem igazán
szíve az enyém

álmaimban jő
gyermek, árván felnövő
könnyem letörlő

Imádkozz csendben
Istennek tetsző szókat
Tied vagyok én

*** 11V ***

Horváth Beatrix: Szenteste

Lobban a gyertya lángja
Fénylik a büszke fenyő
Ezernyi boldog szívben
Duzzad az öröm, az erő.

De gondolj azokra akik
Örök álomra tértek
Talán ezen a szent estén
Jött el értük a végzet.

Szánj rájuk egy percet
Lopva töröld le könnyed
Ha tényleg szívből kívánod
Ma éjjel búcsúzni jönnek.

Száll az ünnepi illat
Szól az angyalok dala
Egy napra talán leomlik
A harag, az irigység fala.

Rád vár még az Új esztendő
Új barát és új szerelem
Töltse ki tested-lelked
A vétkezők ellen kegyelem.

Megpihent szeretteidért
Éjfélkor suttogj imát
S jusson eszedbe Isten
Ki elengedte a fiát.

*** 12V ***

Morzsik Márta: Egy angyal

Titokzatos éjjel, különös értelem,
Nincs emberi szó, a csend végtelen.
Messze a külvilág, a benső hatalmas,
Velünk az Úr, végtelen irgalmas.
Egy angyal éneke felcsendül,
Betölti szívünk végtelenül.
Tündököl szép aranyszárnya,
Eltűnt már az éjnek árnya.
Tégy boldoggá, ez szívünk óhaja,
Földön és égen, te Isten angyala!

*** 13V ***

Nagy Norbert: Karácsony
(Nagyszüleim emlékére)

Jön a Karácsony, és nem kell nekem.
Három éve már másolat csupán,
ezüstpapír a régi kincseken.

Lelkünk ilyenkor csontig meztelen.
Jön a Karácsony, az emlékezés,
és a gyötrelem, és a gyötrelem.

*** 14V ***

 Péter Erika: Karácsony nélküled

Ha fakó erkélyek
fényfüggönybe bújnak,
vakítóra törölt
ablakszárnyak mögött
gyertyalángok gyúlnak,
akkor tudom,
karácsony közeleg.
Karácsony - nélküled.

Mikor panelházak
kaptárkalitkái
díszpáhollyá válnak,
szürke, poros
madáretetőkből
fenyők kandikálnak,
akkor tudom,
karácsony közeleg.
Karácsony - nélküled.

Ha a kirakatok
drága portékája
vásárlásra késztet,
megszédít a Pláza
lenézett varázsa,
a zsúfolt csillogás,
akkor tudom,
karácsony közeleg.
Karácsony – nélküled.
--
S mindez hiába!
Mit vegyek? Mécsest?
Gyertyás sírcsokrot?
Fenyőkoszorút?
Egy másik Életet
nem vehetek!

Beborít eközben
az ócska ruha,
rongyos göncökbe
bugyolálom lelkem.
Lelkem az ereklye!
Lelkem!
-Ott jár Betlehemben!-

*** 15V ***

Sándor Gyula: Köszönöm, hogy vagy nekem

Álmos homályban izzó égi fények
Messzi múltban szunnyadó emlékeim
Felétek nyújtom reszkető kezeim
Felhőkön sikló, bársonyos emlékek

Engedjétek szabadon sebzett szívem
Átfolytak rajtam a rohanó évek
Mielőtt még végsőn pihenni térek
Megfáradt lélekkel őrizem hitem

Elzúgta a harang életem delét
Lehullott szirma az égő pipacsnak
S kiszáradt kelyhéből az illata

S arcomon érzem féltő két szemét
Szerelmes kedvesem, hogy is hívjalak
Hisz te vagy életem örök hajnala

*** 16V ***

Varga Ibolya: AJÁNDÉK

Na most van itt néhány
magzatnyi öröm
mi elvetélt, meg sem született
s csak annyira fáj már
mint egy beszakadt köröm
mint megbánt ajándék, csonka szeretet.

Hát már soha nem tanulsz meg
véglegesen adni?
Minden ajándékod ideiglenes!
S én úgy őrzöm meg neked,
mert félek elfogadni,
hogy bármelyik percben visszavehesd.

Ha hosszas megfontolás után
egy pillanatnyi szeretetet
mégis ajándékba hoznál,
látom, ahogy nyomban számolod
a túllépett költségkeretet,
szemeddel hátrálsz, már visszakoznál.

Mint most az áldott ünnep után,
az elégedettség jó, ha egy napos,
máris kúszik az arcodra a félelem.
Már bánod a bőkezűséget.
Ez a biztonság mindig viszonylagos,
a kétségbeesés a szükséges lételem.

Ezért őrzöm a lim-lomot,
amiket más már kidobott
volna,
hogyha a „kár volt” elég erejével
visszavennél tőlem minden percet,
s az ideiglenes semmi téglaházat épít,
és én maradok itt kifosztva,
az ócskaságok erdejében végre
a biztonságos véget kimondva.

De újra és újra beállok a sorba,
s hálát mutatok.
A csomagolást, blokkot gondosan elteszem.
A tőled függőség főműsor-idejében,
a kiszolgáltatottság hámjával testemen
könnyeim mögé rejtezem,
s hagyom, hogy Te játszd az életem.

De most beajánllak az Úrnál,
hogy amikor majd én vétkezek,
bocsássa meg, hogy lelkemnek
egy piciny darabjával
mindvégig fogtam a kezed
leéltem veled egy életet
szeretetben féltettelek
- az elszámoláskor derül ki csak -
neked adtam, hogy védd magad,
mikor társammá fogadtalak.

*** 17P ***

Sándor Gyula: Névtelen fájdalom

Ez a rövid novella, figyelemfelhívó kritika a társadalom parazitái ellen, a mindenkori politikai elit, és a jogalkotók számára, de rávilágít a hétköznapi ember felelősségére is. (szerző)


Hajlott hátú öregember csoszog keresztül a széles latyakos járdán. Sorstársaival mindennapos látvány, szinte hozzátartozik a kőbánya-kispesti csomópont összképéhez. Az ócska szürke kabát ólomsúlyként nehezedik erőtlen vállaira. Ráncos barna kezeivel félig megszáradt kenyeret majszol. Sebesen zúgó folyóként özönlik körötte, a hatalmas arctalan embertömeg. Sietős léptekkel haladnak, messze néző tekintetük a semmit keresi.
László, mert így hívták, amikor még neve is volt, lassan rátámaszkodik a rozsdás korlátra, hogy könnyítsen fekélyes lábainak terhén. Sajgó tagjaiban időnként csontig hatol a fájdalom.
- Irén, kedvesem, már nem vagy itt, hogy bekötözd a lábaimat, a kukából sem kell enned többé, hiszen téged már meghívott Jézus az asztalához. - Az arcán legördülő könnycseppek kócos barázdákat rajzolnak a bőréhez tapadt porba. Görnyedt testtartását repedt bordái okozzák. Alig egy hete néhány fiatal összerugdosta, amikor alvás közben rátaláltak a parkban. Könnyű préda volt, hiszen betegsége miatt, már jó ideje képtelen a védekezésre.
- Tudod, kedvesem, amíg ütöttek, végig rád gondoltam. Több mint negyven évig fogtad a kezem, reménykedtem, hogy nem hagyják abba, és akkor végre újra láthatlak. Ó mennyire várom azt a napot. Emlékszel még? Milyen gyönyörű paradicsom termett a kertünkben, és te hogy szeretted, tudod, úgy frissiben leszedve. Mindig azt mondtad, „fenséges illata van”. Igen így mondtad, „fenséges”. Egész lényedből szinte áradt a szeretet. Nekem pedig minden perc ajándék volt, amit veled tölthettem. Álmomban egyik éjjel Jézus azt mondta, még nem jött el az időm. Hordoznom kell a világ szégyenét, és nap, mint nap az emberek elé kell tartanom, hogy mindenki lássa, mert eljön majd a számonkérés.
- Bocsáss meg, hogy nem tudtalak megvédeni. Ahányszor csak eszembe jut az a borzalmas nap, mindig úgy érzem, meghasad a szívem. A testemet csak elvonszolom valahogy, de a lelkemben tátongó sebek kimondhatatlanul égnek, és jobban fájnak minden fekélynél vagy verésnél. Amikor az a négy férfi berontott a házunkba, egy pillanat alatt történt minden. A hatalmas ütéstől a földre estem, az egyik kigyúrt óriás pedig a hátamra térdelt. Mozdulni sem bírtam. Később valami hurokfélét raktak a nyakamra, és az asztalhoz vonszoltak. Csak ekkor láttam mit tettek veled. Egy keskeny vércsík csorgott végig az ajkadon, ahogy ájultan feküdtél a földön. A nyakadhoz egy hosszú kést szegeztek, de hiába akartam, nem tudtam megmozdulni, ezek túlságosan erősek voltak, és a hurok is szorosan tartott. Ekkor lépett be, az a jól öltözött férfi az ajtón. A drága bőrtáskát az asztalra tette, és lassú, nyugodt mozdulatokkal, papírokat vett elő, majd udvarias kimért hangon felém fordult, és ezt mondta. „Elnézést a késői alkalmatlankodásért Hammer úr, de tudja nagyon zsúfolt napom volt, és csak most tudtam időt szakítani önre. Ennek a negyednek a helyén, nagyon szép lakópark épül majd, ám ehhez sajnos szükségünk van az ön telkére is. A házat természetesen le fogjuk bontani, hiszen ezzel az elavult külsővel nem illene bele egy modern környezetbe, ugye megérti. Szeretnénk, ha aláírná az adásvételi szerződést. Nem szükséges átolvasnia, higgye el, mi mindenre gondoltunk. A feleségének viszont nem ártana egy pohár víz, úgy tűnik, kicsit nehezen lélegzik. Nyilván valamibe megbotlott szegény, és megüthette magát, amikor elesett.” - Gyermekkoromban többször megpróbáltam elképzelni az ördögöt, és mindig valami szőrös szörnyetegnek gondoltam, de most itt ült előttem, drága öltönyben, selyem nyakkendővel, arcán nyugodt mosollyal, és egy papírt tartott elém.
- Szemeid még csukva voltak, de hallottam amint halk, fájdalmas hangon engem szólítasz. Apa, apa, mi történt? Nagyon fáj a fejem. Kérlek, segíts. De nem tehettem semmit. Úgy éreztem belehalok, azonnal meghasad a szívem, de a hurok, és az izmos karok a székhez szegeztek.
- Mint említettem Hammer úr, nagyon elfoglalt vagyok, szeretném, ha megértőbb lenne, akkor hamarabb túl leszünk a formaságokon.” - Aláírtam, persze hogy aláírtam, hogy is tudtam volna elnézni, ahogyan szenvedsz - A rendőrség hamar lezárta a nyomozást. Megállapították, az ügyvéd úr éppen jókor érkezett. Ha ő, és titkára nem lettek volna itt, ebből a szerencsétlen elesésből, nagyobb baj is lehetett volna. A többi férfiről nem esett szó. Az orvos szerint, talán az ijedtség okozta sokk miatt képzelődtem, és nem tudtam felmérni, hányan is vagyunk.
- Néhány hónap múlva hivatalos emberek érkeztek, kezükben egy „jogerős” végzéssel. Azt mondták, azonnal el kell hagynunk a lakást. Hiába próbáltunk tiltakozni, - „talán figyelmesebben kellene elolvasnia, mielőtt aláír egy szerződést”,- válaszolták. Eddig csak a tévében láttuk, mit is művel a lakásmaffia, de mindez olyan távolinak tűnt. Nehezen tudtuk elhinni, hogy a törvény képviselői, elnéznek ilyen nyilvánvaló gaztetteket. Ám éppen ők, akik a rendet hivatottak vigyázni, akiktől arra számítottunk, hogy megvédenek, itt álltak az ajtónk előtt, és azt mondták, menjünk el az otthonunkból. Mitől torzult el ennyire ez a világ. Miért hagyják, hogy a kapzsiság, acsarkodva megmarjon minden emberi értéket. Nem számít testvér, vagy barát, a szeretet szétmarcangolt tetemét pénzhegyekkel takarják el. Az emberek lassan észrevétlenül vakká válnak. Nem látják, hogy saját temetésükön ülnek tort, hogy sokak lelke már szinte rothadó szagot áraszt. „Fehérre meszelt sírok vagytok” harsognak fejemben Jézus szavai, „de belülről tele vagytok mindenféle undoksággal”. Vajon meddig tűri még a Teremtő, hogy a szépséget, és tisztaságot mocskos kezek illessék. Talán már nem is olyan sokáig.
- Emlékszel az öcsémre, „mennyire sajnállak titeket” mondta, „de nekünk is csak három szobánk van. Nem tudok az asszony mellett aludni, mert akkor másnap mindig nagyon fáradt vagyok, és a gyereknek is kell egy külön szoba, hiszen már 16 éves, pedig higgyétek el, nagyon szívesen segítenék”. „A garázst talán oda tudnánk adni”, mondta Évi, az unokahúgod, „de csak néhány napra, hiszen pár hete vettünk új autót, az udvaron hamar kikezdené a rozsda az alvázat.”
- Csak az iratainkat és a régi képeket vettük magunkhoz. Az egyiken Zsuzsika kezét fogod a rózsalugas alatt. Milyen szépek is voltatok így együtt, anya és lánya. Nagyon hasonlított rád, különösen a szeme, ugyan olyan kedves, meleg barna szeme volt, mint neked. Amikor elgázolta az a részeg sofőr, mindketten azt hittük, nem tudunk tovább élni. Úgy éreztük, már nincs miért. A legdrágább fénysugár, a legszebb virág, mely beragyogta életünket, nincs többé. Tudom, hogy lelkünk egy, egy darabja, vele együtt meghalt azon a napon. Milyen sok éve már ennek, de látod, még ma is belesajdul a szívem, amikor eszembe jut. Kedvesem, hiszen te már ott vagy vele. Biztosan most is olyan szeretettel fogod a kezét, mint ezen a képen. Már egy éve is van talán, hogy téged hazahívott az Úr, azóta újra együtt vagytok. A vezető mindössze hat hónapot kapott, mert az apja befolyásos ember volt. Ennyit ért ez a bájos kicsi lány a nagyuraknak - csak ennyit ért. - Az öreg szótlanul fogta a rozsdás korlátot. Meggyötört arcán újabb könnycseppek gördültek végig, amint görnyedten imbolygó testét megpróbálta megtartani. – Takarodj innen – taszított rajta nagyot, a szemközti árus, - részeges dög, miattad nem tudok eladni semmit. Olyan büdös vagy, hogy egyetlen tisztességes ember sem akar itt megállni miattad. – Nagyot esett a lökéstől. A fájdalom minden porcikájába belehasított. Úgy érezte képtelen felállni. Lassan, négykézláb kezdte vonszolni magát. - Tűnj már el nem érted? – Érezte, hogy a rúgástól, meleg vér csordul végig a lábán, mely az egyik gennyes fekélyből kiserkent, de már nem törődött vele. Gondolatai ismét messze jártak. - Langyos nyárvégi illatok töltötték meg a szeptemberi levegőt, amikor kidobtak bennünket az utcára. Úgy emlékszem, péntek volt, és tizedike. Igen. Két nap múlva, vasárnap lett volna a 47. házassági évfordulónk. Az ismerős utcák teljesen idegennek tűntek, mintha még sohasem jártunk volna itt, pedig szinte egy egész emberöltő volt mögöttünk ezen a helyen. A régi szomszédok szótlanul besiettek. Talán csak a házunk előtt álló rendőrautó, vagy a drága öltönyös nagyurak látványa riasztotta meg őket. Mindenesetre nem akartak belekeveredni. Csak mentünk kéz a kézben szótlanul. Éreztem, hogy nincs a földön még egy ember, akit így tudnék szeretni, és tudtam, hogy te is erre gondolsz. Ezt sohasem vehetik el tőlünk. Összegyűjthetik a világ minden aranyát, de a tiszta szeretetből, egyetlen halvány fénysugárra sem telik belőle. Lehet, hogy ezért dühöng annyira az ördög. Hatalmat kapott, hogy megkísértse, gyötörje az embereket. A pénzsóvár, becsvágyó lelkek pedig buzgón csatlakoznak hozzá, de egyik sem érez iránta szeretetet, csupán a kapzsiság hajtja őket. Lépteink lassan belefolytak a távoli semmibe. Nem éreztünk éhséget, sem szomjúságot, még a lábaink is súlytalanok voltak. Mintha csak a föld felett lebegtünk volna, egy könyörtelen ismeretlen világban, mely benső magányunktól, annyira távolinak tűnt. Köröttünk sietős léptekkel emberek rohantak, ám ők mindannyian mentek valahova. Bennünket pedig, egy idegen világ feneketlen gyomra készült elnyelni. Kimerülten, szorosan összebújva aludtunk el egy padon. Az éjszaka kicsit hűvös volt, és nem volt nálunk kabát. Még szerencse, hogy a pulóvert felvettük magunkra. - A pénzünket már az első héten elrabolták tőlünk, a jegyűrűkkel együtt, amelyeket 48 évvel ezelőtt vettem, az eljegyzésünkre. Most is látom, ahogy csillogó könnyes szemekkel rám nézel. Nem számon kérőn, csak szelíden, fájdalmasan. Éreztem, amint a szívem lassan kettéhasad, és tudtam, többé már nem fog összeforrni soha. A közértből akartam lopni neked egy kiflit, mert láttam mennyire éhes vagy, de az őr észrevette, és ordítozva kihajított. A kenyeret viszont nem árultam el, hogy a szemetesből szedtem, a fél kolbásszal, mert azt akartam, hogy jóízűen edd meg. – Az október végi szelek nagyon hidegek voltak, és gyakran esett az eső is. Egyszer, amikor az egyik szálláson aludtunk, reggelre ellopták a szatyrunkat egy egész kenyérrel, és a pulóvered is benne volt. Többet nem mertünk odamenni. A novemberi éjszakákon, néha a tócsákat már vékony jégréteg fedte. Az egyik ilyen éjszaka, különösen hideg volt. Egy közért szellőzőjénél aludtunk a járdán, mert itt kiszűrődött némi meleg odabentről. Reggelre szinte tüzeltél a láztól. Pedig amíg aludtál, egy fiatalember pokrócot terített ránk, és néhány szendvicset is adott. A mentőbe engem nem engedtek beszállni, az igazolványok, amik bizonyítják, hogy házasok vagyunk, már régen nem voltak meg. Az egyik hajléktalan szálláson valamennyit ellopták tőlünk. Hallottam, amint halkan azt suttogod, szeretlek Laci, mindig is szeretni foglak. - „A kislányt majd megtalálja a kórházban, ha csak holnapra nem fog egy újat magának,” - nevetett az ápoló – „de előbb mosakodjon meg, ha emberek közé akar jönni”. Ekkor láttalak utoljára. Az orvos szerint többszörös fertőzésed volt, és az alultáplált szervezeted feladta a küzdelmet. - Az öregember lassan feltápászkodott a földről, és ólom léptekkel arrébb vonszolta magát. Meg sem hallotta az árustól feléje záporozó szitkokat. Kimért mozdulatokkal elindult a lépcsőn lefelé. A szabadban átvágott a parkon, egyenesen a kiserdő irányába. A decemberi szél süvítve kergette az apró, szúrós hókristályokat. Kukából szedett kabátján csak egyetlen gomb volt, az is az alján. A kavargó hó, így könnyen utat talált magának az ingje alá, egészen a bőréig. Fáradtan leroskadt, egy kidőlt fa nyirkos törzsére, és mit sem törődve a fergeteggel, mély álomba merült. Egész bensőjén enyhe remegés hullámzott végig, mint nyári fuvallat a lombokon, majd ernyedt teste, arccal előre, a friss puha hóba dőlt. De ezt már nem érezte. Valami hihetetlen, ragyogó fény vette körül, melyből nyugalom, béke, és szeretet áradt felé.
- Irén, kedvesem, te hogy kerülsz ide? Milyen gyönyörű, a ruhád, és te is csodaszép vagy. A gyűrű is a kezeden van, de hová tűnt a hó? Az imént még annyira fáztam, most pedig minden olyan szép. Körös-körül rengeteg illatos tarka virág, a levegő pedig bársonyosan kellemes. Az a kis szöszke melletted, igen ő a mi kicsi lányunk, megismerem. - A mentőt egy kutyasétáltató hívta ki. A vizslája vette észre, hogy valami van a hó, és avar alatt. De már nem tudtak segíteni. Ők értesítették a hullaszállítókat.- Szitkozódva gázoltak át a sűrű havas bokrokon, a terebélyes fém tepsivel. Te is pont itt tudtál megdögleni, morogta halkan az egyik. Vigyázz, inkább húzzál kesztyűt, szólt oda a társának, a ruhája büdös, mint a dög, lehet hogy még tetves is.
- Vajon hány Laci, és Irén didereg még az utcákon, megalázva, számkivetetten. Kik csalás, kik tollvonással felszámolt munkahelyek áldozatai. Ki tudja, hány iraton lett megítélve névtelenül a sorsuk. Mintha a világ néha elfelejtené, hogy ők is emberek.

*** 18V ***

Zsobrák János: Mikulásra

Hópelyhek hullanak
Hullanak az égből
Gyermekkorom kipattan
Szívemnek mélyéről.

Száz gyertya gyúl a szívemben
Mikulás jön látom
Utazgatunk árkon-bokron
Csilingelő szánon.

Jégmadarak ülnek
Ülnek fenn az ágon
Mikulással utazgatunk
Csilingelő szánon.

Hó -ruháját a fenyő
Felvette magára
A Hóember hófehér kabátot
Terített vállára.

És míg a Nap (mint arany-madár)
Átsuhan az égen
Mikulással visszatérünk
Ezüstözött jégen

*** 19V ***

Varga Ibolya: SZÜLETÉSEM NAPJÁN

Most, lopva, öreg hajcsavarót
pár sallang anyagmaradékot
varrószerszámot magamhoz véve
bújok rejtekembe
a fagolyóra aranyszálat varrok,
a pöttyös ruhácskára ráöltöm a szárnyat
s egy szép piros almára,
félbetört dióra cérnát erősítek
csikorgó hidegben a csizmajajnak ritmusára
halkan magamnak csak
a mennyből az angyalt dúdolom
kincseimmel felékesítem a legformásabb
kicsiny fenyőt a kertben
óriást látó csúcsára az angyalt,
megölelni vágyó ágaira a diót, s almát teszem.
„a semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog”
fagyott könnyeimet is olvassza már
a következő némán gördülő csepp…
tudom, ez másoknak sose karácsony,
de én most, ezen az éjjelen fogok
legtovább forgolódni a könyörületesség vackán,
s most többször kell az órára nézni virradatig
ennyire magányos pillanatig hány évet is kellett megélni?
Ha lennél mellettem itt, József Attila,
Téged is megáldana Isten
s küzdenél, akárcsak én, az utolsó leheletig.

*******************
Folytatás  - 2. rész
*******************